Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Beke György: Sz. D.-epizódok
barna fejét dugja ki, ingvállban van a fullasztó melegben. Alföld ez, alig kétszáz méterre vagyunk a tengerszint fölött. Megnyugszik a lány, hogy nem őket keresem, blúzot vesz a hátára, s előjön. Ők a lakók ebben a házban. A református eklézsiáé lenne? Lehet, ő ezt nem tudja, nem is érdekli. Apja a berkeszi magyar papnak fizeti a haszonbért. És egy szoba — mutatja — fenn van tartva a magyar pópának. Lenne-e értelme annak, hogy bármilyen nyomát keressem itt tovább Szilágyi Domokos születési idejének? Elsüllyedt éppúgy, mint a Nagynyires felé vivő út mentén a hajdani kút, amelynek káváját állítólag somfatörzsből vájták volt ki... Magyarlápos meg Domokos, ez a „drusza-falu” vállalta magára a „nem létező szülőföld” szerepét. Nem hangos fogadkozással vagy éppen hivalkodva; különben is a domokosi meg láposi magyarok inkább magukba forduló, rejtekező, csendes szavú emberek. Ünnepeik a lélek ünnepei s nem a külsőségeké. Rokonságuk a nyelv és lélek körére terjed ki. A családhoz, a rokonsághoz tartozókról lehet itt úgy szólni, mint teszik Szilágyi Domokosról, a gyermekemberről. Németh János gáz- és villanyszerelő egyéni sorsáról és öt gyermekének jövőjéről beszélgetünk a kicsi domokosi ház első szobájában. — Nemcsak nálunk volt kemény a szó — hívja tanúságra emlékeit az a férfi, akinek „hajszáló” természetét sokan megszólják a faluban. — Szilágyi Domiéknál is igen szigorú volt a rend. — így szólította: Dominak? — Vagy hat évvel idősebb voltam nála. Nagyobb barátja voltam, annak tartott. Németh János, aki most negyvenkilenc esztendős, három évet Magyarláposon élt, a nagynéniénél. — Miként él emlékezetében a gyermek Szilágyi Domokos? — Szeplős arcú, sovány, ritkán szóló... De nagyon jószívű és engedelmes. Ha az édesanyja egyszer szólitotta, ő kétszer ugrott. Előbb csodálkoztam, hogy egy úrigyerek is ... De hát másként nem lehetett volna. Nagy volt a család, sok a gyermek. És még egy idegen gyermeket is befogadtak .. . Domi azt is úgy szerette, mintha az édes testvére lett volna. Pedig tudott ő haragudni is, ha valaki igazságtalan volt vele! Akkor makacs lett nagyon és csípős nyelvű. Az effajta ösztönös emlékezést egészíti ki a domokosi iskolások tudatos emlékkeresése. Persze, tanáraik ösztönzésére. A tantárgyolimpiásznak — a TO-dolgozatoknak — kisdiákok országos vetélkedőjének viszonylag éppen az elzárt sziget-Domokoson támadt legtöbb résztvevője magyar gyermekek közül. Kihagyhatták volna-e ezek érdeklődési körükből éppen Szilágyi Domokost, aki ezen a vidéken nőtt fel és szívesen emlékezett a Lápos völgyére? Szabó Rozália nyolcadikos a felnőttek élményeit fürkészte Szilágyi Domokosról. Amit neki idős pedagógusok elmeséltek, abban lehet utólagos stilizálás, olvasmányélmények visszavetítése; fontosabb az, hogy igaz szeretettel akarnak visszagondolni egykori kisdiákjukra . . . Topán Vilma óvónő mindegyik Szilágyi-gyermeket tanította. Domokosra különösen emlékszik, más volt ő, mint társai, különbözött, pedig nem akart elkülönülni. A játéknál jobban szerette a mesét és a verset. Ha valamit a fejébe vett, azt meg is valósította... Innen Pakuts Józsefné tanítónőhöz ment el a nyomkereső diákleányka. Pakutsné négy éven át tanította Szilágyi Domokost. Később majd valóságos barátok lettek, leveleztek. Sajtóértekezlet című kötetét ezzel az ajánlással küldte meg egykori tanítónőjének: „Kár volt engem betűvetésre tanítani, mert most is ezt nyögöm.” A gyermek Szilágyi nagyon szerette a természetet, a fákat, virágokat, állatokat. Vékony- csontú, magas, vézna, szinte légies fiúcska volt. Feleslegesen soha nem beszélt, a verekedőket kikerülte. Gyengébb társait segítette a tanulásban. A tanítónő megfigyelte, hogy kiránduláson félrehúzódott a labdázóktól, leült a Lápos partjára, nézte a vizet.. . Szívesen emlékezett iskolájára. Nem sokkal halála előtt találkozott régi osztálytársaival, de egyáltalán nem éreztette, hogy közben híres költő lett belőle. Bejárt minden régi kedves kirándulóhelyet, pedig már súlyos beteg volt, felment Domokosra is, noha viharos idő volt éppen. Tulics Ilona tanárnő osztályfőnöke volt Szilágyi Domokosnak. Úgy őrizte meg emlékeiben, hogy diákja zárkózott fiú volt, de nem volt mogorva vagy fölényes. Nagyon el tudott 13
