Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Csák Gyula: A báró (regényrészlet)
vagy talán már ott is volt (!?) s amely megmagyarázza végre, hogy miért rendelte magához a tábornok? Felötlött benne futólag a már többször tapasztalt megfigyelés, amely szerint a csökönyösen okos ember néha éppen olyan bágyasztó lehet, mint a csökönyösen buta, s ez a gondolat megijesztette, mert határozottan érezte magán a fáradás jeleit. Mielőtt azonban rálelt volna a módra, amellyel összemarkolja energiáit, hogy jobban koncentrálhasson, a tábornok a szó szoros értelmében „felébresztette”. Egészen közel megállt előtte és ráordított: — Miért nem mennek ki maguk Vietnamból?! Mit akarnak még ott?! — Vörös arccal, dülledt szemekkel meredt a báróra, aki megfelelő szavakat próbált keresni, de mielőtt szóhoz juthatott volna, a tábornok folytatta: — Ez az átkozott háború az oka mindenfajta feszültségnövekedésnek! Félmillió embert küldtek oda, s azt hallom, növelni is akarják ezt a létszámot. Ha eddig nem tudta, most megmondom magának, hogy biztos információim szerint tízezrével dezertálnak a maguk fiai. Se morálja, se frontja, se hátországa nincs ennek a háborúnak! Az egész amerikai társadalom gyűlöli, és nekem is tartanom kell érte a hátamat itt, Európában! Eddig több mint harmincezer amerikai halott! Gondolt már arra, hogy minden egyes katonahalál a vietnami dzsungelben, pszichológiai halál az amerikai társadalom dzsungelében?! — Fújtatott egyet s tűnődőén megjegyezte: — A pszichológia szétszedte az embert, ideje lenne, hogy jöjjön már valaki, aki újra összerakja .. . — Minden korábbinál nagyobb hangerővel kiáltotta: — Győzni akarnak ott, ahol a franciák veszítettek! „Kibújt belőle a nacionalista” — futott át a bárón, miközben törekedett, hogy darabjaira bontva, majd az egészet egyetlen pillantással újra áttekintve felfedezze: hol rejtőzik a tábornok valódi mondanivalója? — Mire jó ez maguknak? — kiáltott rá ismét de Gaulle, s hosszasan hallgatott is, mint aki válaszra vár. — Nem vagyok tájékozott az amerikai kormány elképzeléseiről, de mint egyszerű amerikai állampolgár ... — kezdte a báró, a tábornok azonban megelőzte. Nyilván feltételezte, hogy a báró valóban tájékozatlan mindabban, ami őt érdekli, egyéni véleményére pedig nem volt kíváncsi. Otthagyta a bárót és dohogva-mormogva megint körsétába kezdett, miközben a levegőbe kaszált időnként hosszú karjaival. — Azzal traktál engem Johnson elnök, hogy a gyöngeség jeleként fogná fel a világ, ha Amerika győzelem nélkül hagyná ott Vietnamot. — Mindkét karját a levegőbe dobta. — Algéria esetében én megmutattam, hogyan lehet győztesen kivonulni egy vesztett csatából! — Ledobta magát a báró előtti székbe, s a kimerültség olyan erős jelei mutatkoztak rajta, hogy a bárót annak megfontolására késztette: ne fusson-e orvosért? Fejét ernyedten a mellére hullajtottá, nehezen lélegzett, de egy idő után megszólalt végre, ámbár a hangja fátyolos volt. — Ne értsen félre. Becsülöm Jonhson elnököt, de az ő mandátuma lejárt, a történelem pedig nélkülünk is tovább történik ... — Erőgyűjtő szünetet tartott, s csak azután folytatta: — Önöknél éppen választási küzdelmek zajlanak, s még nem ismeretes a leendő elnök személye. Bárki lesz is azonban a világ leghatalmasabb országának vezetője, csakis az európai szempontok ismeretében lehetnek reálisak az emberiség sorsát érintő, a jövőt formáló elképzelései. Látja — élénkült meg némileg —, Eisenhower már megválasztása előtt pompásan ismerte az öreg kontinens gondjait, mégis többször szükségét érezte, hogy elnökként is konzultáljon a helyszínen. Bölcs ember volt, és tudta, hogy a jónak a jobb mindig ellensége, tehát semmi sem olyan tökéletes, hogy ne lehetne javítani rajta ... Hadd ismételjem meg, mennyire hálás leszek, ha átadja neki üdvözletemet ... és esetleg Nixon úrnak is, aki rokonszenves érvekkel folytatja küzdelmét az elnöki székért... — Összeráncolta homlokát és rezzenéstelen pupillákkal a báró tekintetébe akaszkodott. — Tudtommal Önnek személyes kapcsolatai voltak vele egy időben. Jól tudom? — A báró éppen csak belekezdett egy bólintó fejmozdulatba, de a tábornok úgy tett, mintha nem vette volna észre, s mire a báró befejezte a bólintást, de Gaulle már felgyorsítottan adott elő egy sajátságos szóáradatot. — Nem bocsátkozom jóslatokba — 37
