Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Zimonyi Zoltán: Vihar a Viharsarok körül

Vádolták Féjáékat, hogy a „körúti kapitalista kiadó” megrendelésére lázítanak a földbirtokosok ellen, hogy így eltereljék a figyelmet a „zsidó kapitalizmusról.” A jobboldali fajvédő radikalizmus az igazi viharsarkot az idegen tőke monopóliumában látta, a társadalmi bajokat a trianoni országcsonkításra, illetve a szétdarabolásért „felelős” Károlyi—Jászi-féle forradalomra, s a Tanácsköztársaság „rémuralmára” vezették vissza. A társadalom alap- konfliktusát az „idegenek” (zsidók) és a magyarság ellentétében jelölték meg. Magyarország népi írói felfedezése egészen más következtetésekre jutott. A népi írók úttörő szerepe nem a társadalmi állapotok, a nyomor képeinek a felfedezése volt csupán, ezeket szorgalmasan szállították más falukutatók is, hanem az okok feltárása, s a levont és kimondott politikai következtetések. Féja például, ahogyan az egyik korabeli kritikusa kiemelte: „egyetlen egyszer sem zsidóz”, „az okok keresésénél nem elégszik meg divatos és kelleme- tes jelszóhangoztatásokkal”. Forradalmisága „nem fasiszta, hanem humanista forradalmi- ság”. Féja a bajforrásokat lényegileg történelmi materialista nézőszögből kereste. Az alsó Tiszavidék terepasztalán azt demonstrálta, hogy a népi és nemzeti gondolat útjai végletesen szétváltak az ellenforradalmi rendszerben a nép társadalmi, történelmi és gazdasági gondolkodása éppen ellentétje az »úri« terveknek és szándékoknak”; a társadalom alap- konfliktusai osztályjellegűek. A törpebirtokosok, kisbérlők, gazdasági cselédek és mezei munkások nyomorának az egészségtelen földbirtokmegoszlás, a társadalmi szerkezet, a magyar középosztály szociális érzéketlensége, a közigazgatás tehetetlensége, a szociális belátás hiánya, a földbirtokosok és kulákok embertelen önzése az oka; a reform köpönyege alatt az uralkodó rétegek önbiztosítás'a folyik, a szegénységet tervszerűen és tudatosan megnyomorítják.

A Viharsarok közvetlen, részleteiben ugyan itt-ott elképesztően pontatlan, összességében azonban megfellebbezhetetlen bizonyítékai az egész korabeli társadalom reménytelen helyzetét mutatták, a mű nem hagyott kétséget afelől, hogy itt nem egy tájról, nem egyes hibákról, s nem egyedi jelenségekről van szó, hanem a magyar társadalom egészét érintő diagnózisról. Féja mintegy megelőlegezte azt az összképet, amely a Magyarország felfedezése sorozat további kilenc kötetéből feltehetően akkor is kirajzolódott volna, ha azok visszafogottabbak, mint a Viharsarok. Mert Féja nem csak lázat mért és sebeket tapintott, nem csak leírt és bemutatott, hanem politikai következtetéseket is levont, az „ezernyi fajta népbetegség” láttán szenvedélyesen tört fel belőle ugyanaz a kiáltás, amely ez idő tájt József Attilából is: a „felfedezések” mellett politikai cselekvésre van szükség, nem elegendő, hogy a nemzeti nyomor „kitessék”. Az irodalmi szociográfia nagy változások előjele volt, s azt sugallta, hogy igazságai „történetileg Magyarország új megrendezéséhez kell vezessenek”. Gaál Gábor szavait idézhetjük: „ a mélység megnőtt, s a tanulság felszaporodott, a szociográfia szerzője már nem tudja elhallgattatni a szívét, világnézetét, s bár a szociológus eszményeit nem tagadja meg, a tudományosság köreit túllépve — az utolsó óra igézete ez! — magasabb lépcsőfokra hág fel, valahová a népmegmentő mellé, akinek a lekiismeretét nem annyira a szociológiai kíváncsiság, hanem a mai magyar lét határozza meg erre a munkára. [...] Nagy seregszemle, mérhetetlen bűnlajstrom ez, mely mindent és mindenkit mérlegre tesz. Egy nép törekszik itt a végső leszámolás magatartásában önismeretre. Új hőseit keresi, s a régi bálványokat döntögeti.”

A Horthy-korszak a legitimitását az 1918/19-es forradalmak elleni fellépésben jelölte meg; a társadalmi robbanás szellemi előkészítőit a polgári radikálisokban látták, s megbélyegezték őket úgy is, mint a magyarság testétől idegen elemeket. A Viharsarok megsértett egy korabeli tabut, s ezzel a rendszer legitimitását kérdőjelezte meg: feltámasztotta a kiátkozott polgári társadalomtudomány szellemét, s kinyitotta a népi írói gondolkodást ebbe az irányba. „Nagy jelentőségű azért is ez a könyv, mert nyíltan védelmébe veszi a húsz esztendővel ezelőtt lehanyatlott és lebéklyózott magyar társadalomtudományi gondolatot. A mai fölfedezők, Féja Gézáék pontosan oda érkeztek el, ahol néhány évtizeddel ezelőtt Szabó Ervinék már értékes eredményeket mutattak fel” — írta a csehszlovákiai Magyar NAP. A Márciusi Front idején úgy látszott, hogy a hivatalosan kiközösített polgári radikalizmus újra beilleszkedik a magyar írói lelkiismeret történetébe — itt a

68