Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Végel László: Nemzedék, nyelv nélkül

véletlen tehát, hogy azok a művek, amelyek ki akarnak törni a bűvös körből egyaránt magukon viselik az esztétikai és az ideológiai Káin-bélyeget. Elsősorban azért, mert a nyelvi teljességigénnyel lépnek fel, akkor, amikor a nyelv különböző diffúz idiómákká oszlott szét. A domináns esztétikai norma vétségnek minősíti a sok idióma által beemelt káoszt, az irodalmiság, a homogén beszédmód megsértését kifogásolja, az ideológia pedig a világkép zűrzavarát érzékeli a különböző minőségű ideológiai idiómák disszonáns jelentkezésében.

S miközben az avangárd a professzorok avangárdja lett, s a társadalom dekoratív műtárgya, lassanként megérlelődik a gondolat, hogy kikerüljön ebből a kényelmes patthelyzetből. Új kritikára van szükség az előrelépés érdekében. Elérkeztünk a végső pontra: a destrukció értelmét vesztette, nem kell már semmit elvetni, hanem inkább kritikusan mindent vissza kell hódítani. így keresem nemzedékem elsikkasztott konfliktusait, lefejtve róla saját nyelvi és világérzési előítéleteinket, kánonjainkat, összes védőburkainkat. Sorakoznak a mondatok. Kívánom a szövegnek azt a tudatát, amely jelzi: nincs visszaút, nincs vészkijárat, kizökkentünk a folyamatosságból. Úgy írni, hogy holnapra megváltozik a világ. . .

Meditáció

34