Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Gál Sándor: Aranyfüst; fölfelé zuhanás; tél közepén; búcsúzó madarak (versek)
fölfelé zuhanás minden megtörténik hamarabb vagy később az örök-idő hullámai idesodorják majdani vétkeinket némulásunk piros pecsétje miként a lőtt sebszáj átragyog a mindenségen már-már látható az árnytalan jövendő ahogy alácsordul a csend szikes-sós foltjaira kiégett síkságok fehér lő anyajegyeire test nélküli valóság emelkedik a vélt alkonyat horizontja fölé szinte tapintható a fölfelé-zuhanás az idő hullámtereinek fénytörésében tél közepén tél közepén a város felett tompák a fények szitál a köd roncsolódik a valóság mintha hasogatnák sötét varjuszárnyak a magasságból hitehagyottan hull alá a névtelen jelen
/
