Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Klaniczay Gábor: Nők a falon (Gondolatok az aktposzter természetéről)
Az is kétségtelen, hogy a poszterekről csak a gyártó és a képzelt fogyasztó szempontjai alapján nehéz nyilatkozni. Az igazán izgalmas szempontokat a tényleges felhasználási mód szolgáltatja, a lakásbelsők, garázsok, szerelőhelyiségek, presszók, kollégiumi szobák százai, melyekről csak sokéves gyűjtés, valóságos szociológiai felmérés után lehetne nyilatkozni. (Döbbenten hallom például, hogy egyik-másik poszteren kapható széphölgyünket céltáblának használhatják a vidéki céllövöldések.) Mire juthattunk mégis a fenti higgadtnak szánt áttekintés nyomán? Két konkrét kérdést mindenképpen fel kell tennem magamnak az aktposzterrel kapcsolatban. Az első: mit tartok e képekről (s készítőikről, modelleikről, fogyasztóikról — közéjük számítva jómagam is)? Könnyű kérdés. A válasz lényege már benne van a leírtakban. Azt gondolom, hogy ez egy kommersz műfaj, banális s ugyanakkor életünk részét alkotó témával. Ha mondjuk a krimivel vetem össze, melynek a gyilkosság a tárgya, azt kell mondanom, hogy az aktfotó, még a pornográf fajta is, jóval rokonszenvesebb. Ez persze nem azt jelenti, hogy sokszor ne bosszantana, ne irritálna a benne kifejeződő világnézet, az általa sugallt, sőt képbe foglalt és a poszter fogyaszthatóságával megerősített személet. Nem felemelő, amikor a női test a mustrálgató kukkolók élvezeti tárgya, és ízlésem ellen való, hogy a szép meztelen nőben luxuscikket, berendezési tárgyat, gömbölyded háziállatkát vagy lihegő, vágyaim kielégítéséért epedő nimfát lássak. De azt sem gondolom, hogy kizárólag a képek volnának felelősök e szemlélet létében és továbbélésében. Gondoljunk csak arra, különb képet kapunk-e a női természetről a disznóviccekben, vagy a nőellenes irodalom Boccacciótól Rabelais-n át napjainkig ívelő műalkotásaiban? Nem arról van-e szó, hogy a kifogásolandó dolog az emberi természetben, a szexualitás ellentmondásaiban keresendő, s e létproblémát hiába támadjuk valamely nem mindig ízléses kommersztermék árulkodó szélsőségeinek bírálatával? A kommersz aktfotó egyébként, mint a fenti áttekintés is mutatni próbálta, nem mindig él a női természetet dehonesztáló képzetekkel, s ha azt teszi, akkor sem merül ki ebben mondandója. A maga módján őszinte célratöréssel olyan képek gyártására, közszemlére tételére törekszik e műfaj, amelyek gyönyörködtetnek, ezerféle formát adnak bevallott vagy titkos, de semmiképpen sem szégyellnivaló férfivágyaknak, tovább folytatják a női akt esztétikai kultuszának (bár ellentmondásos, de értékeket is hordozó) európai kulturális tradícióját. Csak hálásak lehetünk azoknak a fotósoknak, akik kameravégre kapták, megörökítették Marilyn Monroe vagy Brigitte Bardot királynői meztelenségét, s nem tagadhatjuk le, hogy egy hibátlan aktposzter és szép modellje is kellemes perceket szerezhet szemlélőjének, s szakmai teljesítményként is értékelhető. Ezen a ponton hadd tegyem fel magamnak a másik kérdést: ha úgy gondolom, hogy e poszterekben van valami érték is, milyennek tartom az elmúlt néhány év magyar poszterkínálatát? Hiszen felismerhető, hogy a fent részletezett „műfaji követelményeknek” az itthon született poszterek többsége is eleget tett. Mitől jó az aktposzter és mitől rossz? A hétköznapi szemlélet a rosszabbul sikerült kép ódiumát többnyire a modellre hárítja egy egyszerű „jézusmária” felkiáltással, holott a sikerületlenségnek más okai is lehetnek. Befejezésképp hadd ejtsek erről néhány szót. Néhányszor már utaltam sikerületlenebb hazai kísérletekre is — ha összefoglalóan kellene jellemezni a sikertelenség okát, én két tényezőt említenék: a műfaji szabályok pontatlan értelmezését, és az ezzel összefüggő szegényességet, igénytelenséget. Az utóbbival kezdve: olyan bosszantó, ha ugyanazoknak a fotósoknak a művein, különböző modellek testén, akár többéves távlatban is feltűnik ugyanaz a bordó horgolt kendő, ugyanaz a gyöngysor, ugyanaz a vörös selyemsál! Helyeselhető, ha a modell meztelenségét a műfaj lehetőségeiből adódó fallikus szimbólumokkal, asszociációkkal kívánják alátámasztani, de korántsem közömbös, hogy ez miként történik. Ha az autó csak poszterként jelenik meg az egyébként motorosszemüveget viselő kigombolkozott modell mögött, vagy ha a tigrisnek csak a halványszínű fotója látható az egyébként egyáltalán nem tigrisszerű modell mögött — elvész a hatás. Ha motorral kívánjuk összehozni a modell kívánatosságát, 38
