Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Voigt Vilmos: Pictura uti natura
tés, és nem valami atavizmus, automatizmus eredménye kultúránkban. A természet festményként felfogása csak akkortól kezdve bizonyítható, amióta van emberi festészet (mint olyan), és amióta az ember a természetről (mint olyanról) fogalmat is alkotott, és nemcsak benne élt, ám anélkül, hogy ezt a körülményt gondolati szinten észrevette volna. Más itt a festmény viszonya a tájhoz, mint a többi műalkotásé. A szobor, az épület maga is tagja a tájnak, a festmény azonban nem, és ha a táj részeként jelenik meg, ez mindig „becsapás”, mint az ismert görög festőverseny-anekdotában. Az élethűvé festett gyümölcsökre az ég madarai rászálltak. Ez a megoldás a poszter „festményideálja” is. Nem egy esetben úgy helyezik el mondjuk az erdőt ábrázoló posztert, hogy ágak nyúlnak ki belőle, amelyekre kitömött vagy kifaragott madarakat ültetnek. A poszter előtt virágok, virágcserepek vagy -ládák mintegy folytatják a természeti környezetet. Ez a színházi (és egyéb) díszletekből megszokott megoldás, itt a szó szoros értelmében házilagos kivitelben, ahol is a berendezők ízlésétől, lehetőségeitől és legtöbbször csak tudat alatti hasonló élményeitől függ, hogy inkább egy oltárra vagy inkább a Montmartre-i ibolya című operett virágdíszes díszletszínpadára hasonlít-e a végeredmény. A poszter előzményei sorába kínálkozik a tájkép, pontosabban a tájképfestmény. A tájkép története egyike a művészettörténet közhelyeinek, és mint ilyen, nem is igazán pontos. Most mégis érdemes úgy összegezni ezt, ahogy a köztudat gondolja, hiszen a posztert készítők és vásárlók is így tájékozottak. Eszerint a régi művészetek, még az antikvitás vagy a középkor sem ismerték a tájképet. Háttérként jelenik meg a reneszánsz festményein, azután a 16. századtól indul meg a németalföldi tájkép világméretű hódító útja. Ennek nyomát természetesen a posztereken is látjuk. Az a sok félig nyílt ajtó, az azon túli újabb (legtöbbször kertre emlékeztető) táj itt válik általános festészeti megoldássá. A szemünk előtt a végtelenbe futó fasorszerű út (az ajtóposzterek, ám az óriásposzterek körében is a legkedveltebb „perspektivikus” megoldás) nyilván elválaszthatatlan az olyan németalföldi képektől, mint mondjuk Meindert Hobbema hires Middelharnisi fasora. Ennek még egyenesen ajtóposzter képkivágása is van, noha a mintegy három és harmad évszázados kép alkotója eredetileg aligha gondolt erre a lehetőségre ..., A poszter azonban nem tájkép. A poszter nem a tájat, hanem a tájképet ábrázolja. Ez nem paradoxon, csupán azt a tényt rögzíti, hogy a poszter ábrázolási rendszerében a tájképeken keresztül utánozza a tájat: pictura uti natura. Azt, hogy mi a művészeti ábrázolásban a természet, számtalan módon és számtalan alkalommal figyelhetjük meg, nem egyszer meg is fogalmazták ennek összefüggéseit. Hogy egyetlen, az európai természetfelfogást évszázadokon át befolyásoló felfogást idézzünk, az i. sz. 335 körűire datálható, Tiberianus római költő által írott himnuszban olvashatjuk a természetről a következőket: Tu genus omne deum, tu rerum causa vigor que, Tu natura omnis, deus innumerabilis unus, Tu sexu plenus toto, tibi nascitur olim His, deus, hic mundus, domus haec hominumque deumque, Lucens, augusto stellatus flore iuventae. A nem költői magyar fordításhoz talán szükségtelen is odaírni a megfelelő poszterek hivatkozási adatait. A „legfőbb istenségről” szóló versrészlet voltaképpen a leirásban adja, mit vagy kit is tekint ennek: Minden istennek sarja vagy, a dolgoknak oka és ereje, A teljes természet, megszámlálhatatlan és egyetlen isten, Minden nemiséggel teljes, általad született hajdan Mind az isten, mind a világ, az embereknek és az isteneknek a házai, Fényeskedsz és az ifjúság virágával dicsőségesen vagy csillagozva. A természet minden istenségnek a leszármazottja, vagyis mindenki olyan istenséggel azonosítja, amilyennek éppen jónak látja. A dolgok kezdete és mozgatója, a természet a maga teljességében, megszámlálhatatlanul sok és egyetlen „isteni” jelenség. Tu sexu plenus toto — a latin nyelv ismert tömörsége miatt csak hosszas körülírással mondhatjuk el, mit 7
