Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Fehér Zoltán: Mesélő vén bakák (Első világháborús emlékezések Bátyáról)
Fehér Zoltán Mesélő vén bakák Első világháborús emlékezések Bátyáról A • «X -Ж. világháborúban 870 bevonult közül hősi halált halt 167, hadiözvegyek száma ЪЪ,hadiárváké 20, rokkantaké 49. A hősi halottak emlékére a község diszes parkot létesített, ahol a hősök szobrát is felállítják.”1 Az 1930-ban megjelent községleírás óta áll már a szobor, talpazatán egy valóságos falunévsor olvasható. De beszéljenek előbb a tragédia számai. 1914-ben az egyházi schematismus szerint a község lakóinak száma 3800 római katolikus, 25 izraelita és 1 református. Ez a lélekszám kb. 900 családot feltételez, így a hadbavo- nultak 870 fős tömegben képviselve volt szinte minden bátyai család. Néhány kivételtől eltekintve, valamennyi földműves. Az első világégésben „a cári Oroszország a lakosságának 15%-át hívta háborúba, Olaszország 16%-át, Németország 20%-át. Közvetlenül mögötte van a Monarchia 17%-kal, de a magyarlakta területekről 17% fölött volt a mozgósítottak száma, mintegy 3 800 000 fő” — írja SZENTI Tibor.2 A Kalocsa melletti Bátya község lakosságának csaknem 23%-a vérzett Európa csataterein.3 A bevonultak közül majdnem minden ötödik (18,1%) hősi halált halt.4 Főleg a legények hullottak nagy számban, hisz „csak” 33 férjet várt hiába családja. így a háborús halottak 80%-a legényember volt, bennük kiiktatódott egy generáció. A természetes (még normális) szaporodás ellenére 1919-ben 3625 főre apadt Bátya lélekszáma. „Amíg Magyarországon a háború során a férfi lakosságnak átlag 3%-a pusztult el — írja SZENTI —, Vásárhelyen 7,9% !”5 Bátyán még nagyobb volt az érvágás, elveszett a férfilakosság 8,6%-a. Sok memoár, regény jelent meg a „nagy” háborúról, de hogy az egyszerű emberek miként élték azt meg, csak keveset tudunk. Gyermekkoromban pedig még lakodalmak, disznótorok alkalmával, kocsmában, ház előtti beszélgetések során egymás szavába vágva „meséltek” a „hadastyánok” Doberdóról, Volhiniáról, harcokról, fogságról, szökésről. Azok közül a férfiak közül, akik katonaként küzdöttek az első világháborúban, már alig élnek, vagy a 90-es éveikben járnak. 1970-ben sok-sok háborús katonanóta lejegyzése után még sikerült néhány emlékezést magnóra vennem. Közülük különösen érdekesek Sz. József történetei. Jóska bácsi nem a községben, hanem szálláson (Alsószálláson) élt, de faluszerte szívesen hallgatták meséit, sőt a fiatalabbak tovább is adták azokat. Szobájában ott állt Oroszországban készült fényképe, amely őt két társával orosz katonaruhában ábrázolja. Amikor a fotográfia készült, ő már internacionalistaként küzdött a fehérek ellen. Cselekedeteinek motívuma a megmaradás és a hazatérés vágya. Ehhez azonban rengeteg kerülőutat kell megtennie. Mindig nagy esemény számára, ha bolyongásai során magyar szót hall, hát még ha bátyaiakkal találkozik. A megmaradás ösztöne diktálja a fogolytáborban együtt nyomorgó 33 kétnyelvű bátyai katonának, hogy magukat horvátnak vallják. (Majd közülük 16-an inkább lemondanak a könnyebbséget jelentő kinti munka lehetőségéről, de magyarnak Íratják be magukat.) 30
