Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Bíró Zoltán: Két könyv a zsarnokságról: Ryszard Kapuściński: A császár, A sahinsah

XX. század épphogy csak megjelent itt, mintegy magakelletően, vágyakat és indulatokat ébreszteni, s keltve egyszerre csodálatot és riadalmat, vak gyűlöletet és ébresztő eszmélke- dést.

Időben tehát egyszerre közelinek is, távolinak is tűnik a Kapuscinski ábrázolta világ, mert két, tőlünk merőben különböző adottságú ország, más történelmű és más karakterű nép sorsa tárul elénk, más éghajlat, más táj, más ízlés, más észjárás, más szokások — és mégis, a sok másság felett előtűnnek — mindennél erősebb kontúrokkal — az azonossági területek, azok a tömör, sötét foltok, amelyek az égbolt bármely részén jelennek is meg, az embernek mindig ugyanazokat a félelmeket és fájdalmakat jelentik, a népeknek, nemzeteknek ugyanazt a veszélyeztetettségét. így történhet meg, hogy Kapuscinski egy percre sem hagy bennünket a kívülálló európai fölényesen vagy elnézően érdeklődő szemével látni.

Kapuscinski írja: „Az emlékezet magántulajdon, semmiféle hatalomnak nincs oda bejárása.” Ez azt is jelenti, hogy az embereknek és a népeknek ezt a különös magántulajdonát sem rendeletekkel, sem fegyverekkel, sem tömegkommunikációs agymosással nem lehet eltulajdonítani vagy megsemmisíteni, ez az emlékezet mindig előtör és elevenné válik, ha valamely történésben vagy egy-egy jelenségben magára ismer.Nem öröm olvasni mindazt, amit ezekben a könyvekben olvasni lehet, de nem is az örömszerzés céljából íródtak. Mégis, szinte egyik lapról a másikra el-elfogja az embert valami perverz örömérzés, a hátborzongató önfelismerés: mintha ott téblábolna maga is egy téren, egy félig ismerős, félig ismeretlen téren, Hailé Szelasszié palotájának közelében, egyetemisták és más őgyelgők között, hátában érezve a hatalom átható tekintetét, s maga körül a jól értesültek homályos locsogását hallaná, s kissé távolabbról, a palota felől felfoghatatlan történéseket sejtene. Vagy egyszercsak szembe találkozik önmagával egy kopott városi utcán — most éppen Teheránban —, amint valamilyen járműre vár kicsit türelmetlenül, s közben hallgatná is, nem is, mit mormognak körülötte, óvatosan figyel, és úgy érzi, hogy őt is figyelik, majd megkönnyebbül egy pillanatra, amikor a várt jármű megérkezik, felszáll, körülnéz, kik vannak körülötte, milyen arcok, milyen szemek, s végül boldog, amikor hazaér — talán megúszta ezt a napot is; reméli, az éjszaka sem tartogat a számára semmi rendkívülit.

Mindkét könyvben, „A császár’’-Ьап és „A sahinsah”-ban is különösen nagy hansúlyt kapnak azok a lélektani helyzetek és folyamatok, amelyekből a hatalmon lévők és a hatalom által megnyomorított emberek magatartása egyaránt érthetővé válik, és maradéktalanul átélhetővé minden olvasónak, aki élete során megélt már — vagy megsejtett — hasonló éveket. A helyzetábrázolás és benne az emberi magatartásformák leírása számomra akkor is hiteles, ha az események színhelyén sohasem jártam, ha az ábrázolt világ egyébként teljesen ismeretlen is nekem. Igazi irói erények bontakoznak ki ezeken a lapokon anélkül, hogy egy kiváló újságíró rossz irodalmiaskodásának a kellemetlen izzadtságszaga akárcsak egyetlen pillanatra is elkeserítene. Mindkét könyv dokumentarista írás, nem épül rá fikció, s mindkét könyv hőse a legközelebbi múlt valóságos és a világpolitika szinterén mozgó antihős. Más-más figurák ugyan, de mindkettő személyiségének alapvető meghatározója, hogy egyaránt zsarnokok, s mindketten egyben rabok is, rabjai a zsarnokság logikájának. Másfajta rabság ez, mint alattvalóiké, látszólag mégiscsak kellemesebb, de reménytelenebből végérvényes, nincs kiút belőle.

A zsarnokság lélektana nemcsak az alávetettek, de a hatalmon lévők világában is meghatározó élménye és vizsgálati tárgya a szerzőnek. Beleélő képességét mindkét oldalról megcsillogtatja anélkül, hogy kétséget hagyna olvasóiban, honnan ítél ő maga.

A beleélés a láttatás képessége mellett Kapuscinski fontos erénye az elemzőkészség, s az, hogy elemzéseinek tágas történelmi látásmód ad keretet. Miközben a jelen pillanatfelvételeinek sorát készíti, s ezekből a pillanatfelvételekből, ezek egymásba kapcsolódó soraiból szerkeszti ki a struktúrát, nem hagyja, hogy egy hatalmi mechanizmus elvont képlete maradjon csupán könyvei megragadható summázata. A történelem folyamatában, illetve Etiópia és Irán hagyományaiban, sajátosságaiban szemléletesen egyedit, s ebből a szemlé76