Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Tóth Géza: Az ember a tudományos világképben
különböző hemoglobinok, amelyek a magzati élet során megjelennek, különböző időpontokban jelennek meg, egymástól szerkezetükben eltérnek, az oxigénhez való affinitásukban különböznek, és szerencsére egymást követő sorrendben találhatók a kromoszómán, így időbeli aktivitásuk jól követhető. Tudjuk, hogy egyes hemoglobin-meghatározó gének az egyedfejlődés szakaszában kezdenek működni, majd működésüket abbahagyják, átengedik tevékenységüket más géneknek, hogy a születésnél megjelenjenek azok a hemoglobinok, amelyek aztán életük végéig funkcionálódnak. Ezek a legegyszerűbb utak, amelyeken végig tudunk menni, de a szemmel látható, markáns, makroszkopikus tulajdonságokhoz — köznapi nyelven: jellegekhez, bélyegekhez — vezető út még korántsem ismert. Igaz, rátekintésre azt sem tudjuk megmondani, hogy valaki melyik vércsoporthoz tartozik, de ezt azért viszonylag könnyű laboratóriumi rutinnal el lehet dönteni, és ez is egy jelleg, amely fehérjemolekulák szintjén valósul meg.) Ez a molekula (amely információt hordoz) bizonyos határozott tulajdonságokat kell hogy felmutasson, hogy ezt a funkciót el tudja végezni. A molekula szerkezetének felfedezői 1953-ban a mindössze 900 szavas cikküket ezzel a mondattal fejezték be: „Nem kerülte el a figyelmünket az a körülmény, hogy az általunk javasolt specifikus bázispárosodás elve kézenfekvő magyarázattal szolgál az örökítő anyag megduplázódásához.” Tehát ennek a molekulának a sok kötelező tulajdonsága közül szabadjon egyet kiemelnem: két láncból áll, amelyek egymásra vannak csavarodva, és a változó építőelemek egymással szembefordulva helyezkednek el, és egymás sorrendjét a két molekulaláncban kölcsönösen megszabják. Ami kívül helyezkedik el ezeken a DNS-molekulákon, az egy izomorf cső, ez védi a belül elhelyezkedő, burkolt, vízzel nem elegyedő váltakozó elemeket vagy bázisokat, amelyek sajátságosán, sorrendjükben hordozzák az utasítást. A bázisok poláris csoportjai egymás felé vannak lekötve, és ez a szerkezeti elrendeződés ennek a sorrendnek nagy védelmet biztosít. Vitatható, de valószínűnek tűnik, hogy az élet kialakulása során talán nem a DNS volt az, amelyik ebben a teljes formájában kipattanva jelent meg teljes fegyverzetében — mint Paliasz Athéné Zeusz homlokából —, hogy ezt a bonyolult funkciót ellássa, hanem egy egyszerűbb molekula, amely pontatlanabb is, védtelenebb is volt, megelőzte őt a fejlődés során. Csak később jelent meg a DNS, amely konzervatívabb jellegű és szerkezetű, és jobban megfelel annak a követelménynek, hogy ez az örökítő utasítás, ha kell, hosszú időn keresztül változatlan maradjon, vagy csak nagyon ritkán változzon meg; legalábbis olyan ritkán, hogy az a faj stabilitását nem veszélyezteti, ugyanakkor magában rejti a fejlődés lehetőségét, a pusztulás következménye nélkül. Nincs értelme tovább időzni a molekula mellett, de egyet azért érdemes megjegyezni: a molekula megváltozása, amit általában mutációnak nevezünk, bár a DNS szintjén bekövetkezhet, nem jár föltétlenül olyan mutációval, amely működési változást eredményezne a szervezetben. Számtalan olyan változásra van lehetőség, amelyet semleges változásoknak nevezhetünk, amely nem érinti a szóban forgó molekula funkcióját. Megdöbbentően jól működő biztosítékrendszer van beépítve a genetikai kódba, amely azt eredményezi, hogy az összes változásnak csak egytizede olyan, amelyik nem megengedhető, tehát nagy hatású funkcionális változást eredményez. Nem térek ki arra, hogy még egy javító mechanizmus is működik a sejtekben (olyan enzimek, amelyeknek az a dolga, hogy a molekulákban bekövetkezett hibákat kijavítsák; az ilyen enzimeknek a száma is öröklött, tehát van, akiben ezek nagyon jól működnek, van, akikben kevésbé). Lényeg az, hogy megjelenik az a molekula, amely előfeltétele annak, hogy az élő „emlékezzék” arra, mit csinált; milyen volt a szervezete korábban, és hogy az osztódások során ezt az örökletes utasítást lehetőleg hibátlanul és maradéktalanul átadja az utódoknak. Importélet? Az első életjelek meglehetősen korán jelennek meg. Bizonyos fokú tanácstalansággal állunk szemben ezzel a problémával, hiszen nagyon kevés az az.idő, amely a kémiai 14
