Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Tarján Tamás: Arany, ezüst, ólom: két kecskeméti bemutatóról: [Shakespeare: A velencei kalmár]: [Németh László: Villámfénynél]: [a Katona József Színház bemutatóiról]
Mi zajlik a darabban? Egy derék kalmár, Antonio a saját testét zálogosítja el barátja, Bassanio érdekében. A zsidó uzsorás, Shylock ki is vágná adósából az őt megillető húst, ha az álruhás Portia ravaszsága meg nem hiúsítaná a mészárlást. Két boldog házasság koronázza a kevésbé nevettető komédiát, annyi boldogsággal, amennyire a házasságok boldogok. A végére ismét kerek a világ. A történet — látnivaló — nehezen engedelmeskedik a mesének — ez némi feszültséget teremt. Az egész előadás azonban csöndes hullámverésű. A színészek egyike-másika átesik a ló túlsó oldalára, s gerjesztett vidámkodással, lobbanékonysággal, extremitással igyekszik megformálni a rábízott figurát. Antonio kalmár szerepében Barbinek Péter ezúttal nem képes kivédeni alkatának vonzó, s máskor gyümölcsöző intellektualitását. Okossága, fölénye repeszthetetlen — s így unalmas lesz az alak. A darabban nem Bassanio lenne Kovács Gyula föladata. Feszengve viseli a Zeke Edit tervezte, egyébként pompás jelmezt. Érdekes módon mindkettejüket inkább a ráció, mintsem az érzelem kormányozza, pedig elkelne némi hév. A rendezés ellentmondásosságát jelzi, hogy a színészi játék fogyatékossága szinte kivédhetetlen: az általában távolságtartó értelmezés is diktálja a visszafogottságot. Hegyi Árpád Jutocsa többet bízott a látványra és a szöveg sodrára, mint színészeire. (Vas István fordítása ebben a színházi tolmácsolásban még elevenebben, magát mutatób- ban élt, mint a Nemzeti Színház Sík Ferenc rendezte előadásában, amely — Gábor Miklóssal Shylock szerepében — hosszú évtizedek múltán hivta életre A velencei kalmárt.) Sáfár Anikó Portiája szép is, hiteles is — de az eladó lány jelmezét úgy hordja, mintha már az álruhának öltött ügyvédi talárban lépne föl, megjátszott férfiasságából viszont túlzottan kiüt a nő. Csere Ágnes (Shylock lánya, Jessica) és Blaskó Balázs (Lorenzo) számukra előnytelen színpadi közegben idillizálják a tiltott szerelmet. Jószerivel csak nekik van jellemarcuk, amit e — kölcsönösen — nem érdek nélküli vonzódás fest. Jessica ki akar szakadni a zsidóságból, Lorenzo meg akarja kaparintani a tekintélyes (ellopott) hozományt. Shylockot Holl István játssza. Amit csinál: tévesztett mestermunka. Beszédmódja, mozgása karikatúrává torzitja az uzsorást. Úgy tagolja a mondatokat, úgy rázza a kézfejét, úgy dönti haránt a testét, hogy az szánalmas bábbá fokozza le Shylockot. Méltósága kellene legyen a legfőbb szereplőnek — gyarlósága is csak így bukhatna ki. Holl alakítása már-már a kabaré irányába penderíti a darabot, ezért az egy fontnyi hús kivágására való készülődés sem nem rémisztő, sem nem megrendítő: a shylocki fiziológiából nem búvik ki a shylocki erkölcs — ami a maga módján föltétlenül erkölcs. Portia az arany-, ezüst- és ólomládika rejtelmeire kénytelen bízni házasságát. Szerencséje van: Bassanio az ólmot választja; és Bassanio az, aki az ólmot választja. Hegyi Árpád Jutocsa szívesebben időzött A velencei kalmár aranyánál és ezüstjénél. Csillogó, villogó meséje attól szegény, hogy hiányoznak belőle az emberi kapcsolatok, észjárások garasai. * * * Németh László Villámfénynél című korai drámája a kétségbeejtés, a fölrázás szándékával íródott. A férfiéletről való gondolkodásnak egyik legigényesebb nyoma ez irodalmunkban. Minden intellektuális, szociális, morális probléma férfikérdésként jelentkezik a darabban, azzal a toldással, hogy nagyon kevés férfi: férfi. Nagy Imre körorvos egy külföldről hazatért fiatal lány perzselő közelében döbben rá arra, hogy — bár a férfi nem létezik nő nélkül — egyedül, önmagában válthatja csak meg félresiklott életét, amelybe — a felesége révén — a társadalom belehamiskodta az összes ászt, családi és közösségi sikert hazudva. Seprődi Kiss Attila — akit erdélyi munkái alapján Harag György utódainak legjobbjai között tarthattunk számon — most eleve csatát vesztett a főszerep kiosztásával. Nagy Attila a talpig férfi Nagy Imre helyett mélabús, díszelgő, érzelemtelen alakot játszik. A máskor oly kiváló színész teljességgel tehetetlen ebben a figurában. Nagy Imre az Isten ondósejtjeiről elmélkedik — nem kétséges tehát, hogy a férfi a sajátjaira is gondol a kiáltóan szűz Sata mellett. Nagy Attila ezt a — Németh Lászlónál önéletrajzi indíttatású 92
