Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Tóth Géza: Az ember a tudományos világképben
amelyeknek idegenrendszeri alapjai vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy az önmagában értelmetlen fonémákat szavakká szervezzük, és ezekkel képesek legyünk értelmes mondatokat generálni. A nyelvnek ez a felfogása hihetetlen távlatokat nyitott meg. Kimutatták, hogy a francia nyelv szókincse segítségével több mint háromszoros mennyiségű értelmes francia mondat fogalmazható meg, mint ahány atom van az univerzumban! A szerző meg is jegyzi, ezekhez a nyelvi lehetőségekhez képest az elmúlt évezredek során még szinte semmit sem mondtunk. A nyelv eredetét keresni bizonyos vonatkozásban persze reménytelen dolog. Csak kerülő úton-módon gondolkodhatunk arról, hogy mikor alakult ki a kommunikációs rendszer (amelyet természetesen egyáltalán nem azonosíthatunk a mai, teljesen nyílt, verbális kommunikációval), amely lehetővé tette, hogy elődeink olyan vállalkozásokba kezdhessenek, mint például a vadászat. Nyilvánvaló, hogy ebben a tevékenységben döntő szerepet kapott a gesztusnyelv, ami a vadászat szempontjából különben is szerencsés volt, hiszen nem zavarta a vad becserkészését. Akár verbális volt az a kommunikáció, akár nem, mindenképpen szimbólumokon alapult. Hogy egy páviáncsoportot becserkésszenek és szétzüllesszenek oly módon, hogy lehetővé váljon a fiatalabb egyedek elejtése, ehhez határozott stratégiára volt szükség. Bizonyítékaink vannak erre már az Austropithecus szintjén (vagyis négy és fél, ötmillió éve), az Austropithecus-leletek körül sosem lehetett teljes páviáncsontvázat találni, amiből arra lehet következtetni, hogy elejtésük után megcsonkították ezeket a páviánokat, bizonyos részeiket a helyszínen fogyasztották el, a többit pedig elszállították az otthonbázisra osztozkodás céljából. Mindez és az eszközök egyértelműen bizonyítják, itt már nem kizárólagosan biológiai, hanem társadalmi tényezők is szerepet játszottak a csoport hatékonyságában: olyanok, mint a kommunikációs rendszer, a munkamegosztás, az otthonbázis, az osztozkodás, a szállítás, az eszközkészítés (amely kategóriák semmiképpen sem tartoznak a szűkebb értelemben vett biológia körébe). Stratégiai rugalmasság és kulturális fejlődés Ugrások nincsenek, hanem irányváltozások vannak. Ezt a népességet — talán már kétmillió évvel ezelőtt vagy korábban — már olyan szempontok szelektáltak, amelyek semmiképpen sem tekinthetők kizárólag biológiaiaknak, hanem sokkal inkább társadalmiaknak. Már nem arról volt szó, hogy egy-egy egyednek mekkora a biológiai hatékonysága, hanem a csoporté mekkora. A szelekciós tényezők közé — a kommunikáción és a munkamegosztáson kívül — beletartozik a stratégiai rugalmasság is. A páviánok feltételezhetően előbb- utóbb rájöttek arra, hogy vadásznak rájuk, tehát a megváltozó védekezésüknek megfelelően kellett a stratégiát módosítani. Egy adott népesség (amely akkor persze nem volt nagy, körülbelül húsz-huszonöt fő) túlélésének valószínűsége az együttműködés színvonalától függött. Meggyőződésem, hogy a közösségi tudat (a közösséghez tartozás, az alkalmazkodás) sokkal korábban alakult ki, mint az individuális. Ez a közösség valóban ezt vette figyelembe. Ha valaki kilógott belőle, és ezzel fennmaradását veszélyeztette, elpusztították, elűzték. Ettől kezdve a fejlődés egy sajátos, szociokulturális irányt vesz. Ez az út vezet a homo afarausisen és a homo habilisen keresztül, a homo erectuson, a homo presapiensen át a ma élő emberig. Ennek az útnak az időtartamát nem lehet pontosán megállapítani. Az adatok igen szórványosak és ellentmondóak. A magam részéről hajlamos vagyok arra, hogy a homo sapiens megjelenését meglehetősen késői időpontra tegyem, tudniilik a kulturális fejlődést, a civilizációt (amelynek korát 12 000 évre tehetjük) megelőzte egy hatékony összegezöképesség (még az írásbeliség kezdete előtt). Amikor az írásos feljegyzések megjelentek, készítőik ezeket az ősi, elementáris elveket próbálták megvalósítani. (Ezek rögzítődnek a Bibliában és más mitológiákban.) A változás, amelyet ha nem is nevezhetünk ugrásnak, eléggé erőteljes volt, nem valamiféle biológiai mutációnak kell tekinteni, mert azok már korábban lejátszódtak. Olyan társadalmi kategóriák jelentek meg, amelyek egyértelműen abba az irányba mutattak, hogy emberré kell alakulni, beszűkülnek a fejlődés csatornái. Az agy térfogatának, képességének és hatékonyságáig
