Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Bán András: Az utolsó levél

értelmező térszervezésre. A szigorúan ortogonális téregység falaira gyárilag készített képelemekből, a néhány tucat változatban nyomtatott poszterből, a szekrényfal nyitott egységeinek, „ablakainak” egyéni kitöltéséből kell valamiképpen a személyiség képét összemontírozni.

Hölgyeim és Uraim! A tudós szakirodalom azt állítja, hogy a modern világban a magánszféra „alulintézményesült” és túlszubjektivizált. Hogy a hideg, személytelen és racionális nyilvános szférából menekülve az Én itt keres „értelmet”. Itt nincsenek szabályok, útjelzők, az egyén teremti meg a dolgok értelmét — ez egy „csináld magad univerzum”. így a könyvek.

Kérem, ne higgyenek a könyveknek! Az emberi lények képtelenek intézményi támogatás nélkül elviselni a létezés állandó bizonytalanságát. Kívül-belül irtóznak az ürességtől.

Ne a könyveknek higgyenek! Nézzenek privát fotókat! Nézzenek a portré modelljének fiatalon megfáradt szemébe, és lássák, hogy a háttérben az a hatalmas erdőség az utolsó levél. A személyiség itt, a családi elkülönítőben próbál úrrá lenni a társadalmi kóron. Ha lehullana az utolsó levél is, kihunyna a lázas élet. Titokban festeni kell tehát egyet — intézményesen — a heverővei srégen szemközt, reményként a beteg társadalom cellalakói számára.

i

j

I

Ezen írás alapjául szolgáló „privát fotó és film” kutatást Forgács Péter kollégámmal a Művelődéskutató Intézetben folytatom, a FÖFOTÓ Vállalat és az MTA—Soros Alapítvány támogatásával.

55