Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Selmeczi László: A kunok nomadizmusának kérdéséhez

Selmeczi László A kunok nomadizmusának kérdéséhez ^Szabadfalvi József: Nomád típusú teleltetési rendszer az Alföldön című munkájában a réti teleltetés művelődéstörténeti hátterét elemezve arra az álláspontra helyezkedett, hogy az 1239-ben Magyarországra betelepített kunok „még teljes nomádok voltak, állataik­kal a téli és nyári szállás között vándoroltak. A nomád életüket egészen a XVI. század elejéig megőrizték, s így felelevenítöi lehettek a magyarság körében is a vándorló legeltetésnek.” Szabadfalvi Marjai Szabó nyomán úgy vélte, hogy az ázsiai népek és a magyarországi kunok nomadizmusa között annyi volt a különbség, hogy a kunok téli szállásai az Alföldön nem voltak olyan távol egymástól, mint az ázsiai nomád népeknél. „A betelepült kunok és jászok nomád életére jellemző, hogy lakhelyüket okleveleink még a XVI. sz.-ban sem tudták pontosan megjelölni, csak így: „circa”, „in circuitu”, „Jazones circa Chabam commoran­tes”, 1349-ben Lajos király meghagyja „Comanis in circuitu villarum Abad et Thomay munustura vocatarum residentibus”, hogy István Szörényi bán halastavaiban ne halássza­nak.” A föntebb vázolt elképzeléstől nem áll távol a történetkutatók álláspontja sem. Kring egyfajta összefüggésben úgy képzelte, hogy a kunok „óriási marhacsordáikkal bejárják, legelőiket váltogatva, az egész országot”. Rógerius tudósítását, mely szerint „Amikor pedig a kunok királya nemeseivel és közembereivel együtt kóborolni kezdett Magyarországon, végtelen sok marhacsordájuk lévén súlyos károkat okoztak a magyaroknak legelőkben, vetésekben, kertekben, gyümölcsösökben, szőlőkben és egyéb javaikban” — „tipikusan jellemző”-nek tartja „a nomád életet folytató népre”. Hangsúlyozta: „Az 1243-ban ha­zánkba jött kunok elsősorban — kétségkívül — barmaik legeltetésével, vadászattal voltak elfoglalva s földmívelést időszakosan, csak a legszükségesebbekre korlátozva űztek. Ez az életmód természetesen nagy mozgékonysággal járt.” A Hóman—Szekfu-féle magyar történet azt emelte ki, hogy a „nomád pásztor kunokat a régi hazájukban megszokott klimatikus és növényzeti viszonyok az Alföldhöz kötötték. — ... Mint kétszáz év előtt a magyarok, ők is sátrakban laktak s a nomád török népek szokása szerint folytatták pásztorgazdálkodásukat.” Győrffy György leszögezte: „azok az adatok, amelyek beköltöző kunjainkról szólnak, határozottan azt mutatják, hogy fő foglalkozásuk a nomád állattenyésztés volt. Rógerius másutt a kunok végtelen baromcsordáiról beszél s azt mondja: „A kunoknak nagyon nem tetszett, hogy el kellett válniuk egymástól, de így ezután senkit meg nem sértve kóborolták be nemezsátraikkal, barmaikkal és nyájaikkal Magyarország lakatlan földjét.” A legutolsó történeti összefoglalás sem ad árnyaltabb képet, lakonikus rövidséggel a nomád kunok bebocsátásáról tudósít. A különböző munkák megállapításait összevetve a következőképpen jellemezhető a kunok nomadizmusa: * a) a kunok nomádok voltak (nomádélet, nomád állattenyésztés, nomád pásztor stb.); b) állatcsordáikkal a legelőterületeket barangolták, — minthogy nem összefüggő tömb­ben telepítették le őket, ez akadályokat gördített a szabad legeltetés elé, a magyarországi kim legelőterület jóval kisebb, mint Ázsiában volt, „szűk horizontú”; c) Magyarországon is az egész népesség kisérte az állatokat, ennek megfelelően állandó településeik nem voltak, sátrakban (nemezsátor) laktak, ideiglenes jellegű téli szállásaik 55

Next

/
Thumbnails
Contents