Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 8. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)

emelkedni, s aztán ebben a kicsavart pózban maradtam, mint valami pantomimművész, akinek hirtelen isiász állt be a derekába, s villámgyorsan elkaptam a tekintetemet, amikor a nagy, kiöltött nyelvként előreleffedő vasalódeszka lábai között Bözsi combjára esett a pillantásom, a combjára, amelyet immár nem fedett nadrág. A lány elégedetten nyugtázta izgalmamat, de csak később kommentálta. Ügyesen, két rövid mozdulattal felállította a vasalódeszkát a kályha elé, ahol a legtöbb hely volt, s a vasalózsinór dugóját benyomta a foglalatba. Ugyanabban a pillanatban kétértelműen felsóhajtott, s a hátát fordítva felém, munkához látott. Gyorsan, de kapkodás nélkül, gyakorlott mozdulatokkal dolgozott, s csak úgy mellékesen, egy percre sem szakítva félbe a munkáját, felvilágosított, hogy a nadrágját nem az én kedvemért vette le, hanem a szörnyű hőség miatt, s így volt felöltözve egész nap, akkor is, amikor én az előbb becsöngettem. Én nem tudtam, mit gondoljak, s főleg azt nem tudtam, hogy mit kell ilyenkor mondani. Térdben keresztbe vetettem a lábamat, de ezt a testtartást a következő pillanatban túl családiasnak találtam, s addig fészkelődtem, amíg a lány meg nem kérdezte, hogy talán bizony feszélyez-e, hogy most nem tud velem foglalkozni, noha szívesen elbeszélgetne velem, de hát, ugye, ez a sok ház körüli tennivaló, hol ez, hol az ... Már úgy elfáradt, hogy mindjárt összeroskad. Nem csodálkoztam volna, ha úgy roskad össze, hogy éppen az ölembe hupan. Később a konyhában előkerített egy üveg üzleti vegyes pálinkát, s miután megitta a pertut velem, megnyugtatott, hogy nem akar elcsábítani, az ilyen fiatal kölykökre, mint én, nem utazik, de figyelmeztet, hogy az anyjával meggyűlik majd a bajom. Mert az anyja nemcsak iszákos, hanem egy kicsit bolond is, s mindazt a szeretetet és gyöngédséget, amit tőle megvont, Ildire pazarolja most, s képes lenne talán megölni is az olyan fickót, aki csak azért ólálkodik Ildi körül, hogy felcsinálja, aztán pedig kereket oldjon. Anyja Ildiből rendes asszonyt akar faragni, aki tud főzni, varrni, akármilyen házimunkát elvégez, s a maga módján megtesz mindent, hogy ez így legyen. Néhány évvel ezelőtt még zongoraórákra is járatta Ildit, de amikor az apjuk otthagyta őket, erről a luxusról kénytelen volt lemondani, mert a háztartásban minden fillérre szükségük volt. Na meg az iváshoz is, persze. Az ivás miatt az anyjának néha bűntudata van, s akkor kiborul, siránkozik, hogy elissza a lányai boldogságát, de azért még egyszer sem felejtett el hétvégére föltankolni, és nem bort iszik, hanem kizárólag pálinkát. Minden hétvégén vesz két üveg pálinkát, hogy ne kocsmában igya le magát, mert a kocsmát utálja, a kocsma büdös és tele van részegekkel meg mindenféle alja népséggel.

Ezek után természetesen még kevésbé kivárnám megismerni az anyjukat, s amikor leendő anyósom nemsokára mégis megérkezett, nem mertem a szemébe nézni, mintha máris egy halom bűn terhelné a számlámat, melyek között a legkapitálisabb bűn kétségtelenül az, hogy Ildivel járok. Bözsi akkor azonnal kettesben hagyott bennünket, s az asszony nagy erőfeszítéssel türtőztette magát, hogy ne ugorjon a tíz körmével a szememnek, közben pedig nekem remegett a térdem, kiszáradt a torkom, és azonnal elfutottam volna. Hát igen, a helyzetem szinte reménytelen volt. Az asszony nem sokat teketóriázott, ellenben máris sűrűn emelgette a poharat, mindenféle keresztkérdéseket tett föl, s engem megijesztett a tájékozottságával, mert mintha olyan aktákba pillantott volna be, amelyeket hét lakat alatt őriznek, s amelyeket én sem láttam még. Úgy éreztem, a szeme helyén két vakító reflektor van, és azokkal egyenesen az agyamba világít.

— Megszédítetted a lányomat — mondta. — De jól vigyázz! Én a fél szememet mindig rajtatok fogom tartani.

Már egy kicsit sebesen forgott a nyelve, mint amikor a magnetofon húzóorsójára feltekeredik az utolsó centiméter szalag is, és az orsó hirtelen nagyobb sebességre kapcsol.

— Nem csináltam én semmi rosszat — mondtam.

Már-már esdeklő hangon beszéltem vele, megesküdtem, hogy szeretem Ildit, és amikor már harmadszor esküdtem meg, végre meglágyult, mert talán éppen akkor ütötte fejbe a szesz, s az előbb még haragos tekintete hirtelen kiüresedett, majd elemyedtek az arcizmai is, s ettől az arca betegesen puffadtnak, szinte áttetszőnek látszott, mintha egy réteg víz volna a bőre alatt. Bután és közönyösen meredt maga elé, azt sem tudta talán, hogy hol van. Aztán nagyon lassan újra megelevenedett az arca, s a szeme megtelt könnyel.

8