Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Grezsa Ferenc: „A tanulmány volt az én honpolgári adóm…” (A Tanú-író Németh László magyarságképéről)
Debreceni kátéban. így válik érthetővé, miért tulajdonít rendkívüli jelentőséget a magyarság sorsproblémáiban a nemzetet egybetartó közös kultúra kohéziójának, Ady „Temp- lom”-szimbólumának. Nem elégíti ki a magyarázat, melyet Illyés — a Nyugatban közzétett nevezetes röpiratban, a Pusztulásban — a magyarság „etruszk-sorsára” ad: „Igaza van a népnek, ha meghal, mert minek éljen, aminek nincs értelme, s hogy élhetne, aminek nincs célja. A népek nemcsak órjás tenyészetek, hanem vállalkozások is. S az anyák megérzik, hogy mennyire vállalkozás az a nép, amelynek szülnek” — találjuk bírálatában. Az egykéért nem csupán a földhiány és a svábság expanziója a felelős, hanem sokkal inkább a magyar értelmiség, mert nem képes „a renyheségnél nagyobb ideát adni a népnek”. A nép fölött pusztul a tudat, hiányzik a példa az országból, valami „zagyva amentia” veszi át a helyét. Az anyagi lét mizériáihoz halálos kórként „elmebaj” társul. A Németh-szakirodalomban az epizodikusán hangoztatott Szekfű-párhuzamnál jóval elterjedtebb nézet (pro és contra hangsúllyal Gulyástól Babitsig) az író ideológiájának Szabó Dezsőtől való eredeztetése. E kötődés valamikor (különösképp az ötvenes-hatvanas években) gondolati eltévelyedésnek, súlyos fogyatékosságnak számított, ma már azonban (például az Alföld hasábjain zajló viták tükrében) nyilvánvaló e kötődés végeredményben pozitív hozadéka is. Király István okkal cseréli föl — Szabó Dezső világképét jellemezvén — a „jobboldali radikalizmus” bizonytalan és sommás prefasiszta terminológiáját az „ellentmondásokat egybefogó antiimperializmus” minősítésére, mely a fejletlen, (fél) gyarmati országok ideológiájaként város- és faluellenességet demokratikus parasztkultusz- szal, xenofóbiás felhangú nemzeti önazonosság-tudatot szociális lelkiismerettel kapcsol össze a kolonizáló nagyhatalmi politika elleni védekezés eszmei foglalatában. Janus-arcú e szemléletmód. A nemzetfogalomban egybemos etnikumot és fajt: a közös eredet illuzórikus identitását életmód és kultúra, sorsközösség és történelem valós alakító hatásával, az Ágoston Pétertől származó „lelki egység” tanát a „létért való harc” darwini biologizmusá- val; a magyarság Szabó Dezső fogalmazásában „vér, nyelv, lélek, múlt” egyszerre. A történelemképben a múlt „bennszülöttek” és „idegenek” harcává rasszizálódik el, a német és zsidó asszimiláció a nemzettest megroppanásával fenyeget, a kapitalizmus és szocializmus „faji összeesküvéssé” mítizálódik, de nagy teret kap benne az ellenzéki őskeresés gesztusa, a Rend ellen lázadók (így Dózsa György) kultusza, a feudálkapitalista állam (a kiegyezéskor és a „görénykurzusnak” elkeresztelt Horthy-éra) kritikája, a hamis birodalmi optimizmus ellenében a fenyegető nemzethalál víziója. A társadalomképben a magyarság a „kisebbség” fogalmával azonos: szociális és faji kategória egyszerre, melyben az antikapi- talizmus a „jöttmagyarok” bírálatával, a németellenesség keletkultusszal szövődik egybe. Szabó Dezső patriotizmusa ugyan — az érzelmi-etikai irányultság hangsúlyozásával — idegenkedik mindenféle racionalizmustól, ám e szemléletmódban mindenekelőtt a közösségi kötődés és identitás-keresés igénye rejtezik, a modem civilizációs betegség, az elidegenedés leküzdésének a vágya, őszinte népszeretet és mindenféle elnyomó hatalom gyűlölete. Szabó Dezső inkább kiindulópontja, semmint mintája vagy mértéke Németh László gondolkodásának: az írói indulás fontos pillanatában találkozik vele, de kezdeti lelkesedésébe (mint az Erdélyi Helikon esszéje tanúsítja) hamarost kételyek szövődnek. Halász Gábor metaforájával szólva: nem epigonja akar lenni, hanem tanítványa, aki szükségszerűen szembe- és fölékerül mesterének. (A Kisebbségben idején már nem is eszméi, hanem magatartása okán rehabilitálja a példa szintjére alakját: heroikus németellenes kiállása miatt.) Pályáján nem a válaszadó, tisztázó, katartikus zseni szerepét játssza, hanem a nyugtalanító, sugalmazó, ösztönző gondolkodóét, akitől szellemi energiát előbb lehet várni, mint megvilágosító programot. Németh Lászlót minden bizonnyal ő bátorítja a századelő liberális nemzetszemléletének a megújítására, a gondolkodás magyarságcentri- kusságának, Sturm und Drang-os újító merészségének, kritikai következetességének és szenvedélyességének a vállalására, a tanulmányközpontú írói életmű kiépítésére, anélkül azonban, hogy eszméik — a pálya rövid stációitól eltekintve — fednék egymást. Álláspontjuk három ponton is szembetűnően divergál: a fajfogalom tárgykörében, a társadalomkép tekintetében és a hungarológia felfogásában. 79
