Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Monostori Imre: A szociáldemokrata sajtó Németh László-képe a 30-as évek közepén
A személyét érintő lapvélemények mindig is rendkívüli módon foglalkoztatják Németh Lászlót (családjának lesz majd óvó feladata, hogy a támadó cikkeket lehetőleg csak késleltetve vagy egyáltalán ne továbbítsák neki), s mindvégig megmarad benne a késztetés a visszavágásra, illetőleg a visszaigazolásra. így történik ez már az őt támadó Korunk-beli cikk megjelenése után, és folytatódik a Sznobok parasztok kiváltotta vitában (levelei Szabó Lőrinchez és Fülep Lajoshoz 1934 tavaszán), majd a Molnár Erikkel folytatott polémiában. (Előbb egy Gulyás Pálhoz írt levélben majd a Korunk hasábjain.) Nem mulasztja el visszaigazolni a Gaál Gábor-i (igaz, felemás) közeledést sem (előbb egy Illyéshez írt levélben, majd A következő lépés című vallomásában a Tanú-Ъап), s a korszak egyik legfontosabb Németh-esszéje, a Messziről, úgyszintén válasz, ezúttal Szekfű Gyulának. (Ilyen értelemben az Ember és szerep sem más, mint nyilvános reflexiók sorozata.) A szociáldemokraták egyik vezető teoretikusa, Mónus Illés is egy Németh-reflexió okfejtésére figyel föl, amikor a Szocializmus 1934. novemberi és decemberi számaiban közölt tanulmányában egyetértőleg idézi Némethet. Mónus — Makkai László Erdélyi Helikon-beli cikkének címét véve kölcsön — ebben az írásában a magyar gazdaság és társadalom legsúlyosabb betegséggócait veszi számba, mégpedig a legfrissebb hazai publikációk tükrében. Szekfű addigi főműve, Makkai cikke és Matolcsy Mátyás tanulmánya (Agrárpolitikai feladatok Magyarországon) mellett foglalkozik Németh Lászlónak éppen a Szekfű-féle „Ötödik könyv”-re reflektáló fontos esszéjével, A magyar élet antinómiáival is. Mónus szerint is a földkérdés a legégetőbb gond Magyarországon, s egyetértőleg idézi Némethtől (többek között) az alábbi megállapítást: „A mi földönfutóink nem találhatnak maguknak gyarmatot, nem tenger állja útjukat, hanem a törvény.” Úgyszintén egyetért Mónus a „neobarokk” társadalom Németh László általi bírálatával is. Erezhető azonban, hogy a magyar társadalom szabad perspektíváját megnyitó politikai megoldás kérdésében ott lappang a nézeteltérés a szociáldemokrata reformpolitika, illetőleg a Szekfű-féle konzervatív reformtörekvések, valamint a Németh László-i „minőségszocializmus” ideológiája között. Mónus Illés itteni megfogalmazása mindazonáltal óvatos: „Valószínű, hogy új összeomláson át juthatunk csak a szabadba ...” Az 1933-as, 1934-es európai események (Hitler hatalomra jutása, a német szociáldemokrácia felszámolása, az 1934-es bécsi felkelés leverése, majd az osztrák szocialista párt, valamint a munkás- és szakszervezetek betiltása) nyomán s a Gömbös nevével jelezhető hazai politikai jobbratolódás nyilvánvaló kihívásaira az MSZDP vezető teoretikusainak körében megérlelődik a döntés a párt munkájának, elsősorban az ideológiai-propaganda munkának a korszerűsítésére, felfrissítésére. Mindenekelőtt a harcos antifasizmus (a „szellemi offenzíva”), a demokrácia elveinek védelme és a népfrontosság felé mutató új munkastílus propagálása kerül a megújhodó pártsajtó fő irányvonalába. 1934 őszétől kezdődően pedig — nem függetlenül a hasonló tendenciájú nyugat-európai fejleményektől — egyre többször kerül napirendre a szociáldemokrata sajtóban is a munkásegység kérdése. Mindezen fontos jelenségek párosulnak a pártbürokrácia merevségének enyhe oldódásával s — legalábbis. Mónus és köre részéről — a lassú nyitás óvatos alkalmazásával. A Népszavánál már 1933 végétől érzékelhető bizonyos változás. A főszerkesztő ismét Weltner Jakab lesz (aki a pártvezetésben a Mónus-csoportot erősíti a Peyer-vonallal szemben), s megnövekszik a lap szerkesztésében Bresztovszky Ede szerepe. A Szocializmus szerkesztését 1934 áprilisától Mónus Illés veszi át, s Weltner halála, illetőleg Bresztovszky megbízott főszerkesztősége után 1936. november 19-től ő lesz a Népszava főszerkesztője is. Bresztovszky szerepe (főszerkesztő-helyettesként) változatlanul jelentős marad. Megerősödik, gazdagodik a szociáldemokrata sajtó szerzőgárdája is. A Szocializmusnál Mónus a vezető publicista, s mellette olyan szerzők írnak a lapba, mint Fejtő Ferenc, Rónai Zoltán, József Attila, Kassák Lajos, Veres Péter, Vas István, Radnóti Miklós, Darvas József, Ignotus Pál, Szélpál Árpád, Faragó László. Kitapintható iránnyá válik a folyóirat szerkesztésében a szövetségest kereső törekvés, ami talán leginkább a népi-urbánus ellentétek oldási-tompítási kísérleteiben, valamint a népi mozgalom árnyaltabb megítélésében (nemritkán persze viták hevében) mutatkozik meg. 54
