Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kőhegyi Mihály - Tóth Ágnes: A csávolyi németek kitelepítése
Kőhegyi Mihály—Tóth Ágnes A csávolyi németek kitelepítése Л. -Az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt azoknak a feldolgozásoknak a száma, amelyek Magyarország légújabbkori történelmének egyes kérdéseivel foglalkoznak.1 A történettudomány a levéltári iratok hozzáférhetőségének bővülésével egyre több hiteles adat birtokába jut, s ezek lehetővé teszik számára a tárgyilagosabb és árnyaltabb kép felvázolását a múlt eseményeire vonatkozóan. Az egyes, néha döntő fontosságú kérdések vizsgálatát azonban — különösen megyei, vagy kisebb közigazgatási egység esetében — még számos körülmény hátráltatja. Nem csupán az élők érzékenysége állít ez elé bizonyos (emberileg érthető) korlátokat, hanem a ránk maradt iratanyag hiányossága, hozzáférhetőségének korlátozása is. Bizonyos esetekben meg kell vívnunk azzal a valós vagy ma már csak rossz beidegződésként bennünk élő szemlélettel, amely egyes kérdéseket tabuként kíván kezelni. Gondoljunk csak a békeszerződés, a szlovák—magyar lakosságcsere vagy a magyarországi németek kitelepítésének történetére. Ez a dolgozat a lehetőségek és korlátok ismeretében csupán arra vállalkozik, hogy a német lakosság kitelepítésének körülményeit egy észak-bácskai község: Csávoly esetében próbálja meg felvázolni. A háború befejezése után, az élet újraindulását követően, az ország egyik legfontosabb tennivalója a nemzetiségi kérdés megoldása volt, azaz egy olyan egyezség kimunkálása, amely egyrészt megfelelt a magyarországi nemzetiségeknek és anyanemzeteknek, másrészt megfelelt a határainkon kívül élő magyarságnak és Magyarországnak is. Ennek mielőbbi tisztességes, valamennyi érdeket figyelembe vevő megoldását nemcsak az ország háború utáni belpolitikai helyzete sürgette, de a kérdés évtizedek óta húzódó megoldatlansága, érzékeny és ingerelhető volta is fontossá tette. A magyarországi németek kitelepítése első ízben — bármennyire hihetetlennek látszik is — az 1943. április 17-i Hitler—Horthy megbeszélésen szerepelt. Az erről készült feljegyzés szerint Hitler ezt azért vetette fel, hogy „kiküszöbölje a szövetségestársakkal való konfliktusok lehetőségeit.”2 Horthy egyetértett ezzel, hiszen az ország belső békéjét régóta zavarta a Volksbund erősödő tevékenysége. Németországnak úgyis szüksége van emberekre, és jobb volna, ha a németeket Magyarországról kicserélnék. Ezáltal a magyar élettér is megnagyobbodna — mondotta.3 A gyors katonai összeomlás miatt azonban erre már nem került sor. 1944 november végén és december elején a demokratikus kibontakozás, a meginduló politikai élet központja Szeged volt.4 A december 2-án Szegeden létrejött Magyar Nemzeti Függetlenségi Front széles nemzeti összefogást biztositó programja történelmi tényként szögezte le, hogy a háború elveszett; egyúttal megjelölte a legsürgetőbb teendőket.5 Ezek között szerepelt a háborús bűnösök és hazaárulók felelősségre vonása. Külön kiemelte a program a demokratikus szabadságjogok biztosítását és maradéktalan érvényesítését, ezzel együtt a közélet, az oktatás, a kultúra megtisztítását a fasiszta mételytől, a faji és nemzeti gyűlölködéstől, s állást foglalt a vallásszabadság biztosítása mellett.6 A program nem szólt az ország belső nemzetiségi kérdéséről és az országban élő nemzetiségekről, azzal a programjavaslattal ellentétben, amelyet 1944 október 2-án Kállai Gyula és Rajk László készítettek.7 74
