Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Bárth János: A szálláskert
bokrokat ültettek a partjára. Az Alföld északi, északnyugati és nyugati peremvidékein, vagyis ott, ahol a lazább elrendeződésű szálláskertek divatoztak, előfordultak kerítetlen szálláskertek is. Esetleg élősövény választotta el a telkeket egymástól. Az istállós szálláskertek legfontosabb épülete az igás és fejős jószágnak védelmet nyújtó istálló volt, amelyet a Nagykunságban és a vele határos területeken ól-nak, a Duna—Tisza közén istálló-nak neveztek. Ezzel függ össze a szálláskert, ólaskert, istállóskert elnevezés. A szálláskerti istállók a korai tanyák istállóihoz hasonlóan legtöbbször mennyezet nélküli tüzelés istállók voltak. Tűzhelyeik környékén aludt és beszélgetett esténként az állatokat gondozó férfinép. Legtöbb vidéken a tűz a földön vagy a földből alig kimagasló kis katlanszerű tűzhelyen égett. A nagykunsági tüzelős ólakban sárpadka készült a tűz számára, amelyet fekvésre használt sárpadkák vettek körül. A legtöbb szálláskertben épült akó, vagyis fedetlen kerítés a külső legelőkről télre behajtott rideg marha számára. Az akó kerítése rudakból, oszlopokból, karókból, de méginkább a szálláskert külső kerítéséhez hasonlóan, ganéból készült. Előfordult, hogy egyik oldalán a nyitott színek tetejéhez hasonló tetőféle húzódott fölötte, hogy enyhelyt adjon az állatoknak. Az akó valószínűleg az egyik legrégibb, vagy alighanem a legősibb építménye volt a szálláskertnek. Erre utal, hogy a szálláskertet sokfelé akókertnek, vagy röviden csak akó-пак hívták. Utóbbira a Vág menti Negyedet és Dunapatajt hozhatjuk föl példaként. Nagykőrösön, ahol a szálláskert a napi szóhasználatban is megkülönböztetett két részre oszlott: a gazdasági udvarra és a veteményeskertre, a veteményeskert terület ken elnevezésével szemben a gazdasági udvart akó-пак nevezték. Ezek az elnevezések tükrözik, hogy ősi soron a teleltetett állatok egybetartását szolgáló ganékerítés, az akó lehetett a szálláskert legfontosabb épülete, sőt helyenként a szálláskert jóformán azonos volt az akó-va\. Az istálló és akó mellett épültek a szálláskertekben különböző rendeltetésű színek, fészerek. Előfordult, hogy a szálláskertben voltak gabonatároló vermek is. Ahol a földrajzi adottságok lehetővé tették, a szálláskertekben kút is készült, hogy ne kelljen messzire hajtani az állatokat itatni. Ahol a víz mélyen volt, illetve ahol a talaj adottságai nehézkessé tették a kútásást, kevesebb kutat tartottak fenn. Négy-öt szálláskertnek, vagy az egész szálláscsoportnak volt egy közös kútja. Ilyen helyeken nagy gonddal kellett megszervezni az itatás sorrendjét. A szálláskertek funkciója és használatuk módja korszakonként és tájanként jelentős eltéréseket mutatott. Nehéz az általánosítás, a funkcionális típusok meghatározása, hiszen kísérletezésünk során gyorsan rájöhetünk, hogy amit táji különbségnek véltünk, esetleg nem más, mint fejlődésbeli, időbeli különbözőség, vagy a forrásként használt néprajzi leírás készítőjének szemléletéből, szorgalmából, felületességéből fakadó eltérés. A sokféle és változó színvonalú néprajzi leírás adatai alapján álljon itt először az „eszményi” szálláskert, a lakótelepektől térben elkülönülő teljes értékű gazdasági udvar használatának jórészt tudományos absztrakcióval megalkotott képe! A komplex hasznosítású szálláskertnek fontos szerep jutott az állattartásban és a földművelésben egyaránt. Télen-nyáron a szálláskerti istállóba tértek haza az úton járó vagy a páskomon legelésző igáslovak és igásmarhák. Ugyancsak itt tartották a csordára járó fejős marhát. Más szóval a szálláskert a kezestartás kizárólagos színtere volt. Bár a néprajzi leírások a belső lakótelekre teszik a disznóólát és a baromfiólat, volt példa szálláskerti sertéstartásra és baromfitartásra is. Szálláskertben teleltek a földes gazdák kezén lévő kisebb juhfalkák is. A XVIII—XIX. században a külső legelőkön tartott, paraszti tulajdonban lévő rideg marhák és szilaj lovak jelentős része a legnagyobb tél idejére beszorult a szálláskertekbe, ahol szabad ég alatt, illetve az akó enyhelyében takarmányon telelt. Tehát a szálláskert az egész évi kezestartásnak és a rideg jószág teleltetésének egyaránt színtere volt. A komplex rendeltetésű szálláskert alapvetően fontos funkcióját a sok helység szóhasználatára jellemző szűrűskert elnevezés jelzi. A szálláskertbe hordták a határban termelt 43
