Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Farkas P. József: Nagy Lajos és Apostag: egy életmű forrásvidékén

édességet a kicsike részére, tehenet is vesz a családnak, hogy tejet mindig bőven ihasson a gyerek, vagyis gondoskodik róla. Ez nem változtat azon a tényen, hogy nagyanyja volt az, akit igazán és örökkön szeretett. „ ... én nagyanyámat szerettem, a nagymama volt az én igazi anyám. Ő becézett engem, ő simogatott, csókolt, és ő állt ki néha a ház elé, és éneklő hangon elkiáltotta magát: Lajcsika-a-a! Amikor a hívó szót meghallottam, futottam hozzá észnélkül, ő megfogott és vezetett be a házba, valamit sütött nekem, legtöbbször tojásba mártogatott zsemle szeleteket, amit palacsintának nevezett.” A nagymamával sokáig egy ágyban alszik, érzi a testének óvó melegét, éli át vele a valakihez szorosan tartozás, a gyermekség élményét. Nagyapjával már nem ilyen felhőtlen a viszonya. Az embert kínzó robotban lelkileg kiszáradt ember — bárha sajnálta is a szerencsétlen „zabigyerek” unokát —, nem tudott igazán feloldódni vele. A keze gyakrabban eljárt, becézni sem becézte úgy, mint a nagy­anyja. A viszony hamarosan megromlott papa és az írnoka között. „Csak ezután derült ki, hogy a nagyapám is zsarnok. Ő volt a családfenntartó, ő volt az erős, ő volt a hatalom, ő parancsolt. Szeretett engem, hízelgett nekem, gyöngéden bánt velem, de nem mindig. Olykor rámszólt, eriggy már innen — ismételte meg hangosan — mert mindjárt... a többit lenyelte. Talán így: végigvágok rajtad. Féltem tőle. Láttam már dühösnek, sőt kegyetlennek is.” Egyszer engedetlensége miatt az öregapja bezárta a szobába az ötéves unokát. Az megszökik a szörnyűnek érzett fogságból. S mikor rajtakapják, idegileg összetörik; életre szóló rémület ez... „Jajveszékelni kezdtem és rögtön bepisáltam” — írja A lázadó emberben. Anyja évenként egyszer, kétszer hazalátogat. Ezek a találkozások azonban nem örömöt, megkönnyebülést hoznak, inkább zavart keltenek gyermekleikében. Ilyenkor még súlyo­sabban érzi a törvénytelen származása terhét. „Az anyám csaknem idegen volt nekem — írja A lázadó emberben. És bántott. Mert el akart venni a nagyanyámtól, nagyanyámat el akarta venni tőlem. De tudtam, hogy az anyám. És mivel féltem tőle, bűntudat gyötört. Riadtan néztem rá, és ő érezte ezt a riadtságot. A tekintetében, az elkomorult arcán, tétova mozdulású fején, az egész lényén aggodalom mutatkozott, amikor szemtől szembe állt velem. Még jobban megriadtam: ennek én vagyok az oka. Mi lesz most velünk? Hogyan élünk egymás mellen mint anya-fia?” Kikkel találkozott még ott a tanyán? A közeli tanyákról (Nagykőt, Világosmajor stb.) odajáró munkások, fogatosok, szezonban az arató, cséplő munkások. Munkavezetők, irányítók, járőröző rendőrök. A fiúk — Nagy Lajos Kávecki Pista barátját említi — biztosan gyakran kijártak az országúihoz is (csak száz méterre volt a tanyától), ahol úri fogatok, katonák, fogatosok közlekedtek. A Kávecki Pistával való hancúrozáskor fizikai erő méretik meg. Nagy Lajos írásaiban gyakran emlegeti a szereplők fizikumát. Mindig nagy jelentőséggel említi valakinek az erejét és hogy például jóképű-e? Kávecki Pistával érez rá először, saját erejére és az erő és a tekintély összefüggéseire; a győzelem és a legyőzöttség diadalára, szégyenére. „Néha szinte elszorult a szívem, különösen, amikor az elnyomó (ti.: Kávecki Pista) túlságosan féktelen kacagással élvezte diadalát” — más helyen: „Ismét birkóztunk a ház előtt az elhullott száraz szalmán. Birkóztunk, hemperegtünk, nevettünk, egyszer csak Pista volt alul, és én térdeltem rajta. Nem bántottam. Egy kis mámoros bódultság után felálltam ... Emlékszem nevetésének elhalására.” (A lázadó ember) Ilyen gyermekkori esetekre csak akkor képes emlékezni az ember, ha ezeket már akkor fontosnak tartja. Nagy Lajos ilyen gyermek volt. Persze azért nem feledhetjük: A lázadó ember művészi indoklást kíván adni saját sorsához. Lelkes freudistaként prekoncepciója alapján gyűjti össze az emlékeket. Kétségtelenül időnként alakítva, kerekítve az emlékfoszlányo­kat. Az persze nem véletlen, hogy iszonyatként éli át a disznóölést, a macskakölykök élve eltemetését, a kutya akasztását. Nem bántják ezek sem kevésbé, mint a gyakori látvány: Basch Simon, a pár száz holdas Tabánitelek birtokosa, ordítva szidja béresét, az öreg Nagy 64

Next

/
Thumbnails
Contents