Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Baán Tibor: „Milyen üzenet bízatott reá?” (Baka István versvilága)

mint tömjénfüstölőt — utolsó percetekben láttátok Ót?”

E kérdésben mégsem a Nietzsche-i döbbenet munkál, hogy „Isten meghalt!”, hanem inkább a kozmikus közöny miatt érzett megrendülés:

„Futkos pupillám, mint a réten szemét közt turkáló kutya, papír, papír — Isten nevét nem irom reád többé soha.”

Sátán és Isten foglya című verséből kitűnik, hogy mégsem teheti félre Istent vagy épp a Sátánt, mert absztrakt sűrítményei ők az emberi képzelet jó és rossz erőinek. Baka lírai koordinátarendszerének olyan viszonyítási pontjai, amik akarva-akaratlan jelen vannak.

Baka István más motívumai is ilyen ellentmondásos fejlődésen mennek keresztül verseiben. Az erdő mint „zöld reménytelenség”, ugyanakkor egy másik nézőpontból a közöny növényi birodalma:

„Lázadj föl, rengeteg! Reménnyé gyötrött zöldedre kérlek én.

Zizegsz csak — 5 megadás-fehéren virágzik szilva és kökény.

Mindegy — benned leltem hazát, itt legalább megtűr a közöny.”

(Miért hallgatsz, tavaszi erdő)

Baka István lírai hatáseszközeinek gazdagodását mutatja Körvadászat című verse, amiben a világműködés modelljét: az örök vadászatot kívánja kifejezni, innen a kegyetlen folyamatosságra utaló cím is. A költő igénye a teljességre már korábbi munkáiban is jelen volt, de soha oly közel a megvalósuláshoz, mint e kötet lapjain. A Gustav Mahler emlékének ajánlott Trauermarsch pedig igazi áttörést jelent korábbi szemléletéhez képest. A vers zenei inspirációját adekvát módon, groteszk képvariációkkal adja vissza:

„Közeledik a gyászmenet, gyászfátyol-napfogyatkozás a hölgyek arcán s rettenet, de gyászölükben izgalom: nyirkosodnak a gyászbugyik”

A gyásszal kezdődő szóösszetételek ismert „motívumaiból” új meg új képek, képvariánsok bomlanak ki:

„Közeledik a gyászmenet, huszárok mentéjén a sujtás kanyarog, mint drótakadályok . . .”

A zárókép mintegy visszahozza az eddigi képeket, összefoglalja a legfőbb motívumokat:

,gyászkancáján üget az élen a tábornok, a hölgyek arcán gyászfátyol-napfogyatkozás, huszárok mentéjén a sujtás szögesdrót...”

Az Ady Endre emlékének ajánlott Háborús téli éjszaka című verskompozíció, noha megrendítő részletekkel szolgál, egészében mégsem éri el a következő kötet hasonló szerkezetű művének, az egyébként kötetcímadó Döbling-nek a színvonalát. Egymás mellé állítva ugyanis a két művet, az elsőnek említett a második nagyszerű vázlatának hat, s ezen a mennyiségi mutató: a művek hosszúságának ténye — hosszabb a Háborús téli éjszaka — mit sem változtat. Pedig e hosszabb műben is jelen van mindaz a lelemény, a költői pálya eredményeinek szintézise, ami a Döblingit jellemzi. És mégis! A versindító éjszaka ábrázolása a Döbling-ben azáltal lesz hiteles, hogy Széchenyi élettényeiből indul ki, hogy Széchenyi, mint „a nemzet őrlelke” van ébren, hisz személyében, munkássága eredménye21