Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Barta Zsolt: Rehák László: Nemzet, nemzetiség, kisebbség Jugoszláviában
sét, az anyanyelv használatának garantálását, a kétnyelvű közigazgatás biztosítását jelenti. A kisebbségi jogok biztosítása — írja a szerző — nem valamiféle jugoszláv sajátosság, nem is a belátó hatalom jóságos engedménye, hanem az általános emberi jogok részeleme. A nemzetiségek integrálása déli szomszédunknál társadalmi téren folyik, nem pedig az asszimiláció eszközeivel. Ennek következtében az etnikai sajátosságokhoz történő ragaszkodás, ezek megőrzése, ápolása természetes dolog, melyet a központi kormányzat — eltérően az ország keleti szomszédjától — nem tekint centrifugális politikai erőnek. A két világháború között az egységes jugoszláv nemzettudat kialakítása nem kecsegtethetett sok sikerrel, mert ennek alapját a nagy szerb nacionalizmus szupremáciájának biztosításában látta a királyi rendszer. E körülmények között az illúziók szintjére süllyedt a demokratikus nemzetiségi politika kilakításának a lehetősége. A forradalom győzelme után a kis népek önálló nemzettudatának tartalmi, formális megerősítése alkothatta déli szlávok és velük együtt élő nemzetiségek eszmei közösségét. A magyarok számára az identitástudat fenntartása az 50-es évek politikai olvadása után az anyaországgal történő kapcsolatbővítés útján szerezte meg garanciáit. A kisebbségnek a szomszédos államok között betöltött, betölthető hídszerepéről Rehák László a következőket írja az 1979-ben Újvidéken magyarul megjelent „Kisebbségtől a nemzetiségig” c. könyvében: „A nemzeti kisebbségek más vonatkozású hídszerepe közvetlen, s bár nem annyira látványos, és csak részben befolyásolja a folyó politikai viszonyok alakulását, hatása inkább hosszú távon mutatkozik meg. Arról van szó, hogy a nemzetiségi kisebbségek sokban hozzájárulnak az egyes nemzetek, elsősorban a szomszédok művelődési értékeinek közvetítésével. Ezáltal egy másik nemzet anyagi és szellemi műveltségét gazdagítják, illetve részei a szomszéd kultúrája megismerésének.” A jugoszláviai magyarság helyzetével „Az autonóm Vajdaság mint valós közösség” és „A jugoszláviai magyarok az önigazgatási szocialista társadalomban” című fejezetekben foglalkozik mélyebben a szerző. A Vajdaság a szerb köztársaság föderatív tagjaként széles körű autonóm jogokkal rendelkező egység, mely nemcsak politikai, vagy közigazgatási szempontból, hanem társadalmi illetve történelmi hagyományaiban is sajátos területet képez. Rehák László képet ad a magyar kisebbség hét évtizedes történetéről, a beilleszkedés nehézségeiről, a közel félmilliós tömb szociológiai ösz- szetételéről a két világháború között, az 1945-ös forradalom földosztó tevékenységéről, majd a JKSZ nemzetiségi politikájának fejlődéséről. A magyarság napjainkban a jugoszláv szocialista közösség integráns része, mely kapcsolatot két fő politikai elem erősít: Először: a kisebbségek megtartják jellegzetességeiket, mint annak a nemzetnek a része, amelynek elsősorban művelődési természetű sajátosságait magukban hordják, másodszor: a kisebbségek ahhoz a társadalmi közösséghez tartoznak, melyben élnek, amelyhez tartósan kötődnek, amennyiben szavatolva van alapérdekeik megvalósulása, egyenjogú helyzetük és zavartalan fejlődésük.” A „Közös dolgaink” sorozat szerkesztői — akik lehetővé tették e könyv megjelenését —, úgy gondoljuk, hogy egy rövid fejezettel kibővíthet- ték volna ezen igen értékes cikkekből álló válogatást, amely a mai Vajdaság területén élő magyarság demográfiai helyzetéről adna rövid áttekintést. Ezt mi természetesen nem pótolhatjuk, ugyanakkor érdemesnek tartunk közölni néhány adatot a szerző már említett, 1979-ben Újvidéken kiadott munkájából. 1961-es adatok alapján 504 369 magyar nemzetiségű él Jugoszláviában, ebből 442 560 a Vajdaságban, s a szerbek után a második legerősebb etnikumot képezi. Az autonóm terület 44 településéből 14 helységben, 10 ezer fős tömbökben él. 9 településben a lakosság többmint 50%-át, ezen belül 2-ben több mint 80%-át képviseli. A magyarság 54%-a, 238 476 fő, azon községek területén él, ahol egyben abszolút többséget is alkot. A szerbek, az itt élők valamivel több mint felét képezik. Jelentős számban élnek a Vajdaságban horvátok, 145 ezren, szlovákok 76 ezren, valamint románok 57 ezren. Rehák László könyve azért is figyelemre méltó, mert jelentős szakmai értékén kívül elősegítheti a Duna-Tisza-tájon élő népek kapcsolatbővítését, közeledését, mely nemzetek történelme, kultúrája, tradíciói szorosan összekapcsolódnak, még ha az országhatárok látszólag el is választják egymástól. Barta Zsolt 90
