Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Csengey Dénes: A zuhanó angyal (kisregény I. rész)

részeg kollégák kopognak be szolgálati fülkéje számozott ajtaján, az árokparton tépett poros gazzal meg egy üveg cseresznyepálinkával a kezükben. Ahol a hentesüzletben kiszolgáló kövér barna asszony félárva unokahúga nem fogja tőle megtanulni sem a magyar történelmet, sem a hagymás vese-velő elkészítését, és ha elég bizalmas viszonyba kerül társaságra éhes tanárnőjével, s kicserélik az életről alkotott nézeteiket, esetleg csuklóereit is felvágja majd a szalagavató bál éjféli zeneszünetében .. .

Ahogy reggeliztem ott, beleszédülve a meleg étel élvezetébe, egyszerre csak elfogott a félelem, hogy ezután már mindig így fogok látni. Hogy előttem ezentúl meztelenre vetkőzik minden kétségbeesés és minden nyomorúság, betegségekre leső beteg képzelet látja el a tolmács teendőit köztem meg a világ között.

És amint a lány végül rám nézett és megismert, azt éreztem, én is meztelenül állok előtte. Egy elfertőződött rossz test, fakó arc, mérgezett lélek, akinek látása minden önpusztító tervet megerősít, minden szégyenlős romlottságot, minden fáradt reménytelenséget felbátorít és igazol. Abban a pillanatban tele voltam gyengéd szeretettel jelentéktelen kis tanítványom, a szőke Bujdosó Anna iránt. Édesem, mibe keveredtél, mibe keveredtem! De nem tudtam őt megszólítani és tekintetét sem álltam sokáig. A torkomban se té, se tova nem mozdult az utolsó falat. Úgy oldalogtam ki a hentesüzletből, mint aki fizetés nélkül lép meg valahonnan.

De visszagondolva úgy látom most már, hogy valójában nem lepett meg engem az a fordulat, az az érzékszerveim működésében beállott változás, amely oly fenyegető jelt adott magáról a hagymás zsírszagú hentesüzletben, szőke kis tanítványom katasztrófa sújtotta tekintetében. Alighanem számítottam valami ilyesmire. Máskülönben miért indultam volna otthonról a szükségesnél két órával korábban? Miért hoztam volna magamat abba a helyzetbe, hogy kénytelen legyek keresztül-kasul bejárni a városnak azt a másfél négyzetkilométernyi területét, amely mindenestől elnyelte utolsó tizenöt évemet, ahonnan elsős egyetemista korom óta csak elvétve mozdultam ki? Ugyan miért indultam sétára esedékes előadásom előtt? Nem azért, hogy aminek el kellett jönnie értem, ne a katedrán érjen utol?

Vontatott, beteg séta volt, annyi bizonyos. Vánszorgásnak is beillett. Kíméletlen, megszégyenítő séta volt. Kártevő séta volt; úgy rémlett, amerre járok, elfertőzök mindent a lélegzetemmel. A csónakázótó vize például kékes színű volt valamikor, amikor vizibicikli- versenyt rendeztünk ott a csoporttársaimmal meg Ágota barátnőivel. Mint a verseny győztesei, mi ugorhattunk nekifutásból, kézenfogva a tóba azon a régi tavaszi napon. Ahogy elrugaszkodtunk a betonról és repültünk, kacagva szálltunk a tavaszi napsütésben, láttam Ágotát és láttam magamat a tiszta víz kékes felszínén képlékeny, fénylő alakban suhanni, és a lecsorduló víznek szerelemíze volt a szánkon, vaníliafagylalt-íze és almaíze, miközben gázoltunk egymás mellett a part felé. De ma reggel falevéllel és porral volt tele a kis tó, szétázott kiflivéggel és cigarettacsikkel, üres sörösüveggel és szotyolás zacskóval, színén olajfolt sodródott és hányásszemcsék összetartó alakzata, kitépett füzetlap, plakátfoszlány, száraz ágak, békanyál, vattadarabok és előző napi újságok hányódtak a meszelt falú medencében. Olyan volt az egész, mint egy tőlem felfordult gyomor. Az állatkertben egykedvű fegyencek laktak ma reggel, a sas életfogytiglanra ítélt gyilkos szerelmes volt, a csimpánz kiöregedett zsebtolvaj, a bölény lefülelt iszákos garázda, a bengáli tigris kapcsolatait vesztett politikai emigráns. Bálint fiam kedvence, a törpe víziló nem mutatkozott, csak a háta közepe púposodon ki a piszkos vízből, akár egy letarolt, lakatlan sziget. Az utcák néptelenek voltak abban a korai órában, mégis a fal mellé húzódva jártam, és néha sandán fellestem egy-egy csukott ablakra. Valamelyik mögött ott van Ágota. Csak itt húzhatta meg magát az egyik lerobbant utcában. Abban, amelyiken egyszer tánclépésben jöttünk végig besörözött kubai zenészekkel, akik mind testvérükké akartak fogadni engem, és mind, sorban, egymás után feleségül kérték Ágotát. Vagy ebben a másikban, ahová görögöt tanulni jártam egy sánta, öreg teológushoz, és az órák után füstölt sajtot ettünk megkopott festésű régi porcelántányérról. Esetleg azon a környéken, ahol kiszúrtunk egy közpénzen fröccsöző téglát a pinceborozóban, s azután egy ideig minden este eljártunk oda

14