Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Radics Péter: Mementó-memoárok a középosztályból: Pálóczi Horváth Lajos, Tardy Lajos és Zolnay László emlékezései
emészthető fölfedezéseket. „Túl nagy halakat fogtam — mérlegelte eredményeit és kudarcait —, s „a pénztelenség, a részvétlenség — olykor tán valami kis szakmai irigység is — valahány nagy halamat elúsztatta.” (Félbemaradt nagy ásatásai: a budavári palota Árpád-kori elődjének, a polgárvárosi királyi kúriának a feltárása, a XV. századi budai zsinagóga, a budaszentlőrinci pálos kolostor Pannonhalma méretű rommezeje, s az Anjoukon palota és a polgárváros között húzódó XIII—XIV. századi városnegyed, ahonnan a gótikus szobrok is előkerültek.) Zolnay könyve az outsiderség dokumentuma is, magányos partizánharcoké, melyeket újabban „jó törvényeken s rossz intézményeken belül” kell megvívnia a nemzeti kincsek védelmére fölesküdött kutatónak. (Elsődlegesen mégis — a másik memoárokkal együtt — a középosztály élethalál harcának forrásértékű krónikája. A század első felében joggal beszélhetünk a középosztály „útkereséséről”, ez azonban a II. világháború után rövid időn belül elszigetelten vívott személyes élethalálharcokká alakult át. Hogy a hatvanas évek beköszöntével hogyan változott a helyzet, annak ábrázolására a memoárírók már nem vállalkoznak. Nekik mint túlélőknek saját habitusuk helyreállítása (Tardy szavaival: a „mosoly rehabilitálása”), életművük megalkotása, s az emlékezés-emlékeztetés vállalása jelentette ezt a változást. Az ő esetükben társadalmi, pozicionális, „helyzeti” energiáik a változások során szellemi energiákká alakultak át; a középosztályosság mint társadalmi probléma, úgy tűnik, többé nem létezett a számukra. Ha mégis, akkor „mosolyszegénységként”, a társasági élet, a munkamorál zavaraiként jelenítik meg. „Gyermekkorom óta őrzött emlékem — írja Tardy —, hogy milyen rengeteg közös téma hozta össze és foglalkoztatta asztalbontás után a férfiakat: érdekes jogi esetek ..., érdekes és ritka betegségek, új gyógyszerek, tünetek, műtétek . .., utazások, vadászatok, csattanós közéleti és szerelmi pletykák, politikai kombinációk, színházi, irodalmi és művészeti események taglalása ... Ez még a régi anekdotázó Magyarország utóvirágzása volt. . . Persze ehhez az szükségeltetett, hogy a sok tanú jelenlétében elhangzó, önmagát sem, de másokat sem kímélő históriáknak ne legyen nem kívánt utókövetkezménye. Hát bizony ezt az egymás előtti félelem és következmények nélküli feltárulkozást alaposan elmosták ama idők.” A viszonylagos jólét visszatérésével az anekdotázó Magyarország átalakult zsugázó Magyarországgá: „Üdülőkben, szanatóriumokban, szállodák halijaiban, rózsadombi villák szalonjaiban ugyanezek ma is összejönnek, de sem autókról, sem titkárnői csúcsteljesítményekről, sem hatalmas nyugati túrákról már nem esik szó. Semmiről sem esik szó. A férfiak (s velük együtt mindinkább a hölgyek is) alig várják, hogy túlessenek a hazánkban még mindig túl kalóriadús étkezéseken ... és rohannak a hallba vagy szalonba vagy foyer-ba vagy kertbe, hogy a zsugázás tökéletesen butító... nirvánájában feloldódva elhitessék magukkal: ez az igazi kikapcsolódás!” Mi hiányzik a „régimódian humánus, akkurátus” (Nádor Tamás jellemezte őt így) Tardy Lajosnak? A szellem, derű, szarkazmus jól ismert régi mixtúrája, a Karinthy-ízű tréfák, a heti asztaltársaság „életmeghosszabbító öröme”, „a lepergett nehéz évtizedek hétköznapjainak sivárságát a másnap esti viszontlátásig... várakozástelivé” varázsoló beszélgetések, melyeken — s ezt már Zolnaytól idézem — „még a tegnapi, a mai s a holnapi Magyarország valamiféle szellemi elitjének a kontinuitása is” kirajzolódott. * * * „Mekkora, eltompultságból fakadó kárt okozott a szellemi emberek erkölcsi szenzóriumá- ban ama tragikus fél évtized ... sok emberben mennyire elcsökevényesedett a szellemi köztulajdon őrzésének kultúrafenntartó hatalma és ereje” — fohászkodik föl Tardy Lajos, miután áttekintette a Széchényi Könyvtár olvasótermének zsilettező—szalonnázós—köp- ködős—horkolós korszakát, s a nemzeti könyvvagyon konvertibilis aprópénzre váltására, az antikváriumi kincsek legális külföldre csempészésére alakult állami vállalat működését. Zolnay 73—74-ben a budai vár romjai közt a dömperekkel versenyezve puszta kézzel 77
