Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Szabó Miklós: Vissza a természethez - Che Guevarától (A magyar poszterek és a magyar nosztalgiahullám)

érvényesülni akar. Ugyanakkor a karrierhelyzet messze nem annyira egyértelmű, mint a munkavállalói helyzet: nem követeli meg az egyértelmű és artikulált azonosulást sem. A tisztán szakember karriere a hatvanas években sajátos egyvelegben tartalmaz politikai ellenállást és politikai azonosulást. Aki kifejezetten csak szakemberként akar érvényesülni, lemondva a politikai elkötelezettség kinyilvánításából származó előnyökről, bizonyos tekintetben politikai ellenálló. Ugyanakkor mégis alapjaiban elfogadja azt a rendszert, amelyben érvényesülni akar. Hiszen aki elő akar lépni egy szervezetben, nem vonhatja kétségbe elvileg annak létjogosultságát. Ehhez járul, hogy megnő a csak szakmai karrier társadalmi presztízse. Aki a politikai elkötelezettség kinyilvánítását nem vállalva szakmai karriert fut be, az mindenki számára nyilvánvalóan kiváló szakember, míg aki politikai elkötelezettségének is jelét adja, az gyanúsítható, hogy ez belejátszik érvényesülésébe, hogy csupán szakemberként kevesebbre vinné.

Ez a zavart helyzet kizárja az ambíciózusok zöme számára mind az egyértelmű politikai azonosulás, mind az egyértelmű elutasítás lehetőségét. A személyt a társadalomba beillesztő identitásnak alapja a hatvanas évek karriertársadalmában nem lehet a politikai identitás. Kézenfekvő volna, hogy helyére a szakmai identitás lépjen. A karrierhelyzet azonban ez elé is akadályt gördít. A szakmai identitás a karrierhelyzetben az éppen elfoglalt foglalkozási pozícióval való emberi azonosulást kellene, hogy jelentse. A borbély vagy az esztergályos, aki egész életében ezt csinálja, azonosulhat szakmájával úgy, hogy ez alapja lehet a társadalom életébe való beilleszkedésének. Aki viszont előre akar lépni, annak az adott foglalkozási pozíciója lelkileg átmeneti helyzet. Az azonos szakmájú emberekre is karrierlépcső más-más grádicsán igen eltérő tevékenységek várnak. Még beosztott könyvelőnek lenni is igen más tevékenység, mint főkönyvelőnek. Szakmailag mindkettő könyvelő, de míg az előbbi tényleg csak könyvel, az utóbbi már elsősorban fejes és rendeletkijátszási stratéga. Az átmeneti helyzetben az ambiciózus munkaerő betöltött státusával nem azonosítja magát, mert már azzal akarna inkább azonosulni, ahová elő fog lépni, de ezt az előlépés előtt mégsem teheti. A politikai és foglalkozási identitás lehetetlensége esetén maradnának a kisközösségek: ezeket azonban a sztálinizmus felszámolta, s újraszerveződé- sük nem indult meg. Nem lehetnek tehát az új identitás alapjai. Nem maradna más, minthogy az egy személy identitása egyéniségében eresszen gyökeret. Az egyén öntudatának, azonosságának alapja személyes teljesítménye lehetne, a karrierre hajtás azonban túl sok időt, emberi ráfordítást vesz igénybe, hogy szabadidőben űzött „önmegvalósításból”, passzióból, hobbiból felépülhessen az egyén, mint a társadalomba illesztő identitás magva. A karrier ugyanakkor túlságosan a főnök kegyétől függ ahhoz, hogy bárki tisztán személyes teljesítményének érezhesse. A karriertársadalom tehát nem biztosít egyértelmű, szilárd identitást. Már ez maga és egyéb jelzett visszásságai is elegendő alapot adtak arra, hogy általános elfogultsága mellett ellenállás is jelentkezzék vele szemben a társadalomban. A társadalmi ellenállásnak volt olyan változata, amely egyben a karriertársadalom közegében kibontakozó fogyasztói társadalom adaptációja ellen is irányult. Ez az ellenállás nem volt ideológiai és politikai természetű. A hiánytársadalom részéről történt. A hiánytársadalomban, miután a benne élő megveszi azt a pár dolgot, amit kapni lehet, rendelkezik még pénzzel. A néhány (akkor olcsón) vásárolható áru megvétele után marad pénz, amit el lehet költeni közvetlen örömszerzésre, szórakozásra, az „életre”. Ezt a pénzt ugyanis nem volt mire félretenni. Amikor a karrier, a kezdődő fogyasztói társadalommal beköszönt mint létformát szervező elv a beosztás, a pénzzel bánni tudás, a takarékosság, az összpontosítás a soronkövetkező fontos tartós fogyasztási cikk megszerzésére — a helyzet visszatetszést, ellenállást szül többekben; nosztalgiát a korlátozatlan pénzköltés életformája iránt. Magyarországon és az európai népi demokráciákban ez az indulat, ez az életforma-igény deviáns magatartásként, a lumpen életformájaként jelentkezett. S nem volt magától értetődő. A Szovjetunióban széles társadalmi körökre terjed ki, nem marginális magatartás. Az elementáris fogyasztásellenesség, a spórolás és beosztás nélküli, a korlátozatlan pénzköltés kora utáni vágy a talaja a Szovjetunióban ma oly erős Sztálin60