Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Beke György: Végvár

Közvetlenül a nagy történelmi földomlás után, 1918 őszétől vagy három éven át Reményűt Sándor a kétségbeesés, a dac és a megmaradás erdélyi magyar verseit Végvári néven közölte. Ezt a bánsági falut választotta fedőnevének, mert sorshordozó településnek érezte: legdélibb foka a Romániába került magyarságnak, utolsó állomás, immár sziget, amelyre végtelen tengerek ostroma szakadt. „Ekkor fogalmazódott meg azonban egy olyan jelszó, amely később, a gyűlölködéstől megtisztulva, józan emberi magatartást, végső soron az együttélésben megnyugvó realizmust sugallt, a pánikszerű, új izgalmakat és indulatokat szító meneküléshullámmal szemben: Eredj, ha tudsz! Kölcsey és Vörösmarty hagyományát ötvözi Reményik-Végvárinak ez a súlyos pátoszú felszólítása csakhogy az önvédelem gondolatával egyenrangúvá lesz benne a fenyegetés („Leszek őrlő szú az idegen fában”). Ha nem is ekkora hatásfokkal, kevésbé publicisztikai jelleggel, lírailag viszont átlényegitet- tebben közük ugyanezt a gondolatot a szülőföld megtartó erejéről azok a Végvári-, és főként Reményik-versek, amelyek egy-egy friss hírhez, közvetlenül megélt eseményhez kapcsolódnak.” (Kántor Lajos: Történelmi vakság ellen, 1983.)

Nemcsak kötetekben szereplő költők emelkedtek ki innen, a végvári művelődés egésze igényes volt mindég. A református elemi iskola öt tanítója az állami iskola igazgatójával, Lovász Dezsővel együtt rendezte az előadásokat, főként színdarabokat. Akadt kellő közönsége és anyagi áldozatot vállaló fenntartója az 1869-ben alakult olvasóköröknek, kettő is volt belőlük, egyik a Polgári Kör, a gazdáké, másik az Iparos Olvasó Egylet, a kórusnak, a Hangya fogyasztási és hitelszövetkezetnek, a református nőszövetségnek vagy az 1912 óta működő sportegyesületnek. Nem hiába írta Végvárról Jakabfy Elemér, hogy az a Bánság „legműveltebb faluja”. Itt a földet, a vagyont néha minden egyéb elé helyező gazdák sem lepődtek meg azon, hogy közülük egy asszony, Csátrai Mihályné 1944 tavaszán 8 hold földet hagyományozott a szegény sorsú végvári kisdiákok felsegélyezésére. A tanulásnak, az olvasásnak mindig becsülete volt. Egy 1900-as összeírás szerint a falu akkori 2377 lakójából 1587 tudott ími-olvasni, ami igen jó arány, hiszen ugyanebben a járásban, a jóval nagyobb Gátalján a 3437 fő közül csak 1677 volt írástudó.

— Most is jóval több íróember, tollforgató kerül ki tőlünk, mint ekkora nagyságú más bánsági községekből. Hadd említsem Kiss Andrást, a költőt, Eszteró Istvánt, a temesvári Szabad Szó több munkatársát... Vagy Ungor Csabát, a szobrászt...

Tollforgató ember a maga módján Kádár Károly bácsi is. Helytörténeti vonatkozású emlékeket kutatott fel és írt meg. A település magja II. József alatt, a harmadik német telepítési hullám idején, 1784-ben keletkezett. A dentai számtartóság 230 házat épített a letelepülő sváb családok számára. 1785-ig nyolcvankét telepes család jött ide, a falut Rittbergnek keresztelték el. Később újabb német családok érkeztek, de a következő években harmincnégy család elszökött innen, feladták a küzdelmet a mocsarakkal, erdőkkel, agyagos földekkel. 1790-ben tűzkárosultakat hoztak ide a kassai kerületből; ők nem nagyon válogattak. Egy év múlva újabb népmozgás: a rittbergi lakosság egy részét Daruvárra irányították át, az akkori Krassó—Szörény vármegyébe, onnan pedig hetvennyolc evangélikus családot helyeztek ide. A németek végül is mind elhúzódtak az új telepről, s 1794-ben Csanád, Csongrád, Békés megyékből, a Tisza-mentéről százötven református család talált otthont. Ezt az évet tekintik az alapítás idejének, akkortól számítják a magyar református népiskola történetét is ... A kis földű telepesek mellett a határ nagyobb része előbb egy hercegé, majd egy grófé, aztán egy báróé volt, így vándorolt a földek java Meriadec de Rohan Guemené Lajos Viktortól Vojkoffy Istvánhoz, tőle meg Sina Györgyhöz. Sina báró unokája, gróf Wimpffen Siegfried a múlt század utolsó évtizedében eladta a birtokot a Neumann testvéreknek, akik hamarosan felparcellázták, így az egész határ a falusiak kezére került.

— Vagy tíz esztendővel ezelőtt egy idős végvári paraszt, D. Szőcs Lajos úgy emlékezett egyik itt járt kollégámnak, hogy szülei a földjüket 1907-ben Sinai bárótól vásárolták.

(Nevek előtt a megkülönböztető betű gyakori Végváron, mivel sok a Kovács, Bujdosó, Pataki, Tóth, Szabó, Szőcs. Egyik D. Kovács, másik K. Kovács és így tovább.)

44