Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Tornai József: Nyílhegyek, Az indián teknősbéka éneke, Gyémántos halál (versek)
Tornai József Nyílhegyek Csoóri Sándornak, aki a nyílhegyeket hozta Amerikából. Hiúz kurrogott éjszaka, halak dobták föl ezüst-csuklyájukat, vadpulyka kiáltásától volt piros a hajnali égalj. Éjfélkor megnyílt az asszonyok szemérme, ágaskodott a szerelem vadlova s kitört a gyerek-forrás, tele nevetéssel. Akkor még életté itta a dobot és a táncot az ember, bár naponta letépte valakinek az arcát az idegen festésű harcos, a barnamedve karma. A Nagy Szellem tekintete előtt könnyebb volt elviselni éhséget, barát, feleség, fiú halálát, amit a zajtalanul céljába suhanó nyílvessző hozott, fején olyan kő-hegy, amilyen most erőszakkal is idehozza a Bimbózó Időt az asztalomra. Nem, nem akarok én a mi lángoló apokalipszis-gyűrűnkből kiszabadulni; nem akarok olyan létről álmodozni, ami már nem lehet az enyém! De azt susogják ezek a mozdulatlanul is iramló nyílhegyek áramvonalas formájukkal, csipkésre kalapált éleikkel: a zavaros helyett a tiszta is lehetett volna a sorsunk. Kristály-történelem.
