Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Sinkó Katalin: Az optikai teremutazástól a lakótelepi édenig
Sinkó Katalin Az optikai teremutazástól a lakótelepi édenig Á. JLz illuzionizmus eszközeit az idők során eltérő módon és eltérő célokra használták fel, maga a szándék — csalóka képet, illuzionisztikus teret alkotni — évszázadok óta töretlen. Úgy is fogalmazhatunk, hogy minden korszak megteremtette a maga sajátos, rá jellemző illuzionizmusát. Századunk — mely szívesen nevezi magát a tudományosság és a racionalizmus korának — az illuzionisztikus kép és hangalkotás sohase remélt virágzását hozta. Az esténként a televízió elé telepedő milliók előtt egyforma szenvtelenséggel peregnek játékfilmek és a mindennapi valóság rémdrámái. A ma embere az illuzionisztikus képek mértéktelen fogyasztója, a televíziózás akár mindennapjaink egyik megszokott kábítószerének is nevezhető. Játék és valóság egybemosódik, hiszen a játékdarabokat végletes naturalizmus jellemzi, a valós élet jelenetei pedig — úgy tűnik — a színházi dramaturgia törvényeinek engedelmeskednek. A televízió lehetőséget nyújt arra, hogy a néző naponta utazásokat tegyen meg térben és időben anélkül, hogy a valóságban egyetlen lépést tett volna. Az így „fogyasztott” képi információözön azonban mégsem elégséges, bár kiemelkedő fontosságú a közember számára. A televíziókép kínálta világ mellett a modern lakások többségében még magához a berendezéshez is tartoznak képi elemek: az esetek túlnyomó többségében reprodukciók. A litográfia, illetve a chromolitográfia elterjedésével már a múlt század közepén a legszélesebb körben díszítették a lakásokat reprodukcióval. Az ezeket előállító kép-gyárak forgalma idővel egyre nőtt, az egyes nyomdák és kiadók klientúrája csakhamar túllépte az országhatárokat is: a reprodukciók piaca igen hamar nemzetközivé vált, félkontinensnyi területeket hálózott be. A „képgyárak” kínálata a tömegigényekhez alkalmazkodott, noha a tömegigény korántsem volt mindenütt egyöntetű, hiszen a képhasználat különböző módjai is eltérnek a társadalom különböző rétegeiben. A reprodukcióhasználat különböző módozatai közül manapság az egyik legelterjedtebb műfaj az óriásposzter. A SZE-MA-FOR szakcsoport felmérése szerint a lakótelepi lakások 63 százalékában találhatunk óriásposztert és az eladott poszterek legnagyobb hányada, 52,4 százaléka tájkép. Ez a roppant magas számarány mindenképpen magyarázatot érdemel. Mi az óriásposzter népszerűségének titka? Miféle igényeket elégít ki? Talán a tájképek iránti felfokozott igény lenne az óriásposzterek kedveltségének oka? Erre is kézenfekvőnek mutatkozik a válasz: a lakótelepek elidegenedett, sivár környezete joggal kelt hiányérzetet lakóiban, akik ily módon, szerény természetpótlékként diszítik otthonaikat posztertájjal. A felmérés adatai azonban megcáfolják ezt az érvelést: nemcsak a nagyvárosok lakótelepein kedvelt ezek használata, hanem falun is! A természeti környezet hiányáról falun pedig mégsem beszélhetünk. Az óriásposztert a többi poszterektől eltérő módon alkalmazzák a lakás díszítése során. Ez a csak erre a műfajra jellemző „képhasználat” eltér a táblaképek tradicionális formájától: az óriásposzter nem „kép” a maga hagyományos értelmében. A kisebb méretű reprodukciókat vagy festményeket, grafikákat keret foglalja körbe, mely az európai kultúrában maga is jelentéssel bíró elem. A keret az általa körbefoglalt látvány idézetjellegét, áttételes 15
