Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Monostori Imre: A szociáldemokrata sajtó Németh László-képe a 30-as évek közepén

különböző befolyásoknál fogva jogos bizalmatlanságot is keltett magával szemben”). Az SZDP voltaképpen csak saját erejének a növelhetőségét látja a Márciusi Frontban, az együttműködést a párton belül képzeli el. Annál is inkább, mivel a népfront konzekvens igenlése szükségszerűen vezetne el a KMP-vel való akcióegységhez, szövetséghez is. Ez elől a feladat elől viszont az SZDP vezetése mereven elzárkózik. Világosan szól erről a Népszava egyik korábbi vezércikke. A francia népfront ürügyén (melyet a „legemberibb gyakorlati-politiká”-nak nevez) a lap azt fejtegeti, hogy a demokratikus szabadságjogok hiánya miatt Magyarszágon nincs meg a lehetősége a klasszikus népfrontpolitikának. „Ennélfogva nyilván még sokáig az lesz a helyzet, hogy a szociáldemokrata pán elszigetelten és egyedül folytatja nagy harcát a munkásságért, a parasztságért, a magyar értelmiségért, a dolgozó kispolgárságért f ... J” Se vezérckikk végén ott a látszólagos fordulat: Népfront mégis lehet Magyarországon! Bent a szociáldemokrata párt keretei között. Ebben a pártban kell egyesülniük mindazoknak, akik a demokratikus Magyarországot akarják [... ]

Németh László — miként ismeretes — nem vesz részt a Márciusi Frontban. E tekintetben tehát ő még „problémátlan” népi író, akit a Népszava (nem függetlenül Bresztovszky szerepétől sem) lényegében továbbra is fenntartás nélkül vállal. Miként — ha nem is mindig fenntartás nélkül — vállalja a falukutatók, a népi szociográfusok műveit is: rokon- szenwel (de a munkásmozgalommal, a szocialista mozgalommal kapcsolatos különvéleményét is fenntartva) szól a korszak nagy szociográfiáiról: a Puszták Népe, a Viharsarok, a Futóhomok, a Cifra nyomorúság és társai meleg hangú méltatást kapnak. Kiáll a Népszava a perbe fogott írók mellett, s vezércikkben kel védelmére Szabó Zoltánnak (akit egyébként jobboldalinak minősít!) az Egerről szóló szociográfia részlete miatti támadásokkal szemben.

Németh László presztízsét tovább növeli az a tény, hogy a lap az 1937. november 4-i számában közzéteszi a perbe fogott írók ügyében tiltakozó értelmiségi memorandumot (A magyar írók deklarációja), melyet Németh László is aláírt. (A deklarációt Matolcsay Mátyás a parlament egyik ülésén föl is olvassa.)

Az időrend szerint következő Németh Lászlóról szóló cikk a Kocsik szeptemberben ürügyén jelenik meg a Népszavában, Bresztovszky tollából. Ebben az esetben valóban jogos az „ürügyén” megszorítás, ugyanis ez a formailag könyvbirálatnak számító cikk egyértelmű kiállás Németh László minőségszocializmusa mellett és állásfoglalás Németh bírálóival szemben. A regény lapjain a Kert-Magyarország álma él tovább — fejtegeti a cikkíró —, ami Németh László „talán naiv de becsületes (és ma már ímhol ott tartunk: csak a naiv lehet becsületes) gondolata [... ] Naiv szándék? De hiszen Dánia sem volt mindig Kert- Dánia; [... ] Az író mélyebbre dobta be a szürke kavicsot, mint sok vaksi bírálója és értetlen olvasója gondolja” — summázza a Kocsik szeptemberben-rő\ véleményét Bresztovszky. (Gaál Gábor viszont a Korunk 1938 májusi számában megbírálja a regényt, minthogy szerinte annak alapkonfliktusa „a mai magyar életnek nem kérdése.” Cikkének záró részében viszont nagyon fontos felismerést rögzít: „Németh László irói működése épp azt a szakadékot hidalja át, ami a legújabb magyar irodalomban az urbánus és népi írók szigorú különválasztásában bekövetkezett.”)

Annak a ténynek, hogy a Népszava 1939 nyaráig egyértelműen kiáll Németh László mellett, nem mond ellent a Villámfénynél bemutatójáról szóló színházi kritika sem. (Várnai Dániel cikkét — szokás szerint — a bemutatót követő napon közli az újság.) A cikkíró ugyanis csak a dráma, csak a mű félig sikerültségét teszi szóvá, a darab gondolataival egyetért, a szerző iránt pedig „rokonérzéssel és őszinte szolidaritással” viseltetik. Hangsúlyozza tehetségét, kiemeli ragaszkodását az igazsághoz, s további Németh-drámák írására biztat.

A Népszava 1938. szeptember 18-i számában jelenik meg Bresztovszky Ede ötödik s egyben utolsó cikke Németh Lászlóról. A Berzsenyi-könyvet Németh „talán legtökéletesebb” esszéjének tartja, mivel főhősének a sorsa „része a magyar sorsnak, s ez a sors nem befejezett, hanem nagyon is fájóan élő.” Mégpedig azért, mivel Berzsenyi volt az első írónk, aki egy közösség keretein belül maradva vívta meg harcát. Még ha ez a közösség a

63