Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kőhegyi Mihály - Tóth Ágnes: A csávolyi németek kitelepítése
fegyverszüneti szerződés Magyarországot elvileg független (szuverén) államnak ismerte el, de ennek gyakorlati alkalmazását, illetőleg érvényesítését a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) működése és jelentése természetesen erősen korlátozta.16 A SZEB elnöke К. I. Vorosilov marsall volt.17 A fegyverszüneti megállapodásban csupán a háborús bűnösök felelősségre vonásáról van szó.18 Ennek értelmében a kormány 1945 első felében több alkalommal is kinyilvánította, hogy nem lesz kollektív felelősségre vonás, mindössze a háborús bűnösöket kívánják bíróság elé állítani.19 A gyakorlatban ez némileg másképpen történt, hiszen 1945 februárjában a szovjet katonai hatóságok a Tiszántúlon élő németek egy részét deportálták.20 Felső-Bácska falvaiból (Csávoly, Katymár, Gara, Vaskút, Bácsborsód, Borota, Császártöltés, Nemesnádudvar, Hajós) ugyancsak ebben az időben (1945 januárjában) általában 10 870 embert, férfit és nőt vittek ki a Szovjetunióba, hogy ott az újjáépítésben segédkezzenek.21 Ezt követően lényegében hetekig — a földosztásról szóló kormányrendelet megjelenéséig — nem történt semmi a kitelepítés ügyében. Már az MKP által összeállított „Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programja” 2. pontja kimondja, hogy „A földreform céljára igénybe kell venni a hazaárulók, a háborús bűnösök, a Volksbund-tagok, a német hadseregben szolgáltak birtokait, és teljes egészüket, minden felszerelésükkel együtt el kell kobozni.”22 Ezt a javaslatot az 1944. december 12-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány némi módosítással programjául fogadta el.23 A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt is hasonlóképpen vélekedett erről a kérdésről.24 Ezek után nem meglepő, hogy a földosztásról szóló kormányrendelet megjelenését követően 1945 márciusában — áprilisában újra felmerült a németek kitelepítésének ügye. A rendelemek az az előírása, hogy „teljes egészében és nagyságra való tekintet nélkül el kell kobozni a hazaárulók, a nyilas, nemzetiszocialista és egyéb fasiszta vezetők, a Volksbund-tagok, továbbá a háborús és népellenes bűnösök földbirtokait”, közvetlenül és jelentős mértékben elriasztotta a német nemzetiségű lakosságot. Ezek számáról nincsenek adataink. Egy korabeli jelentésből mindössze annyit tudunk, hogy azokban a községekben, ahol a német nemzetiségűek képezték a lakosságnak mintegy 60%-át, megközelítően 350 000 kataszteri hold föld volt a tulajdonukban.25 Mivel azonban kitelepítésről akkor még hivatalosan nem volt szó, az érintett részek nemzetiségi lakosságának egy (nagy?) részét internálták.26 Az 1945. február 27-én kiadott kormányrendelet alapján jóformán az internálás volt az egyetlen eszköz, amelyet a német nemzetiségű személyek felelősségre vonásakor alkalmaztak.27 A július 1-jén hozott 3820/1945. M. E. sz. rendelettel az ún. sváb kérdés megoldását a Népgondozó Hivatal hatáskörébe utalták.28 Ez a rendelet ugyan szigorúan szabályozta a hazai németség helyzetét, mégis megszüntette az internálást, számos enyhítést és kivételt tartalmazott a családtagokra vonatkozóan. Más kérdés, hogy adott esetben a helyi hatóságok miképpen alkalmazták, illetve értelmezték a rendelet C pontját („az érintett személy, bár hitlerista szervezetnek tagja nem volt, de azok célkitűzéseit támogatta.”), hiszen ennek bizonyítása rendszerint lehetetlen volt, és így tág tere nyílt az egyedi megítélésnek, esetleges bosszúállásnak.29 Mindazonáltal hangsúlyoznunk kell, hogy a kormány 1945 augusztusáig több alkalommal is hangoztatta álláspontját: nem lesz kollektív felelősségre vonás, s csupán a bűnösök megbüntetése a cél.30 1945 augusztusában állt be érezhető változás a pártok, illetve a kormány magatartásában a német nemzetiségű lakosság kitelepítésével kapcsolatban.31 Nyilvánosságra került ugyanis a nagyhatalmak potsdami értekezletének okmánya. Tárgyunkat illetően ebben két mondat érdemel megkülönböztetett figyelmet: „A szövetséges hadseregek megszállják egész Németországot és a német nép bűnhődik szörnyű bűneiért, amelyeket azoknak a vezetése alatt követett el, akiknek a sikerek idején nyíltan helyeselt és vakon engedelmeskedett.”32 Valamint: „A három kormány minden vonatkozásában megvizsgálva a kérdést elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német 76
