Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Katona Imre: Népek - hiedelmek - vallások: a vallásos köztudat társadalomnéprajzi tipológiája

lezajlott a fejlettebb országokban. Míg Lengyelországban és Közép-Ázsiában napjainkig 80% körüli a vallásosak aránya, nálunk a 70-es években talán még 50, ma viszont már csak 40% fölött van a magukat hívőknek tekintő emberek aránya, de a többi sem feltétlenül ellenséges és nem is biztosan vall ellentétes, más világnézetet. A folyamatot és az arányokat tovább is lehet árnyalni: a 70%-ot kitevő katolikusság egyháza korábban a legkedvezmé- nyezettebb is volt, hívei nemzetiségi-társadalmi szempontból egyaránt a legvegyesebbek, ill. legtagoltabbak, mégis mindmáig ennek az egyháznak vannak legragaszkodóbb hívei. Ezek szerint tehát nemcsak egykori vagyoni-hatalmi helyzete volt a legkedvezőbb, hanem saját belső ereje is mindmáig a legnagyobb. A 22%-ot kitevő kálvinista mindig is szabadabban élte vallását, melyet magyar jellegűnek tartott, tevékenyebb volt a kulturális és a közéletben; kevesebb veszteség érte, még a nem hívő tagjai is számon tartják egymást és összefognak; ez a katolikusokról egyáltalán nem mondható el, annál fokozottabban viszont a többi kis létszámú felekezetről (lutheránus, unitárius, zsidó stb. (az utóbbiak 80%-a vallásilag közömbös ugyan, de ez nem jelenti az együvé tartozás feladását). Ennek hátteréről az előzőekben már volt szó.

A mai hívők-hitetlenek egyéni-társadalmi helyzete és hovatartozása a korábbihoz képest jelentősen módosult, a katolikusoké majdnem a visszájára fordult: 1945 előtt „fent” volt e vallásnak igazán hangsúlyos (támasz-) szerepe, most inkább „lent”; minél falusiasabb a lakóhely, idősebb egy korosztály, elevenebbek a paraszti hagyományok, továbbá minél kisebb a képzettség, az önállóság, és főként nyomasztó a betegség, ellátatlanság vagy egyébb társadalmi hátrány, annál több a hívők száma is. A vallás egyébként az egyes felekezetektől függetlenül is általában a különféle sérültek, hátrányos helyzetűek legfőbb vigasztalója; ez bizonyos megszorítással még a szabadegyházak tagjaira is vonatkozik. Mindebből azonban önmagától következik a vallások jövőbeli további visszaszorulása, bár ez aligha lesz egyértelmű folyamat.

A mai vallásosság-vallástalanság már nem mérhető igen-nem alapon, széles a skála, melyre a sokféle és váratlan átmenetiség a jellemzőbb. így pl. még a vallásos fiatalok hitbeli ismeretei is feltűnően hiányosak, eklektikusak és olykor meglehetősen zavarosak is; nemcsak a népi, a vallásos, a hit is elvesztette rendszerszerűségét, részeire esett szét. Még a folyamatosan vallásosnak maradt falusi (paraszt-) fiatalság hite sem egységes, pedig többségük rendszeres hitoktatásban részesült. Aki pl. hisz Istenben, nem feltétlenül fogadja el a másvilági létet, a lélek halhatatlanságát stb. Kései deista és pantesita áramlatok figyelhetők meg.

A mai vallásgyakorlat is nagy szóródást mutat és a múlthoz képest jelentős lanyhulást is, bár az utóbbi években némi élénkülés észlelhető. Az 1950-es évekig a hívek 60—80%-a volt templomlátogató, ma csak 10—15, de nagyobb ünnepeken zsúfoltak a templomok. A temetésnél sokkal többen igénylik az egyház közreműködését, mint házasságkötésnél; ez utóbbi részben azzal is magyarázható, hogy a vallási szempontból vegyes házasság jóval gyakoribb, mint volt a múltban. A gyermekek nagyobb részét is megkeresztelik, de hittanra már csak kisebb hányadukat íratják be, de ezen a téren meglehetősek a táji-társadalmi eltérések.

A korábban szervesen összefonódott néphit és vallás falun és a paraszti utódok körében nem vált ugyan ketté, de az ingyenes gyógyítás, a modem orvoslás és a természettudományos ismeretek benyomulása a vallást tápláló néphitet is elapasztotta.

A korábbi előzményektől eltekintve, a lengyeleké után jó ideje már a magyar állam egyházpolitikája a legrugalmasabb; ma újabb összefonódások nélkül is minden lehetőség adva van az állam és az egyházak szabad, önkéntes együttműködésére. A megkötött szerződésekben nemcsak egymás jogait és kötelességeit szokták körülhatárolni, hanem egyrészről az állam elismeri és szavatolja a vallás szabad gyakorlatát, és ettől nem is tér el, másrészről pedig az egyházak tudomásul veszik a szétválasztást, az állam és a szocialista rendszer létét, felügyeleti jogát, nem is egy felekezet pedig határozottan Isten rendelésének. tekinti az új népi államot és a szocialista társadalmi rendszert, s szolidaritást vállal, sőt „engedelmességet” is fogad.

46