Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Ruff Imre: "Ego sum via ..."?

olyan időszakainak felelnek meg, amikor az adott jelenség szempontjából viszonylagos stabilitás uralkodik. De e szakaszok egyben a következő fejlődési lépcsőt előkészitő erőgyűjtés időszakai is. A hirtelen emelkedő szakaszok a korábban felgyülemlett problémák megoldásával együttjáró gyors evolúciónak felelnek meg.

Ha az ideális esetnek megfelelő csatolások (pozitív vagy negatív visszacsatolások stb.) hamak a differenciálegyenletek között, akkor e sima lépcsőfüggvénytől is, és egymástól is minőségileg különböző változások, fejlődési vonulatok alakulhatnak ki. Előfordulhat például, hogy egy gyors evolúciós szakasz „túlpörög”, a görbe magasabbra szalad annál, mint ami a következő plató magasságának felelne meg, majd az ugrásszerű szakasznak a következő platóba való belesimulása helyett erőteljes visszaesés következik be a fékek, negatív visszacsatolások késleltetett érvényesülése miatt. Ilyenkor jó esetben a változások csillapí- tottan, „felülről” belesimulnak a következő vízszintes szakaszba (2. ábra), de előfordulhat az is, hogy a csillapító hatások nem eléggé kiegyensúlyozottak, a „túlpörgést” eltúlzott visszafogás követi, aminek felismerése után hozott intézkedések ismét túlpörgést okoznak, és így tovább. Ezek eredményeként a vízszintes szakasz körüli néhány erőteljes oszcilláció után lehet csak a platót megközelíteni (3. ábra), sőt az is előfordulhat, hogy ezek az oszcillációk fokozatosan gerjesztik önmagukat és a differenciálegyenlet-rendszer megoldása divergál (4. ábra). E legutóbbi jelenség vált ki végül olyan revolúciót, amely az egész differenciálegyenlet-rendszert olyannyira „újraparametrizálja”, új csatolásokat hoz létre, hogy a korábbi differenciálegyenlet-rendszer mint olyan, érvényét veszti.

Ez a matematikai modell a világ jelenségeinek nagyon széles körére „húzható rá”: ilyen oszcillációkat okozó „instabilitások” áramlástani eredményei a szelíd bárányfelhők is, meg a fülsértő hörgésekkel újratöltődő WC-tartályok is. Vagy — bilológiai, populációgenetikai példát hozva — a sáskák, cserebogarak évenként oly drasztikusan változó száma mögött is ilyen „rosszul” kiegyenlített differenciálegyenlet-rendszer húzódik meg.

Visszakanyarodva: ezek az ábrák valamilyen társadalmi jelenség (akár az alaphoz, akár a felépítményhez tartozzanak is) útját ábrázolják. Amint látható, az utak nem egyenesek. Az is nyilvánvaló, hogy e görbe utak egy adott pontjában nagyon nehéz lenne megmondani, hogy az egyenestől való elhajlás mértéke éppen a kívánatos evolúció megnyilvánulása, vagy az útról való letérés, azaz a deviáció.

Képzeljük ugyanis magunkat olyan parányinak, hogy ezeknek az ábráknak a vonalszakaszain „gyalogolva előre” nem látjuk az egész utat, az enyhe kanyart is alig, csak annak egy rövid szakaszát mögöttünk és előttünk. Ha a fejlődésünket az egyenes vonaltól kissé elhajlani látjuk, az elhajlás kicsiny mértékéből még nem következtethetünk bizonyossággal arra, hogy a további emelkedő szakasz valahol a horizonton messze túl majd szépen belesimul a következő stabilizált állapotba, vagy a helyes úttól olyan mérvű deviációt fog mutatni, amely csak több oszcillációs periódus múlva csillapul, netalán egyenest csillapí- tatlanul hánykolódva „szétveri a társadalmat”.

Ahhoz ugyanis, hogy az útról való kisebb mértékű letérésekből egyéretelműen el lehessen dönteni, hogy (1) a társadalom egészének fejlődését szolgáló újabb evolúciós szakaszt megindító, hasznos deviációról, vagy (2) csak meglehetős erőfeszítéssel tolerálható, de a társadalomra nem életveszélyes,csak túlzó devianciáról, vagy (3) a társadalom szempontjából határozottan káros, társadalomellenes devianciáról van-e szó, a kis változásokból a nagy törvényszerűségeket kellene megállapítani. A nagy kérdés: merre tart a világ tendenciájában, lehámozva róla a fölösleges kanyarokat. Ennek eldöntése ugyan nem lehetetlen, de annál nagyobb körültekintést igényel, minél kisebb mértékű elhajlást minél rövidebb ideig tartottunk megfigyelés alatt. Ilyen részletes tudományos elemzés nélkül viszont csak próféták mondhatják embertársaiknak, hogy ők tudják a helyes utat, csak ők jelenthetik ki: „Ego sum via, veritas et vita.»

És akkor most megint vitatkozhatnánk azon: (1) van-e váteszszerepe a magyar írónak, (2) miért nem végzik el a szükséges tudományos elemzést a társadalomtudósok. Bennem azonban bujkál annyira a pozitivizmus kisördöge, hogy megkérdezzem: (3) lehet-e predik- tiv egy tudományos elemzés ilyen bonyolult — nem 40, hanem még 400 csatolt differenci67