Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Sümegi György: „Sosemismert emberi orcákkal”
Fametszeteket csináltam. Sokat voltam Hódmezővásárhelyen. Akkor kötelezőnek éreztem, hogy az Alföldön népinek kell lenni. Sokat jártam én ki a majolikagyárba korongozni, festeni — az is egy jó játék volt. Csomó fametszet volt népi, folklór ihletésű. A rézmetszés későbbi dolog, fogalmam sincs, hogy kezdődött. Autodidakta módon, rossz reszelőkből csináltam vésőt. A rézkarc is ugyanolyan korszerűtlen, mint a rézmetszés. Annak a lényeges részét a sav intézi el, akkor hol az én örömöm. így (értsd: a rézmetszésnél) állandóan kontrollálható s látható, hogy mit, hogyan csináltam”. S hogy Rékassy valójában hogyan is csinálja? Pillanatnyilag nálunk ő a rézmetszés utolsó mohikánja. Fog egy rézlemezt és vésőjével elindul a lemez egyik sarkán s a megdolgozandó felület nagyságától függően szinte számolhatatlan vésőárkot vág (hímez?) a lemezre. Mindenféle előrajzolás és vázlatozó mérlegelés nélkül egy szál vésővel áll neki a rézlapnak, mely a műteremtés fehér papír mezejének kihívásával, nyugtalanító csábításával érhet föl az ő esetében. Rékassy belső egyensúlya, tehetsége, sugallatai szerint, hetek—hónapok alatt alakul a lap, érik késszé a mű, a rézmetszet. A metódus lassúsága megvédi a tömegtermeléstől. Ugyanakkor olyan fokú koncentráltságot követel, ami változtathatatlanságot is jelent egyúttal, hiszen a rézbe vésett vonalat nem lehet kitörölni, nem létezik rézmetszet radír. Mértékletesség Illedelmesség 95
