Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Hatvani Dániel: Táj és nép néhány Petőfi-versben
éppen nem a versek hátrányára, inkább előnyére vált, mivel a költő emlékezete és képzelete segítségével azt építette be a versbe, ami a mondandó szempontjából nélkülözhetetlenül fontos és meghatározó volt, az idő- és térbeli távolság alkalmat nyújtott a kellő szelektálásra. Azt a költőt pedig, aki tévedhetetlen biztonsággal tudja, hogy estefelé a fehér felhők megaranyosodnak, nem kell félteni attól, hogy élményéi tévútra vezetik. Petőfivel kapcsolatban a mozgó képek emlegetése önmagában is felidézi a századunk újfajta technikai lehetőségei között kibontakozó nagyszabású művészeti ágat: a filmet. Kedvem lenne azt mondani, hogy Petőfi tájleíró versei költemények álruháját magukra öltő filmalkotások. Furcsa és meddő dolog arról ábrándozni, hogyha száz évvel később születik, nemcsak a költőt, de a filmrendezőt is ünnepelhetnénk személyében. Mégis ennek a már-már abszurd gondolatnak a fölvetését maga Petőfi involválja: Az Alföld című versében a filmkészítés alapszabályaihoz igazodván nagytotálból indít, s váltakozó kameraállások során jut el a gyíkperspektíva álsó képállásához. Meglehet persze az is, hogy mindezt azért érzékeljük így, mert mi már a film szemével is megtanultunk látni. A fontosabb ennél az, hogy a halhatatlan életmű egynéhány verse nyomán a másfél évszázaddal ezelőtti Kiskunság hiteles, pontos táj- és néprajzát kapjuk meg, tán hívebben és érzékletesebben, mint akárhány tudós leírás segítségével. Végül is a nagy költészet ténytisztelete olyan kőszikla, amire bizvást építeni lehet. Állja az idők rohamát, konokul és kikezdhetetlenül. Budai tornyok 78
