Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 8. szám - Kőhegyi Mihály - Tóth Ágnes: A csávolyi németek kitelepítése

délelőtt 10 óráig a Mentesítő Bizottság irodájában (Frank Flórian 139. házában) adják le. Minden kérvényező a neve előtt szereplő sorszámot és házszámot tüntesse fel. A biz. felhívja minden kérelmező figyelmét, hogy elutasítás esetén semmiféle utólagos panaszt nem vesz figyelembe.”64 A Mentesítő Bizottság is rövid ideig tartózkodott a községben. Június 12-én 10 órakor érkezett Felsőszentivánról és 17-én reggel 7-kor már Bajára ment. Az ún. Leltározó Csoport 16-án Bácsbokodról jött át és 18-án továbbment. Ennyi idő alatt (legjobb esetben három nap, de lehet egy is) nyilvánvalóan nem végezhettek érdemi munkát. Közben (június 17.) itt tevékenykedett a Gazdasági Beszerző Csoport, valamint a rendőrségi élelmezők is. Ezek 3—4 napon keresztül élelmiszert vételeztek a bundista készletekből, és elvitték Bácsbokodra. (Csávolynak nem volt vasútállomása). Az időpontokból látszik, hogy az egyes bizottságok jól összehangolt és határozott terv szerint követték egymást. Zavartalan tevékenységüket biztosítandó Kitelepítő Karhatalmi Osztag is rendelkezésükre állt. Csávolyra mintegy 40 rendőr érkezett, akik a kitelepítés lebonyolításáig ott is marad­tak.65 A községi elöljáróság jelentései, valamint jegyzőkönyvei arról tanúskodnak, hogy a Karhatalmi Osztag törvénysértései, garázdálkodásai, a lakosság megfélemlítését szolgáló cselekedetei napirenden voltak, s nemcsak a kiszolgáltatott, jogfosztott lakosság volt tehetetlen, de a községi elöljáróság is. Nyilván Balla jegyző jelentése nyomán irja augusz­tus közepén az alispán: „... a német kitelepitések miatt immár hat hete van a község zár alatt és a kitelepítést végrehajtó rendőrség egy csoportja van a községben elszállásolva, s ezekből egyesek erőszakos magatartást tanúsítanak azzal, hogy a kitelepülés alá kerülőknél bort követelnek, s ha az illető nem ad, s hivatkozik arra, hogy nem adhat, mert az leltározva van, s ezért felelősséggel tartozik, akkor megverik.”66 A dr. Mészáros Józsefnek — a Kitelepítő Karhatalmi Osztag Parancsnokának — be­nyújtott és jogorvoslást váró feljelentések meglehetősen visszhangtalanok maradtak, illet­ve a parancsnok leiratban közölte, hogy a felsorolt esetekben a karhatalmi zászlóaljhoz tartozó rendőrök nem éltek vissza hivatalos hatalmukkal. A III. sz. Áttelepítési Oszlop Miniszteri Biztosának — Győrffy Lászlónak — rendelete értelmében a kitelepítésre kerülők végleges névjegyzékét 1946. szeptember 9. és 16. között kell közszemlére tenni, de a miniszteri biztos rendelete nem szól arról, hogy a kitelepítés ténylegesen mikor fog megkezdődni.67 A legtöbb helyen, jogilag teljesen szabálytalanul, a kitelepítési bizottságok nem közölték a községi elöljárósággal a mentesítettek névsorát, s nem hagyták hátra a kitelepítendők névjegyzékének egy példányát sem, holott ez köteles­ségük lett volna. Ennek hiányában a községi elöljáróságnak sose volt áttekintése a kitelepí­tendők számáról, hiába kérték azt felsőbb szerveik. A kitelepités körüli viharok lassan elültek, de a svábok állandóan várták annak bekövet­keztét. Ám hónapokig nem történt semmi.68 A bajai járás főjegyzőjének kérdőpontjaira jelentik 1946 decemberében Csávolyról: 1. A kitelepítés előtt kb. 250 sváb hagyta el a községet. 2. Kitelepítés még nem volt. 3. El se kezdődött. 4. A mentesítő bizottság nem közölte a mentesített családok számát. 6. Eddig 130 családot (500—600 személyt) telepí­tettek be. Közülük 93 család Borotáról jött. 37 család dél-bácskai, szlovákiai és budapesti származású.69 A koalíciós kormány pártjai — különösen a Kisgazdapárt — 1946 tavaszán legszíve­sebben véget vetettek volna a kitelepítésnek.70 Ebben nagy szerepet játszott az Egyesült Államok kormányának fokozódó ellenállása, illetve az amerikai zónába érkező magyaror­szági németek visszaküldése.71 Csakhogy a Csehszlovákiából menekült és kitelepített magyar családok elhelyezése mind súlyosabb gondot jelentett a népi demokratikus kor­mányzatnak, s kénytelen volt a Szovjetuniót megkérni befogadásukra.72 így került sor 1947 tavaszától újabb kitelepítésekre, de most már Németország szovjet megszállási övezetébe. Augusztus folyamán 8846 magyarországi német — köztük a csávolyiak — települt át a jelenlegi Német Demokratikus Köztársaság területére. A folytatólagos telepí­tés után számuk megközelítette az 50 000-et.73 81

Next

/
Thumbnails
Contents