Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Sinkó Katalin: Az optikai teremutazástól a lakótelepi édenig
A tájmagány divatja már a 18. századtól élő jelensége volt az európai kultúrának. A 18. századi tájképeken azonban sok helyütt találkozhatunk az ember — noha múlandó — nyomaival, romok, leomlott falak és oszlopok gyakori képmotívumok ekkor. Az ódon múlandóság képei az emberi élet és alkotás végességére emlékeztették a nézőt. A posztertájak készítői gondosan eltüntetik az emberi beavatkozás legkisebb nyomát is, „ember előtti”, örökké megújuló, változatlanul viruló vidékek képét idézve a szűk szobák falára. A természeti múlandóság, az ősz képei is megnyugtatóak, szó sincs itt örök elmúlásról, csak a lázas tavasz előtti pihenésről, csöndes elnyugvásról. A posztertáj magába foglalja mindazon képzeteket, melyet az ember az ős-kertről, az édenről magában hordoz. E képek az édeni kert érintetlenségét, az első ember bűntelen ősállapotát idézik fel, re-produkálják. Történetileg tekintve az ember és a természet édeni ősállapotának e képzetét, a felvilágosodás korának rousseau-i eszméi ötlenek elsőként eszünkbe. A modern természetkultusz azonban eltér a romantika korának hasonló mozgalmaitól, amennyiben épp annak heroiz- musa és kozmikus távlatai hiányoznak belőle. A romantika táj szemléletének egyik alakítója volt a megújuló „devotio moderna”, amely a természeti jelenségekben, az évszakok változásaiban vagy a vizek körforgásában a szüntelenül működő teremtőt vélte felismerni. Az észak-német területeken, a skandináv országokban és Angliában is a tájfestészetre nézve fontos következményekkel járt ez a már a 18. században kidolgozott „Physica Sacra”, a természeti jelenségekhez pietisztikus érzelmekkel közelítő, misztikára hajló természetfelfogás. Azok az érintetlen behavazott magányos fenyőerdők, vagy alkonyfényben úszó tengerparti tájak, melyek C. D. Friedrich és körének képein elénk tárulnak, az újprotestantizmus szellemi atmoszférájában születtek, s a festő szándéka szerint a privát-vallásosságot szolgálták. A képek értelmezhetősége kettős: elsősorban a befogadó asszociációinak körétől függ, hogy csupán csak szép természeti tájakat lát bennük vagy morális, eszkatológikus tartalmat is. A természet ölén ma is kötelezőnek tartott polgári magatartásformák talán őriznek még valamit abból az áhítatból, melynek forrása a devotio moderna hagyománya, noha a mai kirándulók, hegymászók bizonyára nincsenek tisztában a fenséges tájak láttán érzett áhítatuk tradicionális forrásaival. A posztertájak kultuszában az újabb pantheisztikus természetfelfogás néhány eleme is megragadható, annak evilágisága kétségtelenül a mai tömegkultúra egyik fontos szemléleti , pillére. Nietzsche természetkultuszának evilágiságára és annak következményeire kell elsősorban gondolnunk. Azokra az eszmékre, amelyekkel a boldog, evilági, az erkölcs és a vallások nyűgétől megszabadított testi létezés, a „valódi, piros, egészséges élet” örömeit hirdette, protestálva a civilizáció megnyomorító hatása ellen, prédikálva egy szabad, fényben és természetben eltöltött élet szépségeit. Az ő eszméi adták a századvég természetkultuszához— de a későbbi szabadidősportok és a mezítelenség kultuszához is — a döntő impulzust. Érdemes itt megemlítenünk a későbbi német nemzeti szocializmus hangsúlyozott test-kultuszát, amely elutasította a testileg rútat, az elesettséget. A nemzeti szocialista propaganda — de akár a köztéri szobrászata is — a kisportolt aktok, az olymposi istenalakok ideálképeit állította példaként a tömegek elé. A szabadidő-kultúra fontossága a második világháború után sem csökkent, sőt növekedett. És fontossága annál inkább növekszik, minél kevésbé van lehetősége a polgárnak, hogy azt szabadon el töltse. Bár a mai hazai politikai valóság nem szuggerálja már a földi paradicsom alattvalói gondtalanságát, a tömegkultúra egyéb faktorai, a fogyasztás képi frazeológiája mégis a megvalósítható evilági éden eszméjét hirdetik. A grandposzter, az óriásposzter „mágikus” eszköz ezen földi éden megalkotására 40 vagy 50 négyzetméteren. Ebben az édenben nincsenek konfliktusok és drámák, bűnök és bűnhődések, nincs múlandóság és fájdalom. Katarzis helyett regresszió csupán amit nyújtani képes. Mindenekfelett való sikere és népszerűsége összefügg a képhasználat archaikus módjával: a mágikus felidézés módszerével. A posztertáj illuzionizmusa nem öncélú, hanem egy imaginárius, evilági éden felidézésének eszköze. 22
