Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Majoros Sándor: Ciklámenparázs (elbeszélés)
nyomban elkezdett bőgni, ki kellett zavarnom. Marcira nem számíthattam, mert tudtam, hogy a kőfejtőben vállalt alkalmi munkát. Sok pénze úszott mozijegyekben, meg a Mignon pincérnőinek bukszáiban. Anya behívott aztán, és meghagyta, fülelni fog, miképpen haladok a munkával. Elmagyarázta, hogyan szedhetem le a használt tapétát, és milyen arányban kell hígítanom a falfestéket, hogy ne pörögjön le, ha megszáradt. Bólogattam minden szavára, akár a Nátán szamara, de mikor kiléptem a szobából, mindent elfelejtettem. Marci éppen akkor lopakodott be a fürdőszobába. Hallani sem akart a meszelésről, sőt öklét rázva fenyegetett, hogy beveri az orrom, ha beárulom Anyának. Kioldalogtam hát a nappaliba, és Apára gondoltam, akinek tizenkét évig nem lesz gondja lakásrendezésre, mert ennyit kell lehúznia a sitten, amiatt, hogy a vasútállomás mellékhelyiségében leszúrt egy pasast, és elvette a pénztárcáját. Nadrágszíja ott hevert még a parketten, ahová Anya tette, miután végigvágott vele rajtam. Fölvettem, kifúrtam a közepén, és a derekamra csatoltam. A pamacsolást csak Anya türelmetlen kopogtatására kezdtem el. De most csökönyösen ölelkezem az ernyedtséggel, mielőtt nekivágnék a hosszú útnak. A ciklámendzsungel ott terpeszkedik a sarokban. „Próba lesz ez, hogy nulla vagyok-e vagy csak egy dagi hármas, mint az utcákon futkározó emberkukacok” — mormogom, és lekászálódok a létráról. Óvatosan mozgok, mert a legkisebb ropogás is átszűrődhet a falon. Aztán kipróbálom tornacipőim rugalmasságát, s úgy sétálok bele a ciklámenfák erdejébe. Kis vörös szirmok sercegnek gumitalpaim alatt, de csak pillanatig tart az ellenkezésük, az ágak máris összezárulnak mögöttem. Lecsüngő liánokra lelek, térdmagasságban hajladozó páfrányszőnyegre, beljebb és beljebb tolakszom a kiismerhetetlen szövevénybe, s már tudom: parázs izzik a mélyiben; parázs, amivel lángba boríthatom ezt a lakást, vagy ha akarom, az egész világot is! Ecce homo Éjszaka 48
