Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Akit az istenek el akarnak veszejteni…
tek, intézmények alakulnak! Például: veszélyben a társadalom alapsejtje, a család? Nosza, alakuljon tanács, országos területi, meg helyi is; és létesítsünk tanácsadói státuszokat!... És még azt sem mondom, hogy ezek fölöslegesek, mert sok mindenben hasznosak lehetnek, csak azt állítom, hogy nem változtatják meg a képletet. Mert a grafikonok csak tovább fognak emelkedni. Viszont két, önámítással fölérő haszna mindenképpen van. A magukat elhagyó milliók még jobban ellazulhatnak, hiszen, ím, újabb „gondoskodás történik” róluk; a szakemberek pedig elmondhatják, hogy ők megtették, amit megtehettek. Mindeme jellemzők együtt, nem csak a tágabb tartalmú értelem, hanem a szűkén vett ész, a „célra orientált” Ráció romlásával is járnak. S hogy civilizációnk az Újkorban, de kivált századunkban, ilyenné lett, szerintem, ez a végső, az alapozó oka: az egyre szűkülő bázison egyre leépülő tudás. Ismeretes a régi mondás: Akit az istenek el akarnak veszejteni, előbb eszét veszik, kegyesen. Hogy tudniillik, ne fogja föl a bukás iszonyatát. . . Mert hogy a fejlődésnek más irányai is lehetségesek, azt — itt már csak rövid utalással — a filippinó orvos példája is igazolja. A romló értelem viszont átsugárzik a jellemre: a Ráció érzékeli csökkenő képességeit, s ezt öntudattal igyekszik kiegyenlíteni. S mennél szűkebbek a lehetőségek, annál inkább. Szerintem ezért olyan szerények a régi nagy elmék, akár csak kétszáz éve is, s ezért válik századunkban egyre jellemzőbbé a szak-intelligencia elitista gőgje — tisztelet a kivételnek! És ez párhuzamba állítható azzal, hogy civilizációnk magaelhagyó százmilliói éppen akkor értékelik magány magukat egyre magasabbra, mikor a társadalmi, gazdasági nagyformák szakosítottságában szerepük, jelentőségük egyre csökken. Akkor üldözik egyre ádázabbul egyéniségük kifejlesztését, mikor a szürke életszabványok között erre már alig van lehetőség. A jellem silányulása pedig az erkölcsökre hat óhatatlanul: Amit korábbi idők felfedezője vagy tudósa, puszta erkölcsi megfontolás alapján, még átallott volna közreadni, kikutatni, alkalmazni, mert megértette, hogy hatása a gyakorlatban beláthatatlan — azt a maiak már igencsak megteszik. Mert közben uralomra jutott azon kevés alappal bíró felfogás, hogy a tudós nem felelős. Hogy csak egy példát mondjak: ezért mentek s mennek bele szakemberek ezrei és tízezrei az atomerőművek építésébe, noha az eddigi szerencsétlenségek egészen nyilvánvalóvá teszik, hogy ez a „békés” felhasználás a sugárfegyverek bevetése nélkül is nagy területek népessége számára válhat végzetessé; mai primitiv alkalmazásában szinte elkerülhetetlenül... Ha megfigyeltük, hogy Csernobil után az érdekelt szakemberek világszerte milyen hatalmas propagandát folytattak a föltámadt ellenérzések legyőzésére, miközben a másvéleményű tudósok hallgattak, vagy legalábbis nem jutottak szóhoz, akkor fogalmat alkothatunk a tudós világ értelmi, jellemi s erkölcsi romlásáról. — Mit érdekli őt, hogy mi lesz itt, mondjuk, ötven év múlva, az atomreaktorok mérhetetlen elszaporodásával, de ráadásul, hogy milyen, ma még nem is sejtett hatások léphetnek föl! — neki most kell a dicsőség! Itt azonban újra megjegyzendő: Mi srófoltuk föl — például energia iránti — igényeinket oly mértékig, hogy az már pazarlásnak is sok. S e ponton már az is mindegy, hogy melyik „fél” volt a kezdeményező, mikor melyik hergelte tovább a másikat: a jövő iránti felelőtlenséget együtt nem vagyunk hajlandóak fölmérni, vagy ha azt még igen, de együtt nem tudunk a változtatás irányába hatékonyan cselekedni. Mert együtt vesztettük el az erkölcsi erő ehhez szükséges mértékét. Annyira, hogy már alig vagyunk képesek szem előtt tartani az alapvető emberi értékeket, mik, teszem: szerelem, család, munka, a közösség szolgálata, állóképesség, bátorság... Alapvető, írtam, s még alá is húztam. Ez önmagában mutatja, hogy baj van velük. Tudniillik, ha már ki kell emelni, jelzőkkel ellátni. (Az ógörög korban is akkor kezdik hangsúlyozni a demokráciát, mikor már csak nyomokban fedezhető föl.) Pedig, a megértés kedvéért, még tovább kell tagolnom. Hiszen a ma embere úgy tudja, hogy a legfontosabbakat tartja szem előtt, mikor a humánumot, a szolidaritást, a könyörületességet számítja értéknek, együtt a szabadságjogokkal, az egyéni kifejlődés lehetőségeivel. Igen, ezek nagyon fontosak, embervoltunk elengedhetetlen bizonyítékai, s adott időszakokban akár 87
