Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Derű a toronyban (Berki Violával beszélget Borzák Tibor)
művészetére áldozta. Akkoriban nem is tartotta senki sem fontosnak és elsődlegesnek, hogy okvetlenül meg kell gazdagodniuk a festőknek. Nem ez volt a cél. Thorma sok modellt alkalmazott, s ez igencsak költségesnek bizonyult. Sokat tartózkodott Párizsban is. Édesapám ugyancsak festő szeretett volna lenni. Dékáni Árpádnál tanult, aki a halasi csipke eszmei szülője. Tetszettek neki apám rajzai, szecessziós csipketervei, de hiába, ügyvéd nagyapám nem helyeselte, hogy a művészpályát válassza. Gazdasági akadémiát és borászati főiskolát végzett, majd Kötönypusztán az örökölt földön gazdálkodott. Én pedig egyre nagyobb szorgalommal rajzoltam. Takarékpénztárbeli lakásunkban az egyik falat fehérre meszelték és bekockázták, hogy ott kedvemre alkothassak. Elkészültem az Utolsó vacsora című művemmel. Éppen akkor járt nálunk Thorma János felesége, Kis Margit, aki szintén festő volt Nagybányán. Meglátta a rajzaimat és tehetségesnek tartott. Biztatott, ha majd megnövök, pártfogásába vesz, elmegyek hozzá Nagybányára. Ha tizenhat éves koromra még mindig változatlan az érdeklődésem, akkor van remény arra, hogy művész váljon belőlem. — Volt remény ...! — Az pedig más lapra tartozik, hogy nem ment könnyen. Amíg be nem költöztünk a városba, tanyai iskolába jártam. A tanító úr mindig megengedte, hogy rajzoljak, még a többi osztállyal foglalkozott. Legjobban az állatokat szerettem megörökíteni. Ha ceruzát fogtam a kezembe, hamar megformálódtak az általam naponta látott jószágok, de igazából a távoli földrészek vadjai érdekeltek: az oroszlánok, a tigrisek, a leopárdok ... Az osztályterem falán néhány szemléltetőképen ezekkel néztem „farkasszemet”, ezeket másolgattam. A tanyán pedig kedvenc ökreimről rajzolgattam „portrékat”. Az volt a vágyam, hogy egyszer megszólalásig hasonlító rajzot produkáljak. Nagy, életnagyságú tehénszobrot..., amire rá is lehet ülni! Szobrot a mai napig nem készítettem, hiába sóvárogtam a nagyméretű figura után, pedig lényegében ezért akartam művész lenni. Furcsa, hogy az emberek iránti érdeklődés jóval később ébredt föl bennem. Talán azért, mert az állatokban láttam az erőt. Mindig csodálkoztam azon, miért hagyják magukat leigázni. — Már gyermekkorában művész akart lenni, vágyott arra, hogy elképzelései valóra váljanak. Később teljesült az álma, festő lett. Azt hiszem, az nagy boldogság, hogy amit kiskorában szinte elérhetetlennek tart az ember, felnőttként mégis megadatik. — Igen, de már az előbb is céloztam rá, nem volt sima az utam. Nem a saját elhatározás a döntő, hogy most én művész akarok lenni... Sokkal inkább szerepet játszanak a körülmények, melyek számomra nem alakultak mindig kedvezően. Amikor Halason elvégeztem a négy polgárit, valahogyan föl kellett kerülnöm Pestre. A kiskunhalasi Szomjas- Schiffer György népzenekutató, egykori Kodály-tanítvány megmutatta az egyik rajzomat Reiter Ágostonnak. Ajánlotta, menjek növendéknek a Szépműves Líceumba, a későbbi művészeti gimnáziumba. A grafika szakon akartam tanulni, engem mégis a szobrászok közé vettek fel. Persze, időközben átkértem magam a grafikára, Szeder Károlyhoz. Kitűnő tanáraink voltak. Mindig azt hangoztatták, az a legfontosabb, hogy jól megtanuljunk rajzolni, csak azután jöhet a festés. Marx tanár úr a történelmet és a magyart oktatta. Ma is emlékszem, mi mindenre hívta fel a figyelmünket, melyek a művészi munka szempontjából is inspirálólag hatottak ránk. Jó volt ez az iskola, de valahogy mégsem nevezném tág horizontú művészeti intézménynek. Sok tekintetben csak az alkalmazott grafikára összpontosítottak az oktatók, mi pedig könyvcímlapokban gondolkodtunk. Mégis megpróbáltam a főiskolát... — Maradjunk még egy pillanatig a Líceumnál. Fiatal lányként csöppent bele a fővárosi életbe. Mit jelentett ez, mivel járt együtt? Mit kellett változtatni, mit megszokni, esetleg elfelejteni? — Akkoriban, 1948—49 táján egyszerű idők jártak. Édesapám nővérééknél laktam, még főiskolás koromban is. Hasonló érzéseket tápláltam Budapest iránt, mint hajdanán, amikor 80
