Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Farkas P. József: Nagy Lajos és Apostag: egy életmű forrásvidékén
A reális paraszti ábrázolás, mint már korábban rámutattam, ifjúkora óta izgatja. Neki saját élményei, gyermekkori, tudat alatt rejtett vagy tudatosult emlékei voltak a faluról, a parasztokról. Az 1932-es hazalátogatás — és az ezután sorjázó többi — tapasztalatgyűjtése csak megerősítette élményeit. Van egy fontos fölfedezése Nagy Lajosnak a Kiskunha- lomban: erőteljesen rámutat a paraszti élet robotjellegére. A „szakadásig”, „látástól vaku- lásig” dolgozó, robotoló paraszti sorsot feszítőén, lázítóan, indulattal ábrázolja. Idekívánkozik egy személyes emlék. A Kiskunhalmot először egy alföldi tanyán olvastam. Július közepe volt, rekkenő hőség. Arrafelé szőlőtermelő parasztok élnek, és július a munka dandárja a szőlőtőkék közt. Horolás, kötözés, permetezés. Tizenötliteres réz hátigéppel a forró homokban és a rekkenő hőségben sorról sorra járnak. Én egy árnyas helyen, a tanya pitvarán ültem. Máig belém nyilall az a borzongató, szégyenteljes, szorongató érzés, hogy én — amíg mások a poklok-poklát járják — a hűvösben olvasgatok. Mégha tudom, hogy amit én csinálok, az is munka. Nagy Lajosban is mindig eleven volt ez az érzés. Ezért tudta ilyen elementáris erővel ábrázolni az augusztusi hőségben szenvedő robotosokat, akik életfogytiglanra ítélve, nap mint nap nekiindulnak a rettenetes, emberpróbáló munkának. Figyeljük csak azt a részt a Kiskunhalomból, amit maga is kiemel A menekülő ember záró passzusául. A jellemzés tökéletes. „Varga Mihály reggel félhatkor kezdi a kapálást. Korán reggel az első kapavágás könnyed, szinte játékos, az éles metszésre ropognak a gyom gyökerei, az egész egy kis reggeli tornának is beválna ... De aztán Varga Mihály egész nap gépies egyformasággal, fáradhatatlanul emeli és vágja a földbe a kapát, hajol, lép, gondosan figyel, muszáj früstökig, délig, estig, egyik napon és a másikon, egyik esztendőben és a másikban, az élete fogytáig. Ha fáj is a dereka, akkor sem gondol rá, hanem mintha a kapavágások végtelen sora önbiztató hajsza lenne, tovább, tovább, újra tovább, muszáj, nem fáj, egy csöppet sem fáj.” S ezért a robotért kapott krajcár valóban „kuncog”, Vanyur Zsuzsa például 12 nyomorult fillért ad egy kiló szőlőért. Nagy Lajos ezzel az írásmódszerével nem csak ábrázolja a kisemmizettek, robotolók nyomorúságát, de lázítani is tud ellene. Szereti például részletesen leírni az úriemberek — vagyonosok, bérből élők vélekedését, önleplező, alakoskodását. A buta okoskodások nevetségessé, sőt vérforraló pimaszsággá változik, ha a kánikulában cséplőgépnél végzett munka közvetlen szomszédságában ábrázolja. A Kiskunhalomban például igy magyarázkodik Weisz Artur földbirtokos: „A szegény ember elél valahogy» — ha a gazdasági válság tovább tart is F.P.J. — mert mindig is szegény volt, s különben sincs igénye. Egy kis kenyér, szalonna zöldpaprika; ruha nem kell neki, elhál az akolban is, istállóban is, és már megelégedett.” Forr a vérünk, ha ezeket a sorokat olvassuk. Azt is érzékelhetjük, milyen erős kritikája ez a Gárdonyis, Az én falum típusú munkáknak, sok korabeli falusi újságriportnak. Az író belülről akarja (és tudja is) látni a paraszti sors reménytelenségét. A Kiskunhalom fényes fogadtatásban részesül. Utána azonban évekig nem ír Nagy Lajos hasonló témájú novellát. Talán csak egyszer-egyszer szerepeltet Apostagról hozott alakot, például a Budapest nagykávéházban. Három év kellett, hogy ismét regényért jöjjön Apostagra. Ez lett A falu álarca, amely 1937-ben jelent meg. A helyszín vitathatatlanul azonos: a Kiskunhalom. Az író nem is próbál kitérni az azonosítás elől, a település nevét K-val rövidíti. Ezt a művet azonban a Kiskunhalommal ellentétben nem tartom „igazi” Nagy Lajos-műnek, olyannak, amelynek lényege a „forrásvidékről” lenne levezethető. Nagy Lajos és felesége 1932 óta évenként heteket, hónapokat töltöttek Apostagon. Pihenés, vendégeskedés volt ez nagyobbrészt, de szinte mindig anyaggyűjtés is. Ezt a művet feleségével közösen írták, közösen gyűjtötték az adatokat — a téma természete olyan, hogy Nagy Lajos vajmi keveset tudhatott volna meg hozzá a falusi adatközlőktől. A könyv egy marxista—freudista szociográfiai esszé. Tudjuk, Nagy Lajos sokat merített a freudizmusból. Maga is pszichoanalitikus kezelés alatt állt és igen pozitív véleménye volt a módszerről. Ilyen koncepcióval próbált a falu lelkemélyére szállni. A falu álarca nem is akart regény lenni, holott az emberi sorsokat jobban kibontja, mélységében is, mint a 60
