Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Kőhegyi Mihály: Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky: írások tőle és róla: [könyvismertetés]
sorról kell (többnyire szoros határidőre) dolgozatot produkálni. Nos, Megyesi Gusztáv még állja a sarat. Győzi szellemességgel, iróniával, olykor dühvei, máskor türelemmel. Teheti, hiszen még fiatal. Ezt pedig azért jegyzem meg, mert minden tévékritikusnál bekövetkezik egy idő után egyfajta telítettség, reménytelenség állapot és érzet, a hiábavalóság felismerése, amit sommásan a kutya ugat, a karaván halad közmondás fejez ki a legjobban. Hogy mindennek mi köze van a riportokhoz? Nagyon is sok! Pályakezdő írót-újságírót arra szoktak biztatni, hogy minél több műfajban, témában próbálja ki magát. Mert egészen más dolog valamit a jelenség szintjén leírni, megint más elemezni és megbírálni. Ha valaki igazán tehetség — „jó tolla van” mondták hajdan —, akkor minden műfajban, minden írásán kimutathatók a személyiség jegyei. Márpedig a szakma megtanulható elemein túl, mégiscsak a személyiség adja meg az írásnak (is!) a savát-borsát. .Illyés írja valahol, hogy nincs új téma, mert a görögök már megírtak mindent, ami fontos. Mégis újra és újra meg kell írni, de másképp. Nos, ez a másképp teheti üdítő vagy nyögvenyelős írásokká a riportokat is. A dolog paradoxona ugyanis az, hogy ebben a műfajban el is vagyunk kényeztetve, meg ki is vagyunk éheztetve. A fiatal, még jó formában levő (tehát nem fáradt, nem maniros) Mol- dovára utalok csupán, aki a Rongy és arany című kötetével robbantani tudott. Ugyanakkor a napilapjainkat, de még a magazinjainkat is lapozgatva a langy unalom álmosítja el az olvasót. Emeljünk ki egy témacsokrot, mondjuk, a termelést. Van ennél fontosabb? Senki nem meri vitatni. Nagyon is meghatározó, hogy az anyagi javakat hogyan állítjuk elő. Ráadásul a mai újságok már valóban nyíltabban, kendőzetlenebbül, problé- maérzékenyebben, ha úgy tetszik „bátrabban” nyúlnak a témához. Miért van az, hogy az olvasó mégis ásítva továbblapoz? Mert a termelés, mint téma csak akkor izgalmas, ha valóban konkrét, ha valóban szókimondó, s — ez a lényeg — látjuk mögötte az embert is! Ha ezt sikerül bemutatni, akkor teljesen mindegy, mellékes, esetleges, hogy ki hol is dolgozik. Nos, ez a riportírás másik csodája: az érdekes ember. Mert nem is olyan könnyű megtalálni, megszólaltatni, ábrázolni. Éppen ezért — különösen a kezdő írástudó — a társadalom peremén keresi az extrémet, az exotikumot, az egyedit. Ezt teszi Megyesi Gusztáv is, amikor a szállítókról ír. (Ebben is Moldova nyomdokain halad.) Kapunk is néhány valóban telibetalált portrét. Sőt, az anyagmozgatás leírásakor érvényes megjegyzéseket tesz magára a termelésre, az értékrendre is. De bármilyen fontos is legyen a precíz, szakszerű szállítás, bármilyen érdekesek, „vagányok” vagy rokonszenvesek is legyenek ezek az emberek, ezekben az írásaiban Megyesi még csak keresi a témáit, vagy ha úgy tetszik a formáját. Jó írások, de nem mélyek. S itt érkeztünk el a harmadik csapdához, amely a fiatal írástudót várja. Ha nem elég érdekes, vagy direktebb eszközökkel tárható fel a valóság, akkor át kell emelni egy „magasabb” szférába: az irodalomba. Ha nem lehet riportot írni, akkor írjunk novellát. Abban elmoshatok a konkrétumok, bekódolhatok anélkül, hogy meghamisítanánk a lényeget. Sőt, csak így jutunk közelebb a lényeghez a fecsegő felszín alatt. Megyesi Gusztáv elindult ezen az úton is, tett egykét kacér lépést. Értem a becsvágyát: kitömi a napi újságírói robot kalodájából. Egy idő után joggal érezheti úgy minden ambiciózus írástudó, hogy már elég élettapasztalattal rendelkezik, elég esetet leírt ahhoz, hogy a saját külön bejáratú véleményét is kimondja a világról. Az esztétikumban, esztétikailag is minősíthető formában. Nos, értem Megyesit, de (még?) nem értek egyet vele. Jó novellakísérletei vannak, azaz ezek már hibrid riportok (a Léc- és ládaügyek). Ez az a határ, ahonnan többfelé elindulhat. Az biztos, hogy egyre jobb riportokat fog írni. Ezt úgy értem, hogy nem kell az extrémben keresnie a lényeget, az érdekeset. Stílusa szemléletes, jól egyénit, szellemes. De olykor eladja még a lelkét egy jó poénért. Az vesse rá az első követ, aki írás közben könnyen lemond egy-egy érdekesebb, szellemesebb fordulatról, poénról. Mégsem megy másképp; de erre Megyesi magától is rájön. Bizonyság erre a kritikusi vénája, amelyre a bevezetőben utaltam. (Kozmosz Könyvek, 1986.) Horpácsi Sándor Tilkovszky Lóránt: Baj csy-Zsilinszky írások tőle és róla A II. világháború tragédiájába torkolló magyar politikai élet egyik vezéralakjáról, Bajcsy- Zsilinszky Endréről még mindig keveset tudunk. A kortársak és barátok visszaemlékezéseit közreadó, Vigh Károly szerkesztette kötet segített ugyan a tisztábban látásban, de a hatalmas életpálya egyes (és sokszor igen lényeges) pontokon máig homályban maradt. Ez főképpen az elsődleges források, tehát az eredeti feljegyzések, beadványok és levelezés kiadatlansága miatt van így, hiszen ezekből ismerhető meg leginkább lassan változó politikai állásfoglalása és a legneme85
