Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Baconsky, Anatol E.: Szerény felirat: A kút: Felszálló hóbuckák: Ötödik elégia: versek: Tóth István fordításai, a fordító jegyzetével
Anatol E. Baconsky versei jL -A.Hotin-vidéki (Cofából származó) költő ma is élhetne, hiszen 1925-ben született, s a román költészet nagy veszteségére még 52 éves sem volt, amikor — költői termését be sem gyűjtve — távoznia kellett. Havasalföldi gimnáziumból (Rimnicu Vilceaból) iratkozott be a kolozsvári egyetem jogi karára, ahol ismert költővé vált 1945-től kezdve. Első kötete (Poezii, Versek. 1950) egy olyan költőt mutat be, aki a közvetlen valóság hatása alatt írja forradalmi pátosszal telt és mozgósító erejű verseit. Az ötvenes években közzétett köteteit (Copiii din valea Ariefului, Az Aranyos-völgyi gyerekek. 1951, Cintece de zi $i cintece de noapte, Nappali és éjszakai énekek. 1954 stb. ) ugyanez a hangvétel jellemzi általában. Az 1960-as évek termését viszont sokkalta inkább az emlékezés pasztellszínei, a hullámzó kedélyállapot, a bizonyosság és kétségek közötti érzések jellemzik. Költői világképe nemcsak ellentétesebb hangulatokra, de mélyebb reflexiókra, érzékenyebb liraiságra és szélesebb (világirodalmi) látóhatárra is épül egész 1977-ben (a bukaresti földrengéskor) bekövetkezett haláláig. Költészetének teljes keresztmetszetét (a lendületes kezdetet és a sejtelmesebb, elégikusabb váltást) egyaránt tartalmazza Az emlékezés árama (Fluxul memoriei. 1967) című válogatott kötete, amelyet nagy műgonddal és emberi felelősségérzettel bocsátott olvasói elé. Végtelenbe örvénylő havak, hegycsúcsokat átszelő szélviharok, határtalan és áttekinthetetlen testű nappalok, örök-álmatlan tengerek, szénné feketedett árnyékok azok a természeti vehikulu- mok, amelyek leggyakrabban hordozzák Baconsky költői gondolat- és érzelemvilágát. Távlatos és természeti elemekre épülő univerzuma a romantikusokra emlékeztet elsősorban, Emines- cura és Adyra. Ami nagy elődeinél is maibb hatású verseiben, az elsősorban egy-egy köznapibb tárgyhoz, helyzethez tapadó életérzése: kopott utak, szürke külvárosok, falusi kutak, névtelen kapuk, útiporban álló fák, elkoptatott utcakövek. Egyszóval legközelebbi dolgaink ragadják meg költői érdeklődését. Bennük objektivizálódik, rögződik térben és időben közösségi érzése, mindnyájunkhoz való viszonya, amint Szerény felirat (Inscripfie umilá) című versében is vallja. Két verses kötetét is a „Lennék valakié” Ady-mottó vezeti be. Széles körű érdeklődés jellemzi ezt a rendkívül érzékeny lírát. Eminescunak ajánlott Poetul (A költő) című versében azt írja, hogy nagy elődje „egy kicsit mindenkié volt, és nem volt a senkié sem egészen.” Ilyen általános közösségi jelleget érzek az ő verséből is. Mint műfordító is jelentős. T. I. Szerény felirat Inscripfie umilá Az emberszeretet az adományom, hogy fényt gyújtsak a szókba — a szeretet jele Az adományom, hogy számodra, elfáradt utas, egy kút, egy fa vagy bár egy kő legyek. Pihenj előtte bár egy röpke pillanatra, beteljesül értelme, egy szó örökre száll az utódokhoz, hogy: ne feledjétek, ott, valahol az út mentén egy fa, egy kút, egy kő van .. . 47
