Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Zimonyi Zoltán: Vihar a Viharsarok körül
Zimonyi Zoltán Vihar a Viharsarok körül 937 tavaszán, amikor megjelent Féja Géza Viharsarok című szociográfiája, az írónak élete legnagyobb háborúsága kezdődött el. A könyv élénk visszhangot vert, több száz cikk méltatta és támadta; a vita hullámai a sajtóból kiáradtak a megye- és városházak üléstermeibe, a parlamentbe, sőt, a törvényszékekre is. Tiltakozások, támadások, rendészeti beavatkozást sürgető felszólalások, bűnvádi eljárások váltogatták egymást rajongó, együttérző megnyilvánulásokkal. A Viharsarok körül — nomen est omen — vihar kerekedett. Miért kavarodott fel a könyv körül ilyen nyugtalanság? Hol volt a viharzug, ahonnan a tomboló elemek kiszabadultak? A mű fogadtatásában és rendkívüli hatásában kétségki- vül közrejátszott a szerző személye, felizzó előadásmódja és agitatív szándéka, már a kortársak is látták azonban, hogy Féja hangja és stílusa csak „ürügye és fogantyúja” volt a támadóknak, a vihar kiváltó okai politikaiak: „a műfajnak, mint közvéleményalakító erőnek, az írónak pedig, mint a közvélemény-alakításban ellenfélnek szóltak”. Az izgatott hangú, sebeket tapintó, a történelem alatt élők jaj szavait „hatalmas gégeként” továbbkiáltó könyv alkalmat adott, hogy a különféle politikai és szellemi irányzatok, napilapok és folyóiratok, felekezeti és ifjúsági körök válaszoljanak a kor kérdéseire. A fogadtatás érzelmi kavargása országos nyugtalanságot fejezett ki, az igazi viharsarok nem a mű volt, hanem az állapotok szélsősége, s az, hogy a rendszer politikailag átalakulóban volt. A harmincas évek derekára a magyar társadalom szociális egyenlege csaknem elbírhatat- lan terheket mutatott. A lakosság elszegényedett, a létminimum szintjén, sőt az alatt félmillió, olykor egymilliónyi ember tengődött. A legsúlyosabb helyzetben a földmunkásság élt, a nyomor nyomása alatt egy részéből a politikai, sőt az emberi öntudat is kihunyt, „néma forradalomba” menekültek: szektákba, öngyilkosságba, egykézésbe. A földbirtok és a tőke szociális irgalmatlansága, s a néptömegek politikai eszköztelensége a társadalom különböző viharsarkaiban felfűtötte az indulatokat. Akikben a szembeszegülés dacolt, azok közül is sokan torz eszmék hatása alá kerültek. A nép körében is kezdtek jobboldali szervezetek alakulni, belsőleg függetlenül a hivatalos politikai élet szélsőjobboldalától. A kaszáskeresztesek jelentős része szabályos szociálforradalmár volt; mint 1937- ben az ellenük indított perben kiderült, jogos indítékok torzultak el, mert csak a jobboldalon kinálkozott számukra szervezkedési lehetőség. A magyar társadalomban felhalmozódott hatalmas forradalmi anyag abban a formában keresett érvényesülést, ahogy a körülmények megengedték. A Gömbös-kormány előszeretettel hangoztatta ugyan népi jellegét, reformpolitikájával szemben mégis erős paraszti ellenállás nyilatkozott meg, amely politikai eszközök híján döntően irodalmi formában, illetve a falukutató mozgalomban jelentkezett. A falukutatás különféle célú és módszerű, vegyes értékű mozgalom volt, divattá is vált, helyenként dilettantizmusba fulladt; a harmincas évek derekától azonban szervezett szociográfiai mozgalomba váltott, kialakultak ellenzéki és hivatalosan pártolt irányzatai, a mozgalomba folyóiratok és napilapok is bekapcsolódtak, feléledt a nagyközönség érdeklődése, s komoly kiadóvállalatok is meglátták benne az üzleti lehetőséget. A népi mozgalom ideológiájának a kifejtésében 1936—1938 között jelentős a szociográfia, ez időben jelent meg Illyés Gyula: Puszták népe, Veres Péter: Az Alföld parasztsága, Kovács Imre: A néma forradalom, Darvas József: A legnagyobb magyar falu, Féja Géza: Viharsarok, Szabó Zoltán: A tardi helyzet, Cifra nyomorúság, Erdei Ferenc: Futóhomok című könyve. A népi írók a falukutatásból új műfajt alkottak, a társadalomrajzot, másképpen szépiro65
