Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)
célozták meg a cipőbolt vagy a virágüzlet kirakatát legártalmatlanabb puskájukkal. Itt valahol, ott valahol fiatalok hangoskodtak, s elszántan, villámló szemekkel ölre mentek, s mikor az erősebbik egy utolsó rúgással az eszméletlenségbe taszította ellenfelét, ráérősen folytatta útját a jövő felé, önmegvalósulva, tulajdonképpeniül. Néha a plébános úr is kilépett a plébániahivatal kapuján, s én köszöntem neki, s volt mindörökké, volt ámen, s találkoztunk is mindörökké, mert a városka belterülete oly kicsiny volt, hogy a különböző irányokba szakadó utak és a különböző irányokba szakadó gondolatok előbb-utóbb mégiscsak találkoztak. De nemcsak kurvákat, nemcsak kimenőn levő katonákat és nemcsak a filozófiáktól felfúvódott plébános urat láttam befordulni utcasarkon, szembejönni a sétányon, ücsörögni a várkert valamelyik támla nélküli padján, hanem Ildivel is ekkor ismerkedtem meg. A városban volt egy utca, amelynek házait azóta mind egy szálig lebontották, amelynek úttestéről mind egy szálig fölszedték a macskaköveket, s ahol csak a református parókia kertjét körülzáró kőfal maradt meg, amelynek cseréppárkánya fölött valami egzotikus fa óriási lombjának a karjai nyúltak ki az utcára. Egy fáé, amely már június végétől hullatja a leveleit, noha a lombja csodálatosképpen mégsem ritkul meg őszig, s lehullajtott levelei sem sárgulnak meg, csak összezsugorodnak, s akkor olyanok, mint az ökölbe záruló kéz. Itt lakott Ildi, az egyik egyemeletes ház földszintjén, s lakásuk utcára néző ablakait dárdaszerű, hegyes rács védte a betörőktől. Egyszer akaratlanul itt lettem szemtanúja egy szokványos családi perpatvarnak, amelynek a főszereplője Ildi anyja volt (akit természetesen akkor nem ismertem még, mint ahogy Ildit sem) és egy vasutas, akit Ildi anyja éppen akkor zavart ki a házból. A vasutas szépen vasalt egyenruhában, derék, férfias tartással viselte a fejére zúduló szitkokat, amelyekben, mint kard pengéje a holdfényben (hogy ilyen költői módon fejezzem ki magam) vagy mint az egyenruháján csillogó rézgombok, megvillant olykor egy-egy obszcén szó is (ezeket nem részletezem). A fúria, leendő anyósom, a küszöbvasat seprő hosszú pongyolában állt a kapuban, haja szétdúlva, mint egy boszorkánynak, s nem annyira félelmetes, mint inkább komikus látványt nyújtott. Hogy min veszekedtek, azt egy nyelvész sem tudta volna kihámozni a hangzavarból, de úgy vettem ki, hogy a vasutas tehetett valami rossz fát a tűzre, mert sűrű bocsánatkérések közepette készült elhagyni a porondot. Sosem szerettem belekeveredni idegen emberek közötti marakodásba, s éppen letértem a járdáról az úttestre, hogy nagy ívben kikerüljem őket, amikor egy lány surrant ki az asszony pongyolája mögül az éjszakába. Nem láttam az arcát, csak azt láttam, hogy siet. — Gyere vissza rögtön — kiabálta utána az asszony. De a lány még csak hátra sem nézett, s akkor az asszony megijedt, s csaknem rimánkodva fordult oda a vasutashoz. — Szólj neki, János! Rád hallgat. János azonban vonakodott. — Én szolgálatba megyek, és el fogok késni. Nem kergetőzhetek vele most a városban. — Szolgálatba? — bődült el újra az asszony. — Ilyenkor persze neked szolgálatba kell menned, te lump, korhely, disznó, kocsmatöltelék! Éppen akkor értem a közelükbe. — Hé, te fiú! — állított meg az asszony. — Szaladj a lányom után, és hozd vissza! — Hogy én? — Nagyon kérlek, szedd a lábad! Én nem eredhetek utána pongyolában. De én nem siettem még a látszat kedvéért sem, így aztán, amikor kiértem az utcasarokra, ahol kevesebb volt a fa, és több volt a fény, a lánynak már csak a hűlt helyét találtam. Egy darabig töprengtem, hogy visszaforduljak-e, de aztán úgy gondoltam, minek mindenféle hülyeségbe belekeveredni, majd hazamegy a lány, ha akar. Jobbkézre az utca a piactér felé kanyarodott vissza, ahol volt is egy kis mozgás, de hogy a lányt láttam-e vagy valaki mást, nem tudtam megállapítani ilyen messziről. Mégis arra indultam el, s amikor kiértem a piacra, közibe vágtam a ponyvával letakart asztalsoroknak, amelyek közt most macskák 4
