Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Fogarassy László: Garbai Sándor emigrációs évei Pozsonyban (1934 -1938)
övé volt a bécsi szavazók egyharmada és azonfelül a Republikanischer Schutzbund с. paramilitáris szervezet, a jobboldali félkatonai alakulatok ellenlábasa. Amikor a Dollfuss- kormány le akarta fegyverezni a Schutzbundot, ez ellenállott, és az osztrák kormánycsapatoknak Bécsben 1934. február 12—15. közt szabályos utcai harcokban kellett leverniök. A bécsi magyar emigráció két exponált tagja, Böhm Vilmos és Fényes László röviddel a polgárháború kirobbanása előtt Pozsonyba helyezték át tartózkodási helyüket, ahová idejében beutazási engedélyt kértek és kaptak. „Kitűnő szimatjuk volt, idejében eltűntek” — írja Garbai. Tudták, hogy Dollfuss az osztrák szociáldemokrácia letörésére készül és attól tarthattak, hogy ennek megtörténte után kiszolgáltatja őket a magyar kormánynak. Garbainak a polgárháborúban nem volt semmi része, de a rendőrség a Schutzbund leverése után azonnal letartóztatta és vizsgálati fogságba vetette, ahol egy hónapig teljesen ártatlanul ült. A kihallgatások folyamán többek közt azt is tőle akarták megtudni, hogy Böhm és Fényes hová szöktek. Erre nem tudott választ adni, hiszen arról sem tudott, hogy eltávoztak Bécsből. Miután a rendőrség terhelő anyagot nem talált ellene, a vizsgálati fogság után nyolcnapos határidővel kiutasították Ausztriából mint nemkívánatos idegent azzal, hogy menjen, ahová akar. Garbai részére csak Csehszlovákia, Jugoszlávia vagy Svájc jöhetett számításba. Pozsonyba utazott a helyiérdekű villamos vasúton, amit emlékirataiban azzal indokol, hogy sikerült csehszlovák vízumot szereznie. Pozsonyban már 1919 őszétől kezdve népes emigránskolónia volt, és most Bécsből odamenekült Böhm Vilmos és Fényes László mellett Szende Pál, Dovcsák Antal, Horovitz Jenő, Kéri Pál, Prager Jenő és mások is, az osztrák emigrációról nem is szólva. Leser Lajos, Burgenland helyettes tartományfőnöke is itt talált menedéket: tökéletesen beszélt magyarul és szívesen tartózkodott a magyar emigránsok társaságában. Csehszlovákiába menekült Otto Bauer és Julius Deutsch is.3 Garbai szerencsés véletlen folytán mindjárt az első napon találkozott Pozsonyban az utcán Fehér Ferenccel, aki a csehszlovákiai szociáldemokrata munkáspárt magyar tagozatának volt a titkára. Fehér Ferenc a megindult beszélgetés folyamán sajnálkozott azon, hogy a „prágai elvtársak” nem küldtek ad hoc szervezett fegyveres segédcsapatokat a bécsi munkásfelkelés támogatására. Arról is informálta, hogy „a szlovákok rossz néven veszik, hogy a népbiztosok háborút folytattak ellenük”, és azt tanácsolta neki, forduljon támogatásért Schulcz Ignáchoz, a nyomdászszakszervezet titkárához, aki a magyar szociáldemokratákat Pozsony város képviselőtestületében, majd a prágai nemzetgyűlésen képviselte.4 Az a Pozsony, ahol Garbai 1934 márciusában néhány évre menedéket talált, már nem volt azonos azzal, amelyet 1920 februárjában otthagyott. A lakosság a szlovákok és csehek tömeges beköltözése folytán négynyelvűvé és ötnemzetiségűvé vált, mert a zsidók egyharmada zsidó nemzetiséget vallott. A magyar—német szociáldemokrata párt, amely az 1920. évi választásokon Pozsony legerősebb pártja volt, eltűnt, és tagjainak többsége 1921-ben az újonnan alakult kommunista párthoz csatlakozott. A kisebbség a magyar és német szociáldemokrata pártba lépett be, amely utóbbiban jelentős szerepet játszott Kalmár Henrik volt német népbiztos, további töredék pedig a jobboldali magyar ellenzéki pártokhoz csatlakozott, amelyek aztán egészen 1935-ig Pozsony legerősebb politikai csoportosulásának számítottak és csak 1938-ban szorultak le a harmadik helyre. A magyar szociáldemokrata párt is frakciókra bomlott, nem volt képviselete a csehszlovák parlamentben sem, míg 1926-ban be nem léptek a csehszlovák szocialista pártba, mint annak a magyar tagozata. Ennek a listáján aztán egy-egy magyar képviselő, illetve szenátor jutott be a csehszlovák nemzetgyűlés képviselőházába, illetve szenátusába. A kormánytámogató csehszlovák és a szintén kormánytámogató német szociáldemokrata pártok és az ellenzéki kommunista párt kapcsolata nemcsak feszült, hanem időnként ellenséges is volt. Garbai is elutasító állásponton van memoárjaiban a kommunistákkal szemben, radikális túlzók gyanánt kezeli őket. Szűkszavúan jelzi a súrlódásokat a szociáldemokrata csehszlovák anyapárt és a magyar tagozat közt. (A kassai „Világszabadság” 1932. június 4-ei számában a kassai pártszervezet elnöke, Borovszky Géza cáfolta a Pozsonyi Híradó 1932. május 6
