Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Tamás Menyhért: Nyár: regényrészlet

ton javall... s akkor talán az életünk sem fordul fel... vagy ki tudja. Úgy lám, bele kell törődnöm a kitudjába, ha már ilyen csökönyösen ragaszkodók a megszokotthoz. Nem tudnám megszokni, hessegettem el, ahányszor eszembe villant Komló ...

Honnét tudom, ha egyszer nem próbáltam?

Ezen törd a fejedet, Balbina!, ékelődik csendesen szomorúságomba a magamnak osztott parancs.

Mi keskenyít, Balbina?

Semmi, Mári né.

Nekem ne mondd.

Csak úgy járatom az eszemet.

Messze jutottál-e?

Komlóig.

Ezért a kicsiért nem törném magam.

Kendnek kicsi.

Neked is az lenne, ha belékóstolnál.

Kend kóstolta-e?

Nem, de nem is vásik reá a fogam.

Annyira nekem se.

Jól teszed, nélkülünk még inkább magadra maradnál.

Elválna.

Nézd meg Rózsit, Szilber Jancsi magával vitte, s most betege Komlónak.

Nekem nincsenek hozzátartozóim.

S mi mik vagyunk?

Mári néni ölében száladzó búza ... néz rám, mint akit bántás ért... Mit mondjak? Azt, hogy olyanokká váltunk, akár a kötetlen kéve: erősebb fuvallat s szertülünk?

Kötetlen kévék.

Kezedben a kötél, kötözgess össze!

Ahhoz Dávid Gáspárnak kellett volna szülessek.

Elment, állj a helyibe!

Ez a másik felőli parancsolat. Hamarjában már a második . .. melyiknek engedelmeskedjek? A magaménak? Szertülésüket segítem. Az Övékének? Magamat szakítom ketté ... Adj, Uram belátást!

Ahogy Ágoston elköltözik, nekem se lesz maradásom... Nem akarok a falu szájára maradni. Ha megyek, messze megyek, ha maradok, tojnom kell a falu szájára . .. „Igaz-e, Gáspár bá, hogy Vejkéről is menni készül?”

„Igaz”

„S hova?”

„Még nem tudom”

„Itt tudná hagyni a régiéit?”

„Itt”

„Semmi sincs, ami marasztalja?”

„Ami marasztalhatna, viszem magammal”

„Nekünk mi jut belőle?”

„Vagy mind, vagy semmi... Azon múlik, mi lesz a kockás irkák sorsa”

Mi lenne? Őrződnek, míg él... Ha csak beléjük nem botlik valaki, akit érdekel a magunkfajta krónika ... Aki eddig erre járt, az éneklést tudakolta. Engem is meghallgatott. Kékes szeme belemerült az örömbe, aztán kétszer is megismételtette. Keze sűrűn járt a papíroson, jegyezte a hangomat, hosszúkás feje jóváhagyólag billegett.

17