Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Szokolay Zoltán: Előszó: Csalétek: Szaporulat: versek
Szokolay Zoltán Előszó Akihez beszélek, rég halott már, önzetlen termőfölddé változtak gyarló izgalmai, de akinek nevében beszélek, ragadozó, mert hamarosan megszületik. Akihez beszélek, boldog volt, fürge nyelvű, ujjai köré selymes hajtincsek tekeredtek, de akinek nevében beszélek, befogadó, bókért bárkinek szállást ad önmagában. Fázz, világ, dermedj a vers fölé, jégtűk ereszkedjenek a képlékeny mélybe; kanyarogj velem éjszakai autóbusz: csak az igaz, mi átlyuggattatik. Akihez beszélek egyszerű volt, tudom, hogy várja soraimat. Akinek nevében beszélek, megszületik, rólam sincs, másról sincs tudomása. Akihez beszélek, nem hagy magamra, mindenütt ott van: szétszóródott. Akinek nevében beszélek, felelőtlen: áttelefonálgat esténként Transzcendenciából. Formalin vagy, jelenidő, szigorúan őrződ az összegörbedt — de tán tetszhalott — harmóniát, s nem okulásul, csak félelmed okán. Amíg beszélek, semmi el nem múlik, látogatók őgyelegnek a múzeumban, csupán a kulcs méltatlankodik zsebem mélyén: maradj ameddig akarsz, én hazamegyek.
