Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 1. szám - Romány Pál: Ki ültette a platánokat?

folyóirat az újszülött, amiből a hetvenes évekre a havonta megjelenő Forrás lett. A már nevében, majd tartalmában is szélesebb horizontú és ma is új barátokat nyerő folyóirat most a huszadik évfolyamába lép. Az új évtől — a megyei tanács mellett — a Katona József Társaság folyóirata is. A Forrás születését is többen állták körül. A körből, a szerkesztők és a szerzők hosszú sorából mindenképpen fel kell idézni Madarász László, Joós Ferenc és Simonka György nevét.

Országunk szellemi élete Budapest központú, s aki ezt tudja, az azt is felmérheti, hogy mit jelentett eljutni a Forrás XX. évfolyamához. És micsoda években! Talán nyelvünk, szókincsünk új szavai példázzák leginkább, hogy milyen változások közepette. Kialakult a kollektív mezőgazdaság és születőben volt az új gazdasági mechanizmus, megjelentek a termelési rendszerek, majd védekezni kellett a visszarendeződés ellen, ismét a reform került előtérbe, hogy csak néhány fogalmat emeljek ki. A régen volt Komp-ország gyermekei a computer nemzedék tagjai lettek. A világban pedig az első űrhajóstól eljutottunk az űrháború elhárításának feladatáig, a világ éhségzónáitól az élelmezési világnap, a zöldforradalom szükségességének felismeréséig. Es itt a Duna—Tisza táján? Versenyt futott az igény és a lehetőség, a város és a falu, az ipar és a mezőgazdaság, a nagyüzem és a tanya, az anyagi és a szellemi gazdagodás. Az eredmény — mint mindenütt az országban — váltakozó sikerrel, de általában a felsorolt egy-egy fogalompár első tagjának kedvezett. Mindebből mégis az egész nyert, vidékünk társadalma és gazdasága — bár időnként keservesen — előre lépett.

Amikor a Forrás született, akkor még nem voltak ezen a tájon főiskolák, természetesen főiskolai tanárok és hallgatók sem. Most öt van, a hallgatók száma meghaladja a két és fél ezret. Kifejezhető ez százalékban? A világra nemcsak ablakot, hanem ajtót is nyitottunk, a jövés-menés, az egymástól ellesés, a tanulás, a jobb és szebb tisztelete, a másoknál való pihenés, hasznos időtöltés nem gondolt mértékben és ütemben elterjedt. A mi vidékünknek különösen sok volt a behozni valója — még Pannóniához képest is. Lépéseinket esetenként viták kísérték, volt kudarc, meg nem értés, sőt ármánykodás is. Ám a progresz- szió nem szorult vissza, csak késedelmet szenvedett.

A haladásban való közös küzdelemért, társulásukért itt is köszönet illeti a Forrást, felelős szerkesztőit, érdemes szerzőit. Megköszönöm munkájukat és barátságukat, s kérem mindannyiukat, olvasóikat, hogy működjenek közre továbbra is elmaradásunk csökkentésében, majd felszámolásában, a társadalmi-gazdasági haladás folyamatának erősítésében. Építünk hivatástudatukra, felkészültségükre — és közös, nemzedékeket kísérő felelősségünkre.

3