Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Farkas P. József: Nagy Lajos és Apostag: egy életmű forrásvidékén
évszázada látott. Az utcák ugyanolyan kanyargósak, mint akkor. Még elnevezésük sem sok helyütt változott. Nagy részük azonban már szilárd burkolatú. Évtizedek óta van villany, vezetékes vízhálózat és belvíz-elvezető csatornarendszer. A termelőszövetkezet és a takarékszövetkezet irodaházán kívül alig készült új középület. Az egykori takarékpénztár épületéből művelődési ház, a községi nagyvendéglőből Postahivatal lett. A vasútállomás, az üzletek — egy-két kivétellel — ma is hasonló célt szolgálnak. Szépek, gondozottak a parkok, a játszóterek. A határban 2500 hektáron a Dunamenti Termelőszövetkezet gazdálkodik. Súlyos gazdasági nehézségek akadályozták fejlődését. Lassú a lábraállás. Az üzlet- hálózatot a Dunavecse és Vidéke Áfész működteti. A kiskereskedelem árbevétele 1985-ben 30 millió 600 ezer forint volt. A húsboltok forgalma 2 millió 600 ezer forintot tett ki. A faluban igazán a Kiskunhalom alapján ismerték meg Nagy Lajost, az írót. A kiadás évében néhány helyi értelmiségin kívül csak azok olvasták, akikhez kölcsönben eljuthatott. Könyvtár nem volt, a parasztok meg drágállották az ilyesmit. A helyi aktualitás azonban kapóssá tette a kölcsönpéldányokat. A harmincas évek iskoláiban azonban csak félve szólhattak az akkor már jónevű szerzőről. Több adatközlő említette Mertz Gyulát, a szocialista érzelműnek ismert evangélikus kántortanítót, aki gyakran beszélt a tanulóknak Nagy Lajosról, ismertetve egy-egy művét, a többi között a Kiskunhalmot is. A negyvenes évek végén létrejött a közkönyvtár, terjedtek az olcsóbb kiadások. Ezek hatására ismerte meg az egész falu Nagy Lajos alkotásait. Az ötvenes években — az iró hagyatékából — könyvtárba került a kiadott teljes életmű. Ez az időszak a felfedezés, a felismerés időszaka volt. Mit írt az itteni emlékek alapján? Kit lehet felismerni a falubeliek, a rokonok, a szomszédok közül? Ilyen kérdések motiválták leginkább az olvasást. A többszöri újrakiadások is szerepet játszhamak abban, hogy ma már ritkán kölcsönzik a könyvtárból Nagy Lajos műveit. Egy-egy évforduló rendezvényeinek hatására néha újra tapasztalható némi mozgás, de nincs igazán élénk forgalom. A teljes életműből csak néhány munka lett igazán népszerű. Szinte ismeretlen a Kiskunhalom folytatásaként írt két regény, A falu álarca és a Falu. Legnépszerűbb — az itteni iskolában kötelező irodalom — a Kiskunhalom. Sokan olvasták a Három boltoskisasszonyt, a Budapest nagykávéházat és a Képtelen természetrajzot is. Különös kép alakul ki az idegenben, ha Nagy Lajos emléke után nyomoz a faluban. Már csak egy unokatestvére él itt: Vörös Gyuláné. Vallomásából kiérzik: nem szívesen szól az író-rokonról. Sok jót úgysem mondhatok — jegyezte meg. A család álláspontja szerint Nagy Lajos nem vitte sokra: Öccse, sofőr volt, mégis többet keresett.” — Nem is emlékszem már pontosan, mikor láttam először, talán a huszas évek elején — mesélte a nemrég elhunyt Keleha Istvánné. Már korábban is hallottam felőle, mindig röstelkedve emlegették a családban, mert az anyja nevét viselte. Ha Pesten meglátogattuk, mindig kérdezgetett az apostagi ismerősökről. Csodálatos memóriája volt, mindenkire pontosan emlékezett, és megemlített róla egy-egy történetet. Érdekes volt, ahogy rájárt a nyelve az ő-zésre, ha velünk beszélt. Olyan magányos, komor ember volt. Sajnáltuk, úgy láttuk, nem tud boldogulni. Nem szólt semmiről sem elégedetten, akkor sem, amikor már elismert ember lett. Az ötvenes évek elején egyszer Budáp sétáltunk. No, Lajos bácsi, most már jó sora van! — mondtam neki. Nem egészen így képzeltem, Bözsikém — válaszolta mosolyogva. Vörös Gyuláné jól emlékszik még a Tabánitelek béresszállására: — Sok gyerek született, nem hittük volna, hogy olyan is, akinek majd szobrot állítanak itt. Már gyermekkorában kitűnt, hogy jó esze van. Egyszer például cséplő béresek számítgatták, hány napot voltak, mennyi lesz a bér. A kis Lajos fejben gyorsabban kiszámolta az összeget és előre mondta nekik. Azok csúnyán odaszóltak: mit dumálsz te fattyú! Nem is csodálom, hogy nem szerette az ittenieket. A Kiskunhalom anyaggyűjtésekor, 1932 nyarán is itt lakott nálunk a feleségével. A házunk végében volt egy kis lakás, azt bérelte. Már reggel elindult kódorogni. Mindig kérdeztem: hová, hová Lajos? Azt mondta, kimegyek a pusztára. Mit csinálsz ott? — kérdeztem. Hát lefekszem a földre és nézem az eget! Sose értettem, ezt miért teszi. Egyébként mindenről mindenkit kikérdezett. A gyerekeknek cukrot, csokoládét adott, azoktól is sokat megtudhatott. Sajnos, aztán nagyon sokat kiírt, és sok haragosa 67
