Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - II. Kecskeméti Animációs Filmszemle, 1988. június 8-11. - Zöldi László: Kecskeméti rajzfilmek (Vázlat egy stúdióműhelyről)
II. Kecskeméti Animációs Filmszemle 1988. június 8—11. Zöldi László Kecskeméti rajzfilmek — Vázlat egy stúdióműhelyről — M JL ¥ JLitöl magyar egy film? Erre a kérdésre kéne válaszolni a Pannónia Vállalat kecskeméti stúdiójában készült rajzfilmek értékelése révén. Csakhogy a nemzeti karaktert oly nehéz meghatározni vagy akárcsak körülírni, a társadalomtudósok is nehezen boldogulnak vele. De segít talán a töprengésben egy régi fesztiválemlék. A nyolcvanas évek elején történt, külföldön, az NSZK-beli Oberhausenben, a rövidfilmek világtalálkozóján. Újabb animáció tűnt fel, a sokadik. Komputertechnikával készítették, zenei hangszerelése rockos, az ultramodern vonalvezetésű rajzok nagyvárost hoztak szemközeibe. Egy szó sem hangzott el, mégis sejtettük a nézőtéren, hogy a rendező az elidegenedésről forgatott néhány perces közérzetjelentést. Az animátor ügyesen hangolt bennünket a maga hullámhosszára; amikor megszoktam a stílusát, már nem kellett naturális részletességgel megrajzolnia egy metropolis esti fényeit. Elég volt a felhőkarcolók árnyékát felvázolni, a viliódzó fények reklámfeliratokat jelképeztek, a két házsor között rezgő pontocskák pedig autólámpákat. Szinte éreztük a kipufogógáz bűzét, szinte hallottuk a közlekedési dugó zörejeit. Ellenkeztem, végtére is, mi közöm hozzá; az én városom még emberléptékű. Aztán megszólalt egy hang, magyarul. Lassan, szomorkásán mondta: „A szörnyű város mint zihálva roppant / eleven állat, nyúlt el a homokban. „Semmi kétség, ez Babits, ez az utolsó két sor a Jónás könyvéből. S hogy egy szemernyi kétségünk se maradjon, újabb három sor hangzott fel, ezúttal a Jónás imájából: „Hozzám már hűtlen lettek a szavak, / vagy én lettem mint túláradt patak / oly tétova céltalan parttalan ...” Tudom, mert tanultam, hogy a kiragadott sorok egy gégerákkal küszködő magyar költő megrendültségéről árulkodnak. Ott azonban, a nemzetközi fesztivál sportcsarnoknyi méretű nézőterén arra kellett gondolni, hogy egy magyar rajzfilmes, aki disszidált, a legkorszerűbb technikával dolgozhat, mégis rosszul érzi magát, mert nem lelt otthonra a kőrengetegben. Kihez meneküljön, ha nem Babits Mihályhoz? Annyira magától értetődő a következtetés, hogy szinte restellem idejegyezni: egy műalkotásnak nem föltétlenül kell Magyarországon megszületnie, hogy magyar karaktere legyen. Lám, a Nyugat-Európában tevékenykedő magyar animátor vállalkozása le se tagadhatná az alkotó nemzetiségét. Márpedig ha így van, akkor nem is annyira az a kérdés, hogy mitől magyar egy film, hanem az, hogy mitől kecskeméti? Ha erre felelünk — a másfél évtizede működő stúdióműhely ürügyén —, akkor esetleg a magyar rajzfilm nemzeti jellege is könnyebben lesz körvonalazható. (Légkör, színhely) Nagytemplom. Szemközt véle a „Vasmarcsa” — a kecskeméti nép nevezte el így a szobor-nőalakot, amely a hátát a Cifrapalotának támasztja. 70
